A hadiözvegy három serdülő gyerekével férjhez ment egy a kamasz fiát nevelő elvált emberhez. A két család nehezen szokott össze, a jövevények nem jól viselték a mostohaapát. Ki-ki élte a maga bezárkózott életét.
Mígnem megszületett a közös kistestvér, Péter. A kicsit mindannyian szerették, dédelgették, tanítgatták, játszottak vele. Egy család lettek. Békességben telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek. Péter megjárta a katonaságot, megnősült, fiúk született. A nagymama még örülhetett legkisebb unokájának, de nem sokkal később elhúnyt. A temetést követően váratlan dolog történt. A megözvegyült férj körlevélben jelezte, az elhalt holmiját három hétig őrzi, akinek kell, elviheti, a maradékot elégeti. A megdöbbent gyerekek eleget tettek a felszólításnak, s ezzel a család szétesett, elvesztették az őket összetartó anyát.
A következő évben az egyik fiúnak lehetősége kínálkozott, hogy a háborúban hősi halált halt apjuktól örökölt, hajdanvolt családjuk szeretett-szomorú emlékeit őrző szobabútort saját környezetében helyezze el. (Gyerekként sokat ugráltak a hatalmas, rugós rekamién, nem egyszer aludtak a kihúzható ágyneműtartó fiókjában. Ünnepek alkalmával a szétnyitható ebédlőasztal kárpitozott székein ült a család. A kerek kisasztalon szokott magasodni a karácsonyfa, a fotelokban az ajándékok foglaltak helyet.)
Az elszállítás szándékának bejelentésére a mostohaapa kurtán válaszolt:
– Elviheted, felesleges, a padláson van.
A teherautó megérkezésekor csak egy darab fotel kerülhetett a platóra. Az volt a padláson. A bordó szövetű, barnára politúrozott örökség átöröklődött. Az IFA eldübörgött az elárvult fotellal.
Örökösödési háború ugyan nem tört ki, de soha szót sem váltottak többé. Eltelt vagy negyven év. Már nem is hiányoznak egymásnak.
Remélem, nem ezt a fotelt láttam a felüljáró alatt a téli berekben.
Csak nagyon hasonlítanak egymásra, mint két fotel.
Mikor hal meg egy családhoz szokott bútor? Már amikor megrokkan, vagy csak akkor, ha kidobják?
Tömör, ütős írás Kedves Tibor. Egy bő szavú literátus ebből már egy vaskos családregényt szerkesztene.
Köszönöm, Laci. A családregény bennünk él, nem túl vidám. Jóska bátyám elbeszéléseivel, gondolom, már belelapozthattál ebbe a regénybe. Megtiszteltél.