Bűnbeesés
A fiatalember eltökélte, hogy megveszi a varázsgömböt, ahogy magában nevezte. Már régebben kinézte magának a boszorkánybolt kirakatában. Alma nagyságú volt, színe pedig a bordónak éppen az az árnyalata, mely gyerekkorában valósággal elbűvölte. Előtte egy kartonlapocskán, kalligrafikus betűkkel írva ez állt: A boldogság titka. Minden pénzét magához vette, úgy ment el a boltba, izgatott várakozással.
___– Mennyibe kerül? – kérdezte az eladótól.
___Fekete ruhás, barna bőrű, akár szépnek is mondható, kissé testes, szinte még fiatal nő volt. Talán igazi boszorkány. Felhúzta a szemöldökét, úgy nézett rá egy darabig, majd közölte vele az árat, lassan mondva ki a számot, alighanem színlelt, mély, búgó hangon.
___– Éppen annyi van nálam – mondta ő fellélegezve.
___– Azért mondtam éppen ezt az összeget – mosolygott kajánul a boszorkány.
___– Nem lehet alkudozni? – kérdezte a fiatalember bátortalanul.
___– Csak fölfelé – nevette el magát a boszorkány.
___– Hogyan tudhatom meg a titkot? – kérdezte akkor a fiatalember.
___– Maga a gömb őrzi – válaszolta amaz.
___– A belsejében? – kérdezte ő.
___– Lehet. Többet én se tudok – mondta a boszorkány hamiskásan mosolyogva.
___A szekrény tetején helyezte el, egy kis fatányéron. Derűvel töltötte be a szobáját, s valahányszor el-elnézte hosszan, valami oktalan öröm ébredt benne, már-már boldogság. Ám hiába töprengett a titkon, melyet őrzött. Nem lehetett a belsejébe látni, se szétnyitni, nem volt rajta rejtett nyílás, és ha megrázta, a legkisebb zörej se hallatszott belőle. A harmadik napon az asztalra helyezte, és egy kis kalapáccsal, harmadszori próbálkozásra, egy erőteljes ütéssel összetörte. Ámulatára egészen parányi, teljesen egyforma kristályokra hullott szét. Egy kis papírtekercset őrzött, hossza mint a gömb átmérője volt. Izgatottan hajtotta szét. Benne volt egy másik papírtekercs, közepén fehér selyemzsinórral átkötve. Apró gyöngybetűkkel írva ez állt a széthajtott tekercsen:
___⹂Szegény halandó, oda a boldogságod, és csak magadat okolhatod érte. De lásd, visszaszerezheted, csak össze kell raknod a gömböt sok ezer szilánkjából. Maguktól tapadnak egymáshoz, de naponta csak egyet-egyet illeszthetsz az előzőekhez, így igencsak benne leszel a korban, mire elkészülsz vele, hacsak fel nem adod. A másik tekercset csak akkor bontsd fel, ha majd összeraktad a gömböt, addig semmiképp.”
___Három nap elteltével felülkerekedett benne a kíváncsiság, és felbontotta. Ezt olvasta rajta:
___⹂Lám, amint helyére illesztetted az utolsó darabkáját, a gömb széthullott. Ne ess kétségbe; mert a boldogság reményében rakosgattad össze, nem kevés, mit elmondhatsz, életed tanulságaként immár: boldog voltam, míg remélhettem a boldogságot.”
Hozzászólások