Winkler András, Author at Hetedhéthatár • Oldal 2 a 3-ből
Szerzői archívum

Winkler András

Winkler András írásai: 44
Winkler András

Prózai gondolatok

Ahogy öregedtem, egyre bolondabb lettem. Hazudozni kezdtem. 65 éves koromban azt meséltem az embereknek, hogy túl vagyok a kilencvenen.

Meghalt Szántó Dezső 1951-2007

2007. február 13-án meghalt Szántó Dezső a Mohácsi Farostlemezgyár, majd a KRONOSPAN-MOFA Hungary Kft. vezérigazgatója. Fiatalon, 56. életévében, nagyon korán csatlakozott örökre a magyar faipar legendás nagyjaihoz.

Szökevény

Ez a vers
soká lapult,

Versek

Hófehérke
nem ébredt fel többé,

Örök társunk: a fa – 6.

Sokaknak vannak parkokban, sétányokon, utcákon kedvenc fái. Gyakran ok nélkül ítélik halálra ezeket a fákat, nagy szomorúságot okozva ezzel kedvelőiknek. Hangsebesség méréssel, az élő, lábonálló fákon is ki lehet mutatni az egészséges és beteg helyeket. Fiatal kutatóink dolgoztak ki egy ilyen eljárást, amellyel a hangsebesség változása alapján a fák sűrűségét is meg lehet határozni, anélkül, hogy kivágnák azokat.

Örök társunk: a fa – 5.

Az erdőpusztítás másik területe a fahamu- és hamuzsír-felhasználás volt. Néhány évezreddel ezelőtt – valószínűleg a Nílus völgyében – fahamut homokkal összeolvasztva üveget készítettek. Amikor aztán ablaküvegezéshez is használták, ugrásszerűen megnőtt az üveggyártás, és ezzel együtt az erdőirtás is. A gyártás lassítására Franciaországban 1700-ban ablakadót vezettek be. Elképzelhető a fahabzsolás mértéke, ha a következő számokat ismerjük: 3 kg fahamu készítéséhez 1000 kg bükkfa, 2000 kg tölgyfa vagy 4000 kg nyárfa kellett.

Örök társunk: a fa – 4.

A fa sejtek millióiból épül fel. A sejtek sejtfalból és sejtüregből – lúmenből – állnak. Kémiailag a fa cellulózból, poliózokból és ligninből tevődik össze. Ezek váz és töltőanyagok, amelyek felépítik és összetartják a szerkezeti egységeket. Ez a szerves felépítés heterogén rendszert képez, amely biológiai, anatómiai, fiziológiai és kémiai hatások összessége által jön létre. A fában szilárdító, raktározó és szállító szövetek jellegzetes sejtelemei találhatók.

Örök társunk: a fa – 3.

Az erdő csodálatos terméke, ajándéka a fa. Bármilyen fa legyen is, annak külalakja, tulajdonságai elválaszthatatlanok szülőhelyétől, az erdőtől. Földünk erdőterülete 3450 millió hektár. A földrészek erdősültsége nagyon különböző, általában attól is függ, hogy mennyi ideje hódította meg azokat a civilizáció. Afrika területének 17,7%-át, Dél-Amerika 49,7%-át, Európa (szovjet utódállamok nélkül) 30,9%-át borítja erdő. Európában napjainkra kevés maradt a fafaj gazdagságból, megközelítőleg 50 fafaj fordul elő.

Örök társunk: a fa – 2.

A fával a mai mindennapi élet kifejezései néha igazságtalanul bánnak. A buta emberre például azt mondják: fafej. „A butaság és a büszkeség egy fán teremnek” – mondta a népi szólás, a fára nézve nem éppen dicsérően. A német a rossz utat választó emberre azt mondja: a faútra tért. Nem ritka a megjegyzés: „Olyan érzéketlen, mint egy darab fa.” A durva labdarúgó-mérkőzésre használják a favágás kifejezést. A nyers, durva fickók pedig bárdolatlanok, faragatlanok, csiszolatlanok. Természetesen ezek ellentétével is találkozunk: „Ebben az emberben megbízhatsz, mert jó fából faragták.”

Örök társunk: a fa – 1.

A fa az emberiség legősibb nyersanyaga. Komoly kutatók szerint a latin materia szó eredetileg a fát jelentette. Ma a matéria szó az összes fellelhető anyag gyűjtőneve. Mindennapi életünk leghűségesebb kísérője a fa. Földi lakhelyünk, környezetünk fából készült tárgyakkal, berendezésekkel, szerkezetekkel, eszközökkel van körülvéve. Több mint húszezer termék készül fából. A fa természetes anyag és jelenléte annyira természetes körülöttünk, hogy egyesek csak akkor vennék észre, ha már nem lenne.

Versek

Ma délben
vadul harangoztak.

Kritika

A kutya
a könyvemet
kérte.

Hármashangzat

Szeretném lehámozni
magamról
a fertőzött héjat,

Új Winkler-kötet: Hármashangzat

Megjelent barátunk és szerzőtársunk, Winkler András új kötete. A Hármashangzat illusztrációit Mészáros György készítette.

Nyugdíjba küldött professzor barátaimnak

Zászló voltam,
lengettek,
pihenni sem
engedtek,



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS