nem festettem meg
a buszon mellémszegődő bolondot,
hosszú meséiből felszálló igazat
Nagy bátorság,
nagy erő hiányzik,
a mostani romlást,
rothadást megállítani.
félbeszakad az álom,
hamujában tűzpiros
kicsi kígyó enyészik el, tova
Elmozdulni nehéz, valami
ingoványos talajon járok,
húz, vonz egyre lejjebb,
jel lenne ez a másvilágról?
Feltételeit én szabom meg,
addig maradok,
amíg törvényei szerint
élhet a lélek
Történetünk kódolva
volt az első közös
pillanattól fogva.
Kongott,
remélem benned is,
a meggyötört, elárvult mélyben
burjánzó idegenség.
Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.
Az út vége felé erős
valóságképem megkapott
létem naposabb felét lehet
a semmi villantotta volt?
Rakosgathatja
élethosszig, mire az
arcom kirakja.
Majdnem sikerült
bonyolult szerelme
csillagrendszerét
megrajzolnia
Nincs itt senki
magányomra tenyerel
az egyhangú csönd,
hörögve kapkodok
fényes szavak után
Boldogan issza be
a lélek szivacsa
akár almalé,
vagy éppen
ecet vagyok.
Nagyapám szekere égi szekér,
súlytalan porzik csillagos szavannán.
valahányszor lenéz verítéke földjére,
látom bajuszán megcsillanni a büszke dért,
Feltöltött egészen. Nyomába
szegődik az ősi buzgalom.
Sorjázó képekben ágazik szerte
szerény élete, gazdagon.
