Július 14. és 16. között a pécsi Dél-Dunántúli Regionális Tudásközpont és Könyvtár ad otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlésének.
A rendezvényre több mint 600 fő adta le előzetes jelentkezését Magyarországról és a határon túli területekről – könyvtárosok, főiskolák és egyetemek, múzeumok, kutatóintézetek munkatársai, könyvkiadók képviselői. A szakemberek a Tudásközpontban plenáris- valamint szekcióüléseken és workshopokon vitatják meg a szakma aktuális kérdéseit, továbbá különböző kulturális programokon vesznek részt Pécsett és Baranya megyében a rendezvény három napján. A résztvevőknek a vándorgyűlés időtartama alatt lehetőségük lesz megismerkedni a Tudásközpont szolgáltatásaival és működésével, illetve a vidéki településeket kiszolgáló könyvtárbusszal. A Tudásközpont a Vándorgyűlés keretében szakmai kiállításnak is helyet ad, ahol könyvkiadók és könyvterjesztők, könyvtári szolgáltatók valamint informatikai vállalatok mutatják be kínálatukat.
A konferencia témaválasztásával azt a meggyőződésüket fejezik ki a szervezők, hogy a modern, demokratikus társadalmaknak olyan polgárokra van szükségük, akik hasznos tudással, korszerű műveltséggel rendelkeznek, folyamatosan megújítják tudásukat, és nem idegen tőlük az egy életen át tartó tanulás. Az előadásokon és a szekcióüléseken a résztvevők megvitatják, hogy a könyvtárosok hogyan segíthetik a társadalom tagjait a tanulásban, a piacképes tudás megszerzésében, a korszerű műveltség elsajátításában. A konferencia témaválasztásával azon kulcsszerepre szeretnék irányítani a figyelmet, melyet a könyvtárosok az információs társadalom fenti értékeinek szintetizálásában, megőrzésében és átadásában töltenek be.
A vándorgyűlés szervezői a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, az MKE Pécsi és Baranyai Szervezete és a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Kar Könyvtártudományi Intézete.
A rendezvény honlapja: http://vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu
Hozzászólások