Aki repülve érkezett Pécsre
„Reggel nyolc óra.
Tauszig Aladár főhadnagy
A szigeti gyakorlótéren csend van. Szinte furcsa. Hiányzik a hangos vezényszót követő ropogó menetelés. Még a lármás káromkodás is hiányzik. Különös csend van, ami rendesen a nem mindennapi eseményeket szokta megelőzni.
Az ég majdnem egészen tiszta. Csak a délkeleti irányban látni néhány keskeny sávban húzódó halvány felhőt. Néhány perc múlva közeledő tompa moraj, folyton erősbödő berregés hallatszik, majd – úgy Üszög felett – egyik bárányfelhőből kibontakozik az „Albatros” kis typusú német repülőgép, amely nyílegyenes irányban Pécs felé tart és – úgy tetszik – mintha megkétszerezné a sebességét…
Igenis, meggyorsította a sebességet, hiszen haza siet városunk szülötte: Tauszig Aladár kapitány, a hős többszörösen kitüntetett pilóta.
Nyolc óra tíz perckor Tauszig kapitány – miután egyszer körülröpülte a várost – gyönyörű siklórepüléssel a szigeti gyakorlótéren tanítványával, Bauer Pál hadnaggyal a földre szállt.
Lippner tábornok igen meleg hangon üdvözölte Tauszig kapitányt. Az egybegyűlt népek virággal kedveskedtek a hős pilótának. Mindenki örült. Minden arc mosolygott. Csak egy ősz hajú asszony törölgeti a szeméből a könnyeket. Anyai örömkönnyek ezek.
Tauszig kapitánnyal beszédbe elegyedtem:
– Két óra alatt érkeztem ide Újvidékről. Folyton szél ellen tettük meg az utat. Ideérkezésem tisztára katonai jellegű. Egyebet nem mondhatok.
Albatros repülőgép 1916. (illusztráció)
Másra terelem tehát a beszélgetést:
– A lábaim teljesen meggyógyultak. Alig várom, hogy újabb nagyobb szolgálatot teljesíthessek a hazámnak.
– Bizony sokat röpülök. Nem nap az olyan, ha néhány órát nem töltök a levegőben. A legjobban szeretnék mindig fent tartózkodni…
Beszélgetésünk alatt jelentik Tauszignak, hogy a bérkocsi, amely őt a városba szállítja, megérkezett. Amolyan háborús telivérek voltak eléje fogva.
Tauszig kapitány elbúcsúzott tőlem, tanítványával a kocsiba ült. A kocsis ostorcsapással súlyosbított biztatására végre megindulnak a paripák.
Sok kedéllyel meg is jegyezte Tauszig kaptány:
– Most ugyan nem igen fogunk repülni…”
(Pécsi Napló. 1916. augusztus 29.)
Könyvtári kutatásaim során még egy igen érdekes cikkre bukkantam Tauszig Aladárról. Ez a nagyszerű repülő, szinte látnoki tehetséggel megáldva nyilatkozik az interkontinentális repülés jövőjéről:
Tauszig Aladár a híres przemysli repülő nyilatkozik a repülés új problémáiról
„A karácsonyi ünnepekre, Pécsre érkezett a fővárosból Tauszig Aladár, nyugállományú őrnagy, a híres przmysli repülő, aki a háború alatt véghezvitt bravúros repüléseivel beírta nevét a világháború történetébe. Ő volt az, aki az oroszok által teljesen körülzárt várba repült, ami annak idején nagyon fontos és nagyszabású hőstett volt. Repülés közben, a nagy hidegben egyik lába meg is fagyott s csak hosszas gyógykezelés és ismételt operáció állította talpra a kiváló repülőt.
Tábori pilóta jelvény
Elutazása előtt alkalmunk volt beszélgetést folytatni Tauszig Aladárral, a repülés aktuális kérdéseiről, az óceánrepülésekről s a légi forgalom jövőjéről.
A következőket volt szíves mondani:
– Ami elsősorban az óceánrepülést illeti, ez akkor lesz majd lukratív (jövedelmező), ha nagy magasságban és nagy távolságra teljes biztonsággal lehet majd repülni. Nagy magasság alatt tízezer métert értek, mert ilyen magasságban már kicsiny a légi ellenállás. Ma még az a helyzet, hogy úgy a felszállásra, mint a leszállásra nagy és sima területekre van szükség. Ugyancsak szükség van elegendő kényszerleszállási kikötőre is. Egyelőre tehát még közbeneső leszállási helyeket, mesterséges szigeteket kellene létesíteni (repülőgép anyahajó), hogy a repülés biztonsága fokozottabb legyen. Ezeken a helyeken azután megfelelő üzemanyagokat helyeznének el a repülőgépek rendelkezésére. Mert hogy a gép hány utast vihet magával, az függ nagyrészt nagyságától, másrészt éppen attól, hogy útközben is kaphasson üzemanyagot. Egyelőre még az utasok helyét is az üzemanyag foglalja el. Ha a probléma az említett módon megoldást nyer, akkor a gépek esetleg nagyobb számú, talán húsz-harminc utast is magukkal vihetnek. Egyelőre a Zeppelin az óceánforgalomra alkalmasabbnak látszik, s Eckener dr. útja kifizette volna magát, ha a léghajó nem szorul javításra. Tudvalevő, hogy az egyik egyensúlyozó lemeze megsérült, s amibe ennek javítása Amerikában került, annyival haladta túl az út költsége a bevételeket, ami a postai és utasszállítás révén befolyt.
Ezután a repülés jövőjéről beszélt. Szavából kicsendült az a rajongás, amivel az emberiség eme nagy problémája iránt, ő, annyi nagyszerű repülés hőse viseltetik.
– A csudálatos találmányok, a technika rohamos előretörésének századában élünk. Amit ma csak elképzelni tudunk, abból holnap már valóság lehet, s holnapután úgy megszokjuk, hogy már nem is újdonság, hanem megszokott részévé válik életünknek.
– Rendületlenül bízom a repülés nagyszerű jövőjében. A nagy problémának megoldása jó úton van. Ezen az úton egy újabb jelentős állomás Cierra spanyol gróf csavarszárnyas repülőgépe, mely majd nem kevés futással eléri az egy helyben való leszállást, s ugyancsak rövid start után emelkedik a levegőbe. Ez az út vezet ugyanis a teljes biztonsághoz. Majd ha a repülőgép egyhelyből fel tud emelkedni, a gép függőlegesen le is tud szállni, s meg is áll a levegőben, akkor a probléma megoldást nyert. E tekintetben jelentős Cierra gróf találmánya, aki gépét Párisban is bemutatta, sőt nagyobb túrarepülést is végzett vele. A konstrukció természetesen még nem tökéletes. A gép lényege az, hogy a szárnyak fölött, egy merőleges tengelyen egy nagy négyszárnyas légcsavar van, amely a repülőgép szárnyához hasonlóan van kiképezve. Ez a konstrukció lehetővé teszi, hogy a gép egy minimális horizontális sebességgel szálljon le. Ez tulajdonképp a helikopter és a sárkányrepülés kombinációja.
– A repülés problémájának újabb állomása lesz a gázturbinás motor és a rakétarepülőgép kérdésének megoldása. Az utóbbival már folynak kísérletezések. A feltalálás lehetősége már adva van.
– A Marsba való repülés rakétarepülőgépen? – kérdeztük.
– Nem vagyok regényíró, én csak realitásokkal foglalkozom. Ez egyelőre a fantázia világába tartozik. A kérdés az: lehetséges lesz-e annak a gépnek, amelyik a Marsba repül, annyi oxigént magával vinnie, vagy magában a gépben fejlesztenie, amennyi az üzemanyagok égéséhez és az emberi belégzésre szükséges. Ez s még sok más kérdés vár itt előbb megoldásra, amikkel én nem foglalkozom – fejezte be a beszélgetést mosolyogva a híres przemysli repülő.” (Pécsi Napló. 1928. december 30. 5 p.)
Mit sikerült még megtudnom ennek a kitűnő pilótának további életéről? Sajnos – fájdalmasan keveset. Pedig Tauszig Aladár őrnagy hazaszeretete, emberi helytállása a mai napig nagyszerű példaképe lehetne a mai pécsi fiataloknak is.
Hozzászólások