S. Bálint Mária írásai

Hányszor derengett már a hajnal?
Hányszor hordoztuk már tűzön-vízen át
a reményt, ezt a fölösleges,
mélyen mellszaggató érzületet,
koponyánkban döngető igazságéhséget,
magasba törő szabadság-szenvedélyt?!

„Ó zöld fenyő” zeng az ének,
e napon árvák se félnek,
hogy nem jut falat az asztalra
.
Van ilyenkor, ki ne adna?
Hiába fösvény a néne,
adventkor meglágyul szíve

Doromboló vaskályhában lobogó tűz égett.
Ölelkeztek a lángok is, örömmel fűtöttek.
Benne volt a levegőben: különleges nap van.
Azért öltözött fehérbe minden a faluban.
Csizmatalpak nyikorgatták a frissen hullt havat,

Havas az út, havas a hegy,
trillát cifráz a vörösbegy,
madáretető a fákon,
kisült már az én kalácsom,
jöhet minden betlehemes,

Új év kezdődött ismét,
keresed, mi volt érték,
bárhogy nézed, kevesled.
Fogadkozás, ígéret
nagy számban feljegyezve,

„Ó zöld fenyő” zeng az ének,
e napon árvák se félnek,
hogy nem jut falat az asztalra.
Van ilyenkor, ki ne adna?
Hiába fösvény a néne,
adventkor meglágyul szíve:

Nem kell ehhez hipnózis vagy bűvszer,
láttam magamat egy meséskönyvben.
Várkisasszony voltam egy várfokon,
lenge szél játszott a fátylamon.
Zsenge voltam, kegyes, irgalmas,

Mintha még időd lenne,
mintha még szél seperné
előtted az utat, hogy menj be!
Járd ki lábam, járd ki, járd!
senki nem parancsol már!

Angyal néz egy felhőből ide le,
a látványtól elkerekedik szeme,
tennivaló dolga odafenn ezer,
s mi vár rá a földön, több tízezer.
Rendetlenség van, sok a heverő,
Kinek mi a dolga, ki sem vehető.

Belőlem fakadna szó rengeteg.
Szórnám fehér lapokra, hogy meg ne vesszek.
Más értéke a szónak alig van ma már.
Össze-vissza kereng laza szókavalkád.