Az első felvonás…
Idős emberként sokat gondolkozom azon, hogy az elmúlt száz év alatt milyen szörnyű tragikomédiák zajlottak le körülöttünk, milyen csapások kísérték a magyarság és benne családom és a magam sorsát. Egymást követő véres jelenetek és megtorlások az elmúlt száz év színpadán. Mennyi szenvedés kísérte nemzetünket ezen a szörnyű Golgotán. Emberek milliói pusztultak el, őrült elmék fogalmazták át országunk történelmi határait, magyar honfitársaim tömegei váltak embertelen eszmék borzalmas áldozataivá, kerültek idegen öntelt hódítók rabszolgaivá. És most sajnos nem tudom lelkesült szívvel ünnepelni az első világháború kitörésének szörnyű dátumát.
Döbbenetes kérdések fogalmazódnak meg bennem. Miért és kinek érdekében történt mindez? Kik voltak azok az ember farkasok, kik rideg számításból, haszonszerzésből, elferdített eszmék torzításában ránk zúdították a szenvedések lelketlen poklát?
Az emlékezetes híd
„Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Úgy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.”
Gyóni Géza: Csak egy éjszakára
Eredeti képeslap szarajevói merénylet színhelyéről
Kezdődött az egész Szarajevóban. A pöffeszkedő, magyarokat különösen nem kedvelő Ferenc Ferdinánd főherceg, Habsburg trónörökös a Monarchia nagy hadgyakorlatának megszemlélésére, felesége Chotek Zsófia grófnő társaságában, 1914. június 28-án vonattal érkezett a bosnyák fővárosba.
Most tegyünk egy rövid kitérőt és idézzünk ide néhány sokkoló adatot. Milyen és mennyi volt Magyarország embervesztesége az Első Világháborúban?
1927-ben a Hadtörténelmi Levéltár munkatársai megpróbálták felbecsülni Nagy-Magyarország emberveszteségét. E szerint a számadatok a következőképpen alakultak: az 5,5 millió hadköteles személyből 3 581 ezer katona vonult be. Ebből 524 ezer épségben hazatért, 833 ezer fogságba esett. 1 492 000 katona sebesült meg és 530 965 személy halt hősi halált. A háború végén 15 hadosztály maradt harcképes, melyeket Károlyiék szélnek eresztettek. (Internet adat)
Bennem – mint az események utólagos elemzőjében – önkéntelenül vetődik fel a kérdés. Megért-e a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet megtorlása, több mint fél millió magyar ember halálát? Milyen történelmi személyiség volt a Nagy-Ausztriai Egyesült Államok megvalósításának eszméjében tetszelgő politikus?
Mivel a kérdést nem akartam magam eldönteni, próbáltam egy forrásmunkából kiemelt idézettel válaszolni:
Ferencz Ferdinánd és neje
„A háború látszólagos oka – és akkor a tömegek köztudatában csak az élt – a trónörökös meggyilkolása. Leegyszerűsítve tehát egy nagyhatalom tekintélyén esett súlyos sérelem. Sérelmes volt-e a magyarság számára, hogy megölték Ferenc Ferdinándot? Ezt a köztudomásúlag bennünket féktelenül gyűlölő Habsburgot, aki kutyaugatásnak nevezte nyelvünket, aki kijelentette – Margutti cs. és kir. altábornagy szárnysegéd emlékiratai szerint -, hogy ha trónra kerül, majd megtalálja azt a radírgumit, amivel Magyarországot leradírozza a térképről, aki szalonkocsijában ablakát lefüggönyözteti, mikor Magyarországon átutazik, mert még látni sem akarja a gyűlölt országot, aki mikor szeretőjét, Chotek Zsófia grófnőt feleségül akarja venni, kunyeráló levelet intéz Széll Kálmán magyar miniszterelnökhöz, hogy tekintélyével támogassa kérelmét, és eszközölje ki Ferenc József hozzájárulását házasságához, és amikor ez megtörténik, pimaszul azt mondja, hogy a magyar miniszterelnök közbenjárása csak azért történt, mert a magyarok őt le akarták kenyerezni, de ez nem fog sikerült nekik.
(Egy kis történelmi kiegészítés: bár az esküvő napján a császár az asszonyt főnemes hercegnői (Fürstin von Hohenberg) rangra emelte, de csak 1909-ben adta meg neki az uralkodó család nőtagjait megillető hercegnői (Herzogin von Hohenberg) címet, és az ezzel kijáró Fenség („Hoheit”) megszólítás jogát.)
A magyar lovagiasságnak messzemenően elég lett volna téve, ha meggyilkolása után a magyar parlament konvencionálisan részvétét fejezte volna ki a császári háznak, még csak nem is „őszinte” részvétét.” (Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig. Első kötet. Magyar Magvető Könyvkiadó Budapest 1978. 37 p.)
Ezután térjünk vissza az eseményekhez:
A hivatalos protokoll szerint a pályaudvaron Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója fogadta őket. Személyautókon mentek a városi elöljáróságra.
A Pécsi Napló szerkesztősége így értesült a tragikus eseményekről:
Merényet egy korabeli plakáton
„Vasárnap délelőtt az itteni városházán hivatalos fogadtatás volt a trónörökös pár tiszteletére. Mikor a fogadtatás végeztével Ferencz Ferdinánd és Hohenberg Zsófia autómobilon távoztak, egy Csabrinovics Medelkov nevű 19 éves nyomdász-segéd bombát dobott a trónörökös pár autójába. Ferencz Ferdinánd karjával ellökte a bombát magától, úgy hogy az már csak a következő automobil előtt robbant fel, amelyben Booz Waldburg gróf és Nerizzi alezredes, a tartományi főnök szárnysegédei ültek, akik mind a ketten súlyosan megsebesültek. A közönség sorából hat embert értek a bomba szilánkjai, néhányan megsérültek. A trónörökös pár gépkocsija megállás nélkül robogott tovább. Amikor a városház útról lefordultak, délelőtt háromnegyed 11 órakor közvetlen a konak közelében egy Princip Gavriló nevű grabovai származású nyolcadikas gimnazista ugrott elő és Browninggal a trónörököst homlokon lőtte, majd Zsófia hercegnőre lőtt, akinek a golyó a gyomrába fúródott. A trónörökös párt kísérete leemelte az autóról és a konakba akarta vinni, azonban még útközben mind a ketten meghaltak. Zsófia hercegnő, valamivel előbb, mint férje. Mind a két merénylőt letartóztatták. Csabrinovics, az első merénylő, a bombavetés után a Miljacka folyóba vetette magát, de kihúzták. A rendőrségen mindketten beismerték, hogy közösen beszélték meg a merényletet.” (Pécsi Napló. 1914. június 29. 1 p.)
Szerettem volna valami közelebbi kapcsolatot is megtalálni ezzel a döbbenetes merénylettel kapcsolatosan. Kiderült, hogy rokonságomban van valaki, aki személyesen – ha közvetve is – részese lehetetett a történelmi eseményeknek.
A fenti pécsi újság címrovatában egy rövid kis hír is szerepelt.
„A pécsi állami főreáliskola kiránduló csapata a merénylet alatt Szarajevóban időzött, onnét küldöttek a vezető tanárok ma táviratot az intézet igazgatójához, hogy a pécsi diákoknak semmi bajuk nem esett.”
Igaz, hogy ez a távirat nem került kezembe, viszont egy korabeli postai levelezőlap igen, amelyben az akkor még diák Höfler János – későbbi pécsi bőrgyári igazgató –, aki tagja volt a Szarajevóba kiránduló diákcsoportnak, helyszíni beszámolóban tudósította szüleit az izgalmas történésekről.
Íme a képeslap hiteles szövege:
SARAJEVO. KAISERBRÜCKE (Képes levelezőlap 1914-ből)
(A ceruzával írt eredeti szöveg)
Őnagysága Höfler Jánosné úrhölgynek
Pécs – Bőrgyár- Ungarn
„Édes Szüleim!
Amikor az első lövés eldördült, én már sejtettem az egészet, és a második lövés után olyan mérges voltam, hogy szerettem volna odarohanni, hogy leüssem a gonosztevőt. De addigra odarohantak már a tisztek, és úgy összeverték a büdöst, hogy nem mertem közéjük menni. Szeretném, ha úgy lenne, hogy a hírek, amiket hallunk, ne lennének igazak. Csókol: Muki”
(A túlsó, azaz képes oldal szövege:) Itt történt a gyilkosság. (Nyíllal jelölve)
„Mi talán huszonöt lépésnyire voltunk, és láttuk az egész merényletet. Még nem tudni, sokan azt mondják, hogy az egyik golyó a szájon, a másik pedig Zsófia hercegnőn, a mellén ment keresztül, sokan azt mondják, hogy mindketten meghaltak. Csók: Muki”
Még van egy késői pécsi epilógusa is a szarajevói eseményeknek:
A Pécsi Napló. 1914. december 10-i száma beszámolt arról, hogy a két szarajevói gyilkos merénylő (Princip Gavrilo és Csabrinovics), szigorú kísérő őrizet mellett – átutazóban csehországi, Theresienstadti végleges börtönükbe – néhány órát a pécsi főpályaudvaron töltött.
A szarajevói merénylettel kezdetét vette a „Danse macabre”, vagyis a világ ördögi haláltánca, ahol csak áldozatok voltak, nyertes egy sem.
Hozzászólások