Zikhron Yaakov

Illés próféta így szólt annak idején Aháb királyhoz (Kr.e 871-862):
„Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Áserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.”

(Ószövetség: A Királyok első könyve 18)

A fent idézett események régen történtek, én azonban pár éve jártam ezen a szép bibliai tájon.

A dolgos izraeli embereknek az egyik kedves üdülőhelye, a Kármel hegység déli lejtőjére épült Zikhron Yaakov.

Ezt a kedves, napfényes, Szentendréhez hasonló rendeltetésű kisvárost az 1882-ben Romániából érkező zsidó bevándorlók létesítették, akik igen sokat köszönhettek a francia Rothschild báró anyagi támogatásának. Tiszteletére ő adhatott nevet a városkának. A gazdag bankár édesapjára, Jakob Mayer de Rothschildra emlékezve, a Zikhron Yaakov, azaz magyarra fordítva „Jákob emlékezete” nevet választotta.

Itt minden a pihenésről, a kikapcsolódásról szól. A főutcát szegélyező pálmasor árnyékában egymást követik a kedves kis kávézók és souvenir boltok. Ahová az ember tekintete téved, mindenhol békésen sziesztázó emberek és az egymást követő turistacsoportok.

A mai embernek nehéz elképzelni, hogy ez a gondosan öntözött és kulturált, várost körülölelő táj, valamikor a 19. században milyen elvadult, lakhatatlan környék volt. A hegy lejtőit kősivatag fedte, a szomszédos lapályon pedig hatalmas mocsár terpeszkedett, ontva magából a különböző súlyos betegségeket, legfőképpen a maláriát. Az ideérkező első pioníroknak súlyos megpróbáltatásokkal kellett szembenézni. Nem volt iható víz, élelem, és hiányzott a járványok gyógyszere.

Hiába próbálkoztak eukaliptuszfák ültetésével, az sem jelentett megoldást. Hamarosan rájöttek, hogy a mocsarak felszárítása az egyetlen lehetőség.

Az öntözés megteremtéséhez, a mocsarak lecsapolásához rengeteg pénz kellett volna, de a szegény telepeseknek ebből volt a legkevesebb. Nem lehetett mást tenni, az agyongyötört, küszködő emberek kinyújtották sovány karjaikat gazdag testvéreik felé, és segélyért fordultak a módos európai zsidósághoz.

Báró Edmond James de Rothschild (1845-1934), a francia Rothschild bankház teljhatalmú ura példát mutatva emberségből és szeretetből, meghallotta a távol élő hitsorsosai halk sóhaját.

Nyugtalan álmaiban megjelentek a kétségbeesett, csonttá soványodott emberek, akik nap-nap után reménytelen küzdelmet vívnak a természet vad erőivel. Látott rongyosan éhező gyermekeket, akik hiába sírnak a betevő falatért. Látott rongyos településeket, nyomorúságos viskókat, amelyeket körbefon az ellenséges arab törzsek gyilkos gyűrűje. Látott temetőket, amelyek mohón nyelték magukba az egyre szaporodó áldozatokat…

És Rothschild báró segített…

Példamutató az a szerénység is, ahogy a báró nem hivalkodott az adományokkal, hanem szerényen a háttérben maradt. A pénzküldeményeken csak egy feladó szerepelt: az „Ismeretlen jótevő”!

És a megsegített emberek nem maradtak adósok.

A báró tiszteletére 1954-ben egy csodálatos parkot alakítottak ki Zikhron Yaakov közelében, a Ramat Hanadiv Memorial Garden-t (emlékkertet). A díszkert közepén szürke gránit mauzóleumban alussza örök álmát Edmond de Rothschild báró és szeretett neje, Adelheid.

Íme egy újabb fontos látványosság, ami nem hiányozhat egy Izraelbe látogató turista útitervéből…

A fotókat Trebbin Brigitta készítette.