Molnár Szilvia írásai

Ahogyan új életre sarjad a mag,
S virágba vonják magukat a gyümölcsfák,
Ahogy felszépíti fátyol-keblét minden virág,
Ahogyan csábítja csillámmal a csillagokat,
S fénye manna-nedüvel vonja be arcomat,
Ahogyan a szirmok belseje bibe-vágyat lehel,
Úgy akarlak szeretni fantom-szerelemmel.

Felleveleid kerekded pirosában
Látványos torzsavirág díszeleg
Antennának vélhetjük vagy
Meredező vágyaid jelképének

Korsóformád kitárod
Angyali testeddel remegsz
Napleányt hívogat virágod
Csókcseppel az égre nevetsz

nedves falú
árnyékok közt
tévelygő parázs
lucskos ágyékokba
harap a vágy

ritkul az éjszaka csöndje
neszpuha láb hova lép
bölcs tuja porhava csábít
őzsuta vár, odanéz –

örökké tavasz:
nyírfa zsenge ágával
bölcs bagoly szemez

Kiszáradt kezek közt
forró homok a vágy –
vízért síró kutak
torokhangja tikkad;

ordas ordítást
fülelek –
kint zúg
a tél

fülelek, ahogy mosod
tudott magad
tudod az óra ketyeg,
a falevél kint duruzsol: