„Mobiltelefonok, mint az emberi hímek udvarlási eszközei” címmel közölt tanulmányt a Human Nature (Emberi természet) c. szakfolyóirat. A kocsmában megfigyelt mobiltelefonos férfiak viselkedése a kutatókat a tollaival ékeskedő pávára, mi több, a kecskebékák szertelen brekegésére emlékeztette. A mobiltelefon, a pávatoll és a brekegés ugyanazt a célt szolgálja: a nőstényeknek megmutatja a hím értékét, rangját, kívánatos voltát.
A Liverpooli Egyetem kutatói néhány éve érdekes újsághírekre figyeltek fel. A sajtójelentések szerint dél-amerikai országokban ellenőrizték az éjszakai mulatókba belépő vendégek mobil készülékét, valóban telefonok-e. Kiderült, hogy a telefonnak látszó tárgyak jó része nem is az, csak illuziókeltő, de telefonálásra alkalmatlan makett. Ezután otthon is körülnéztek és rájöttek, hogy Nagy-Britanniában is kapni hamis telefonokat, méghozzá sokfélét, csöngeni, villogni képes változatokat is. A kutatók ezután szerették volna felderíteni és megérteni, miért vásárol valaki működésképtelen telefonkészüléket. A kutatási program részleteinek kidolgozásán munkálkodva véletlenül felfigyeltek arra, hogy a férfiak többet babrálnak, játszanak a mobiltelefonnal, mint a nők. Rögtön adódott az újabb tanulmányozandó kérdés: létezik-e különbség a nemek között a mobiltelefon használatában?
Az egyetemtől elnyert anyagi támogatással rendszeres kocsma (pub) látogatásba kezdtek. Négy hónap alatt 23 alkalommal keresték fel ugyanazt a kocsmát. A kutatások eredményessége és tisztasága érdekében nem akartak gyanút kelteni, nem fedhették fel kilétüket és érdeklődésük tárgyát, vagyis törzsvendég látszatát kellett kelteniük. Saját fogyasztásukat természetesen a kutatási költségek között számolták el. A kollegák közül nem kevesen irigyelhették a derék kutatókat, amiért esti sörüket az egyetem fizeti. Üldögélnek, nézelődnek, beszélgetnek, és mindezt kutatásnak nevezik! A látszólag önfeledten szórakozó urak azonban kitartóan és éberen figyelték a 13 asztal mellett és a bárpultnál helyet foglaló vendégeket. A megfigyelési időszakban a látogatók 54%-a volt férfi és a férfiak 32%-ánál láttak mobiltelefont.
A 32% részarány ma kevésnek tűnik, de tudni kell, hogy az adatgyűjtést néhány évvel ezelőtt végezték, amikor még kevésbé volt mindennapos a mobiltelefon. Olyan kocsmát választottak, melynek látogatói közt a jogászok, vállalkozók és más független, egyedülálló értelmiségiek voltak többségben. A látogatók csaknem fele, 46% a női nemet képviselte, közülük azonban csak 13%-nál láttak mobiltelefont a kutatók.
Az alapadatok rögzítésén túl a kutatások természetesen kiterjedtek a finom részletekre is. Megfigyelték, hogy a férfiak egyértelműen tudatni akarták mindenkivel: van mobiltelefonjuk. Ahogy megérkeztek, máris kivették a telefont zsebükből vagy táskájukból és maguk elé tették az asztalra vagy a bárpultra. A nők viszont csak akkor vették elő telefonjukat, ha az csöngött, majd a beszélgetés befejeztével újra eltették a készüléket. Ezért lehetséges, hogy a nők között több telefontulajdonos volt a megfigyelt 13%-nál, de a többieket nem hívták a megfigyelési időszak alatt, ezért nem is derült fény készüléktulajdonos voltukra.
A férfiak és nők közti különbségek nem merültek ki ennyiben. A férfiak gyakran kézbevették a telefont, idébb tették, odább tették, ellenőrizték, hogy jó-e az elem, működőképes-e a készülék. Úgy játszottak a mobillal, mint egy szivarral. A kutatóknak ez a megfigyelés juttatta eszébe az állatvilágban jólismert jelenséget. A kocsma arra a helyre hasonlít, ahol a természetben a hímek bemutatják színpompás hivalkodó díszeiket, a nőstények pedig az előadást figyelve kiválasztják a legegészségesebbnek, legerőteljesebbnek vagy éppen legszórakoztatóbbnak látott hímet.
A liverpooli kutatók tanulmányáról a The New York Times amerikai kutatókat is megkérdezett. Egyikük „okos helyzetjelző eszköznek” nevezte a mobiltelefont, mely jól jellemzi birtokosa társadalmi helyzetét, rangját. A mobiltelefon nem rí ki a kocsmai környezetből, logikus és természetes, ha az emberek magukkal viszik. Az esti sörözéshez viszont nem illik laptopot vinni, bár jóval drágább a telefonnál és alkalmasabb lenne az anyagi helyzet jelzésére. A mobiltelefon egyébként nem olyan státusszimbólum, mint egy Rolex óra vagy Jaguár sportkocsi. A telefon nem a gazdagságot, hanem a társadalmi fontosságot jelzi. Arra utal, hogy használója része egy hálózatnak, és elég fontos ahhoz, hogy mindig elérhetőnek kell lennie.
A kutatók joggal hasonlították a mobiltelefont a pávatollhoz. A pávakakas esetében egyértelmű, hogy a tojó kedvéért, udvarlásként mutatja fel másfél méter hosszú metálzöld tollait. Minél több a hölgyek kegyeiért versengő hím, annál intenzívebben rezegteti tollait. A kocsmában pontosan ugyanez történik. A kutatók megfigyelték, hogy a férfiak sokkal többet foglalkoztak, játszadoztak figyelemfelkeltő módon mobil készülékeikkel, amikor megnőtt a férfiak száma, több férfival kellett ugyanannyi nő figyelméért versengeni.
Az új technológia tehát ősi ösztönök, mindenekelőtt a hímek párválasztó magakelletése kielégítésének eszközévé vált. Érdekes, hogy a páváskodás, a pávához hasonló viselkedés a magyar nyelvben rosszalló jelleget kapott. Az értelmező szótár szerint maga a páva szó átvitt értelemben, rosszalló jelleggel, nagyon díszesen, cifrán öltözött, előkelősködő, büszke tartású, öntelten viselkedő nőt jelent. („Micsoda páva lett ebből a lyányból”) A természetben csak a pávakakasok fényesek, büszkék, az ő tollaik Nap-szédítők. A liverpooli kutatók felismerései most új értelmet adtak a páváskodásnak, visszaadták hajdani egyértelmű hím felhangját.
A mobiltelefonok az utóbbi években viszonylag olcsóvá váltak és széles körben elterjedtek. A liverpooli kutatók szerint ma is alkalmasak figyelemfelkeltésre, bár nem úgy, mint a kezdeti időszakban. A mai mobil rendelkezzen minél több oda nem illő tulajdonsággal és legyen minél kisebb. A kis méret látszólag alkalmatlan a figyelemfelkeltésre, de ha már elég kicsi a készülék, akkor fejbeszélőt csatlakoztathatunk hozzá. A The New York Times cikkírója csúfondárosan azon elmélkedik, hogyan lehetne a fejbeszélőt még kis agancsokkal díszíteni. Mondanom sem kell, hölgy az illető.
Szóljon hozzá!