Hagyományteremtés – Kosárfonó fesztivál

Kosárfonó fesztivált indított el a Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány a Békés megyei Varga Péter kosárfonó mester tiszteletére, akinek 45 éves munkássága alatt számos kiváló szakember került ki a keze alól. Varga Péter az elmúlt 10 évben Baranyában tanította a kosárfonást. Az október elején Pécsett tartott I. Országos Kosárfonó Fesztiválon bemutatót, vásárt tartottak, szakmai találkozót rendeztek, továbbá kosárfonó versenyt. Ez utóbbi igen nagy közönségsikert aratott, hiszen 8 kezdő, 4 haladó és 7 mester kosárfonó munkáját lehetett végigkísérni: hogyan készül a vesszőből kosár, tál, doboz, üvegfonat. A zsűri elnöke Székely Éva (Budapest, Esély – Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola szakoktatás-vezető) volt, tagjai Lovász Pál (agrármérnök) és Varga Péter (kosárfonó mester). Az ország minden pontjáról érkező versenyzők közül a zsűri a Győr közelében, Csikvándon élő Forgács Sándor József munkáját értékelte a legjobbnak a mester kategóriában; a kezdőben Hegedűs Árpád, a haladóban Orsós Péter lett a győztes. Képösszeállításunk Forgács Sándor József – negyedik generációs kosárfonó – munkáját mutatja be, amint a bölcsőt készíti négyhetes kislányának a pécsi versenyen.

2 Hozzászólásai

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.