MAGÁNY
Amikor
a legelső cigarettát,
a diófa ringatását,
szép Mecsekünk bejárását,
erdők csendjét, szél zúgását,
az avar halk roppanását,
kakukk hangos kiáltását,
omló sziklák megmászását,
a Balokány zsivajgását,
Hullámfürdő sikongását,
három mozi csábítását,
a cowboyok vad vágtáját,
a könyvtárak suttogását,
a mi utcánk hársillatát,
jó szomszédok barátságát,
Dombi-lányok szűz szerelmét,
nyarak hevét, tél hidegét,
hogy volt apánk, és élt anyánk –
már nincs kivel emlegetni,
ha nincs kivel emlékezni,
egyedül vagy.
Ez a magány.
Jásd, 2013. július 29.
—————————-
Kocsis József barátunktól testvére, Kocsis Tibor búcsúzik a Magány című verssel. A temetés Szentlőrincen lesz, augusztus 6-án, kedden, 16 órakor.
„Családi antológia ez a kis kötet. Közös „nagy búbánatok” tettek alkotóvá mindhármunkat, szívünkben gyerekkorunk óta élnek költemények, amelyek öregkorunkra fogalmazódtak meg bennünk szavakban, képekben, versekben, virágkompozíciókban.”
Ez a nyitó gondolata a Hatkezes című kötetnek. Hármotokat tettek alkotóvá a közös nagy búbánatok. Immár ketten maradtatok a felismerés fájdalmával: Ketten maradtatok.
De KETTEN maradtatok!Emlékezni és emlegetni… Ne zárkózz be a magánnyal. Nem jó társ. És önző nagyon: Nem enged senkit a közeledbe… Tudom, most nagyon fáj, és örökké fájni fog, de tárd ki az ajtód, öleld magadhoz azt, akivel emlékezhetsz, akivel emlegetheted Őket, köztük Öcsit is…
.