Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában - 2. • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 2.

Kedves Hetedhéthatár olvasók! Folytassuk tovább kalandos utazásunkat Pécs város színes, érdekes múltjában, Reéh Gyuri bátyánk szakszerű idegenvezetése mellett. Járjuk tovább a hajdani Pécs zegzugos utcáit, tereit és vidám szórakozóhelyeit.

Elöljáróban csak néhány személyes gondolatomat szeretném ideidézni. A pécsi fürdők és strandok az én fiatalságomban is meghatározó, felejthetetlen élményét jelentettek. A gondtalan örömöt, a sport nagyszerűségét. Nekem is volt kedves strandom, amelyhez szinte gyermeki szeretettel ragaszkodtam, ez volt a Balokány. És most szomorú szívvel sajnálom a mai pécsi fiatalokat, akik nem részesedhetnek ebben a csodálatos élményben…

De most visszaadom a szót a felejthetetlen Reéh Gyurinak…

Az Ó-fürdő

Fürdőző hölgyek (A kép illusztráció)

„Nagyon, nagyon kis gyermek voltam, csak homályosan emlékszem reá, nem magára a helyre, mert az ma is oly szép, mint akkor volt. Bálics völgye a legszebb része ma is a Mecsek déli lejtőjének, – hanem magára a fürdőre. Ott állott jegenyefák övezte tágas téren, amelyen a bálicsi patak kígyózott keresztül. Ideálisan szép gyermek játszó hely, melyen a sűrű bokrok önként kínálkoztak búvócska helyül.

A bejárattal szemben a háttérben volt a Banthler Ödön dr. pécsi orvos által 1854. évben létesített fürdő oszlop csarnoka, ahol kádfürdők állottak e helyet kiváló szeretettel látogató pécsi közönség rendelkezésére.

A fürdő sajnos csak 1872 évig állott fenn, mint fürdő, mert akkor vette meg azt a területet Förster Béla, Batthyány-Strattmann herceg jószágkormányzója (8.000 forintért). S bár a hely szépségének a tulajdonos csere nem ártott, hisz valódi tuszkulánumot létesített belőle, kiegészítve a szomszédos Tipka-féle szőlővel és betelepítette gyönyörű fákkal, csodás változatú bokrokkal Bár beültette a hegy oldalát a legnemesebb fajú szőlőkkel, de megszűntette a hely nyilvános jellegét, megszüntette a fürdőt, s ezzel mi apró és nagy gyerekek elvesztettük legszebb kiránduló helyünket.

Ma is szinte látom magam az elveszett paradicsomon kívül. Ha nem is tudtuk, de éreztük, hogy mit vesztettünk, s hogy fájdalmunk igaz volt, bizonyítja az, hogy ma is legszebb helye ez még városunknak. Förster után Oblath Adolf, majd szemináriumi szőlő lett belőle. A hely csodás szépsége ihleti meg ma is teremtő munkára a művésztelep növendékeit, kik itt tanulják meg igazán látni, igazán átérezni, visszaadni, s velünk megértetni a művészi szépet.” (Reéh György: Pécs régi kiránduló helyei. Dunántúl, 1923. december 25.)

Lövészkert

Lövészegylet (A kép illusztráció)

Természetesen, a fővárosi mintára, a régi pécsi polgároknak is volt – mégpedig igen látogatott és kedvelt – lövészegylete. A lövölde ház kissé rozzant épülete sokáig, az egykori, falusias jellegű Majláth utcában állt.

Talán arra sem emlékszik már mindenki, hol is volt a hajdani Majláth utca. Ez a neves pécsi utca a Zsolnay szobortól, az Indóház utca kezdetétől indult ki és tartott a Siklósi utcáig. A girbe-gurba utcácskában több híres és hírhedt kocsma várta a kiruccanni vágyó városi polgárságot.

Mivel sajnos nem találtam rá a Pécsi Polgári Lövészegylet alapszabályára, a Budai Lőegylet Szabályzatából idézek néhány mondatot:
„A társulat célja egyrészt gyakorlati célba lövés által derék lövészeket kiképezni, másrészt, pedig barátságos összejövetele mindazoknak, kik célba lövésben részt nem vesznek, valamint meg nem tiltott mulatságok élvezete és a társas élet előmozdítása.”

A lőlapok – amelyek mindenféle vidám és mulatós képekkel voltak gazdagon kidekorálva – nem kerekek, hanem négyszögletesek voltak. A közepére egy szög volt beütve. „Aki fején találta a szöget”, az kapta meg a babérkoszorút.

Reéh Gyuri visszaemlékező soraiból még többet is megtudhatunk a pécsi egyletnek otthont adó Lövészkertről:
„Mikor már kissé nagyobb lettem – no nem túlságosan nagy – csak éppen akkora, hogy a néhai jó Szigriszt bácsi felügyelete alatt részt vehettem az általa óvodásai részére szervezett gyermek majálisokon. Ebből a korból emlékeim egy másik kiránduló helyhez fűződnek, az akkori Indóház utca és Majláth (akkori neve Pajta utca volt) utca sarkán volt lövészkerthez.

Ez is az ötvenes évek elején létesült, tágas árnyas kerthelyiségben épült vendéglő volt, amely sokáig a pécsi Gianone családnak képezte tulajdonát. Nevét a Bach korszak alatt Pécsett állomásozott cseh vadász zászlóaljtól nyerte.

A később hírhedtté lett „Schützengarten” csak hosszú idők folyamán szállott alá nívóban. Eleinte – különösen hétköznapokon – a polgárság látogatta, s szívesen időzött nyári melegben a kert árnyas fái alatt. Hisz említettem már, hogy néhai jó Szigriszt bácsi is itt tartotta gyermekmajálisait!

Csak később kezdett vasárnaponként a katonaság állandó összejöveteleinek színhelye lenni, ami miatt a komolyabb pécsi polgári elem azután el is maradt, úgyannyira, hogy a nyolcvanas években már csak vasárnaponként volt igen vegyes közönsége s a vasárnapi táncmulatságok egy-egy szépe miatt bizony akárhányszor volt e helyütt véres verekedés is, hogy végre is be kellett a hatóságnak azt zárnia.”

Remélem, hogy a sétánk ismét szolgált néhány érdekességgel. Reéh Gyuri bátyánk kitűnő városismerete, színes visszaemlékezései, és kifogyhatatlan mesélő kedve még számtalan meglepetést tartogat számunkra.

Addig is a viszontlátásra.

Következő rész

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS