In memoriam Dobos Lászlóné (1933-2021) • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

In memoriam Dobos Lászlóné (1933-2021)

Írásunkban a napokban, 87 éves korában elhunyt közszeretetnek örvendő, kitűnő pécsi szolfézs-zeneelmélet-tanárnőre és karnagyra, a sokak által Ilka néniként ismert Dobos Lászlónéra emlékezünk, aki évtizedeken keresztül meghatározó alakja volt Pécs zenei életének és a pécsiek zenei nevelésének.

Dobos Lászlóné Harmat Ilona

Harmat Ilona 1933. május 8-án Pécsett született. 1951–1953 között a pécsi Tanítóképzőn, majd az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskola Tanárképzőjének pécsi tagozatán folytatta tanulmányait, s szerzett zenetanári diplomát. Itt későbbi példaképe Agócsy László tanítványaként sajátíthatta el a Kodály-módszer tanításának alapjait. Először a bajai állami zeneiskolában (1953–1955), majd a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában (1955-től) volt szolfézstanár, utóbbiban évtizedeken keresztül, s a növendékekből alakult kórus karnagyi pozícióját is ellátta. A szolfézs-versenyeken elindult tanítványai kiemelkedő eredménnyel szerepeltek. Országos szolfézsversenyeken gyakran volt zsűritag. Tanítványai közül ma többen nagy szakmai elismeréssel rendelkező művészek, tanárok, professzionális zenészek.

Nála sajátította el a zenei írás-olvasás alapjait többek között Ligeti András karmester és Jandó Jenő zongoraművész is. 1978-ban és 1989-ben a nevelés és az oktatás érdekében végzett eredményes munkájáért „Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesült. 1984-től óraadóként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának szolfézs módszertan tanára lett.

A Belvárosi templomba hittanra járó tanítványaiból 1978-ban megalakította, majd 25 éven át vezette a Jubilate Kórust. Az induláskor női, majd vegyeskarrá bővült templomi kórus kiemelkedő minőségben számos koncerttel és zenei áhítattal emelte a liturgiák fényét, s népszerűsítette Pécs lakói körében az egyházzenét és a világi madrigálok műfaját. 1993-ban, 15 éves jubileumi hangversenyén a 45 tagú Jubilate Kórus ősbemutatóként Ivasivka Mátyás 1955-ben komponált Ave Maria c. kompozícióját szólaltatta meg. A jubileum évében egy svédországi vendégszereplésen, 1996-ban pedig németországi turnén járt a kórus. A 20 éves jubileumon a tübingeni egyetem kórusával adtak közös koncertet.

Kezdetektől fogva igyekezett megvalósítani a kodályi alapelvet, miszerint a zene mindenkié. 1965-ben zeneóvoda létrehozásában vett részt. Az iskoláskor előtti zenetanulás lehetőségét nyújtó zeneóvoda vezetőjeként azt vallotta egy 1974-es újságcikkben, hogy nincsen olyan kisgyerek, akinek valamilyen zenei hallása, érzéke ne volna. 1995-ben pedig Tóth Klotilddal és Ivasivka Mátyással magán-zeneiskola alapítását határozták el. Az idővel alapítványi zeneiskolává váló, kedves tanítójáról elnevezett Agócsy László Zeneiskolának ő lett a tanulmányi vezetője. A zeneiskola alapvető célkitűzése az volt, hogy a zenetanulás lehetőségét korosztálytól függetlenül, az általános és középiskolán túl az egyetemistáknak és a felnőtteknek is biztosítsa, ill. a helyhiány miatt az állami zeneoktatásból kimaradottaknak nyújtson zenetanulási lehetőséget, mely ugyancsak a kodályi elv gyakorlati megvalósításának tekinthető.

1991-ben Kiváló Pedagógus elismerésben részesült az oktatás-nevelés területén végzett kiemelkedő munkájáért, 1995-ben pedig igényes, magas színvonalú pedagógusi, kamagyi tevékenységének elismeréseként Városháza Emlékéremmel tüntették ki. A zenetanítás iránti szenvedélyes elhivatottságának szép példája, hogy az utóbbi kitüntetése apropóján megjelent újságcikkben azt nyilatkozta, hogy arra a legbüszkébb, hogy 40 éves pályafutása alatt nagyon sok növendékét juttatta el zenei pályára. 1999-ben a magyar kultúra napján részesült elismerésben.

Pedagógusi munkásságának 50-ik évfordulóján a Pécsi Tudomány Egyetem Aranydiploma elismerését vehette át. Dobos Lászlóné, Ilka néni egy tevékeny és eredményes életutat hagyva maga után 2021. február 22-én hunyt el.

 

Felhasznált irodalom:

Agócsy László Zeneiskola Alapítvány alapítói – Dobos Lászlóné:
http://www.agocsy.hu/fenntarto/

Agócsy László Alapfokú Művészeti Iskola bemutatkozása:
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/pok/Pecs/pecs2020/Bemutatkozas_Agocsy.docx

Baranyai Neves Személyek adatbázis:
https://baranyaidigitar.hu/neves-szemely/1305

Dunántúli Napló, 1965. szeptember 1. (22. évfolyam, 205. szám), 5.: Közlemények – Zeneóvoda.

Dunántúli Napló, 1974. május 16- (31. évfolyam, 132. szám), 6.: B. K.: Amatőrök. Növekszik a zenetanulók száma Pécsett.

Dunántúli Napló, 1977. március 28. (34. évfolyam, 86. szám), 2.: R-né: Zeneiskolásaink győzelme az országos szolfézsversenyen.

Dunántúli Napló, 1978. június 3. (35. évfolyam, 151. szám), 2: W. E.: Pedagógusok kitüntetése.

Dunántúli Napló, 1979. december 9. (36. évfolyam, 337. szám), 12.: Hangverseny.

Dunántúli Napló, 1989. június 3. (146. évfolyam, 151. szám), 3.: Ünnepség a pécsi Művészetek Házában.

Ki kicsoda a magyar zeneéletben / szerk. Székely András. – 2. bőv. kiad.. – Budapest : Zeneműkiadó, 1988.

Új Dunántúli Napló, 1991. május 30. (2. évfolyam, 146. szám), 1.: Kitüntetések a pedagógusnap alkalmából.

Új Dunántúli Napló, 1993. április 10. (4. évfolyam, 98. szám), 4.: Jubilate.

Új Dunántúli Napló, 1993. április 13. (4. évfolyam, 100. szám), 4.: M. L.: A Jubilate jubileuma.

Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus 21. (4. évfolyam, 227. szám), 3.: Svastics Andrea: A Jubiláte kórus Svédországban.

Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember 2. (6. évfolyam, 239. szám), 7.: H. I. Gy.: Városháza emlékérem – Dobos Lászlóné

Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus 22. (7. évfolyam, 228. szám), 4: Németországi turnén vett részt…

Új Dunántúli Napló, 1998. április 14. (9. évfolyam, 102. szám), 5:  A Belvárosi templom…

Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)1999-01-23 / 22. szám, 1.: Hodnik I. Gy.: A magyar kultúra napja.

 

Kép forrása:

Portré: http://www.agocsy.hu/wp-content/uploads/2015/01/Ilka-n%C3%A9ni.jpg


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS