Goretity József beszélgetett 2013 november 28-án orosz nyelven a világhírű orosz származású írónővel Budapesten, a zsúfolásig megtelt Corvin moziban.
A műfajilag is sokszínű kötetben az orosz írónő szinte az összes olyan dologról beszél, ami foglalkoztatta valaha. A személyesebb szövegekben, illetve a vele készült és a kötetbe beválogatott interjúkban kendőzetlen őszinteséggel fogalmaz magánéletéről, pályafutásáról. Megtudhatjuk, hogy a családi környezettől kezdve az olvasmányélményekig mi formálta leginkább a személyiségét. Miként azt is, milyen véleménnyel van a család, szerelem, házasság, barátság fogalmáról és megvalósulási formáiról.
A társadalmi kérdésekben is bátran foglal állást. Így derül rá fény, mit gondol a nők társadalomban betöltött szerepéről, a politikáról, az állami és egyházi ideológiákról, vagy éppen a világ működését meghatározó gazdasági rendszerekről. Esszéiben, művészeti írásaiban pedig főként a kifogyhatatlanul gazdag orosz kultúra legfontosabb kérdéseiről beszél. Szomorúan állapítja meg, hogy a politikai meggondolások fölülmúlják a kulturálisokat, és egyre kevesebben olvasnak orosz könyveket az utódállamokban.
Kedvcsinálónak két részlet a 460 oldalas könyvből.
Diktafonra vett beszélgetések
A jó interjú- kölcsönös élvezet mind az interjúkészítő, mind az interjú alany számára. Az utóbbi húsz évben rengeteg interjút adtam, azt hiszem, százat vagy kétszázat. Ritkán előfordultak köztük jó beszélgetések is.
Több éve kerülöm a személyes találkozást az újságírókkal, jobban szeretek e-mailben válaszolni a kérdésekre. Azokért a szavakért, amelyeket éjszaka, sietség nélkül írok le, vállalom a felelősséget. Azokért a válaszokért azonban, amelyeket diktafonról jegyeznek le nem mindig. Történik valami annak a folyamatnak a során, amíg akadozó hangom átkerül papírra, és ami az értelmet rendszerint ellentétbe fordítja. Arról már nem is beszélve, hogy időnként jönnek interjút kérni olyan újságírók, akik diktafonjukat is otthon felejtették, és a könyveket sem volt idejük elolvasni, amelyekről beszélgetni akarnak. Ez az újságíró mesterség teljes lezüllése. Sajnos, a professzionizmus hiánya napjainkban általános kórrá vált, és nemcsak az újságírókra, hanem az orvosokra, a tanárokra, a vízvezeték-szerelőkre is érvényes. Annál kellemesebb, ha tehetséges, profi újságírókkal folyik a beszélgetés. Ők persze kisebbségben vannak.
Azt hiszem, sokáig fogják még olvasni, vagy tíz-tizenöt évig (interjúrészlet)
– Milyennek látja a jövő olvasóját? És egyáltalán, fognak-e olvasni az emberek?
– Hogy fog-e az emberiség olvasni, mit és hogyan, nem tudom. Az viszont világos, hogy a múlt század kulturális formái különböznek azoktól, amelyeket ma, a XXI. század legelején látunk. Ezért ilyen érdekes élni, mert váratlan, megjósolhatatlan dolgok mennek végbe.
Nem sokkal a halála előtt Csehov azt mondta a kiadójának. Eltelik három-öt év, és már senki nem fogja olvasni a könyveimet. (A szavak pontosságáért nem kezeskedem, de a lényegükért igen.) És a következő választ kapta. Nem, azt hiszem, sokáig fogják még olvasni, vagy tíz-tizenöt évig. Azóta eltelt több mint száz év, és Csehov divatja nem múlik el…
Ljudmila Ulickaja eddig megjelent kötetei a Magvetőnél:
Médea és gyermekei (2003), Életművésznők (2004), Vidám temetés (2005), Szonyecska (2006), Odaadó hívetek, Surik (2007), Kukockij esetei (2008), Daniel Stein, tolmács (2009), Történetek állatokról és emberekről (2009), Elsők és utolsók – Válogatott elbeszélések (2010), Imágó (2011), Történetek gyerekekről és felnőttekről (2012), A mi Urunk népe – elbeszélések (2012), Örökbecsű limlom (2013)
Ljudmila ideális interjúalany: minden riporter álma, hogy a beszélgetőtárs meg is írja helyettünk az anyagot! Persze a profi újságíró az akadozó hangú szövegből is tud remekművet alkotni, míg a dilettáns ilyenkor az interjúalanyt szidja. Másik fő szabály, hogy a beszélgetést rögtön papírra kell vetnünk, mert egyrészt még emlékszünk rá, másrészt akkor aktuális. Ha azt várjuk, hogy más gépelje le és szerkessze meg helyettünk, nem újságírók, hanem csak újságba írók vagyunk!