A közelmúltban Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművésznő bűvölte el barátait és tisztelőit „Francia sanzonok, örökzöldek” című jubileumi estjén a Pozsonyi utcai Kárászy Szalonban, ahol mint sokszor, a későn jövőknek csak pótszék jutott. A művésznő először Kárászy Szilvia, a szalon háziasszonya zongorakíséretével, majd CD-kísérettel énekelt számos magyar és francia slágert, amelyet a közönség óriási tapssal fogadott.
Közben párizsi élményeiről is megemlékezett. Többször járt ott, s lépett fel az ottani magyarok előtt. A Balassagyarmatról elszármazott Michel Gyarmathynál is fellépett revüszínházában, aki száz szál piros rózsával és egy piros papírlapra írt köszönőlevéllel hálálta meg, hogy nála, a Folies-Bergere-ben énekelt.
Jelen sorok írója szívesen hallgatta volna másfél órán keresztül Dorottyát, ő máshogy gondolta. A műsort neves művészek színesítették: Tahi Tóth László, Nyertes Zsuzsa és Straub Dezső.
Hozzászólások