Regényes visszaemlékezés…
1. fejezet
A Monarchia gyermeke
Nevezetes évdátum a 2014-es, száz éve tört ki az első világháború. Ha a kíváncsiskodó ember felkattintja a különböző wikipediákat, özönlenek az adatok és vélemények. Vannak közöttük használhatóak és sajnos, még több valótlan adatokat állító, félrevezető adatközlés.
Korpolay Gyula bankigazgató az 1930-as években
Jómagam szerencsésnek mondhatom magamat, mert egy olyan széles látókörű, becsületes embertől kaptam az információkat, aki közel száz esztendős élete alatt átélője volt a világforgató eseményeknek.
Ideje, hogy néhány szóval bemutassam ezt a kifogástalan úriembert. Ő Korpolay (Killius) Gyula (1898-1992), nyugalmazott százados, bankigazgató és még nagyon sok minden más cím tulajdonosa. Számomra nem mellékes tényként, ő volt keresztapám, édesapám nővérének férje.
Pécsett nagyon sokan ismerték és szerették. Jellegzetes alakja volt az 1900-as századvég pécsi városképének. Kis, vékony, törékeny alakja matematikai pontossággal jelent meg, minden reggel nyolc órakor, amint régi divatú bőraktatáskájával, a lejtős Vörösmarty utcán végighaladva sietett munkahelyére, a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára.
Vasárnap sem maradt el Gyula bácsi „sétája”. Ilyenkor a Dischka Győző utcai evangélikus templom tíz órás fő istentiszteletére sietett, hogy Balikó Zoltán nagytiszteletű úr igehirdetésétől új erőt merítve vágjon neki a következő szürke hét fáradalmainak.
Ebben a jelentéktelen kisemberben hihetetlen szorgalom és akaraterő dolgozott. Kilencven éves korában még részt vett az intézmény mérlegbeszámolójának elkészítésében.
A Killius család…
Killius Gyula ny. MÁV főintéző és felesége
Az 1848-49-es szabadságharc leverése után az osztrák uralkodó idegen – elsősorban osztrák és morva – hivatalnoksereget vezényelt Magyarországra, akiket a közvélemény egyszerűen csak Bach huszároknak aposztrofált. (báró Bach Sándor birodalmi belügyminiszter önkényuralmi módszereire célozva.)
Ez a hivatalnok réteg poroszos aprólékossággal teljesítette az osztrák érdekek maradéktalan és kritika nélküli kiszolgálását. A különböző tehetségű és szorgalmú beantereket egy közös jellemvonás határozta meg társadalomban elfoglalt helyzetükben, a Habsburg uralkodóház iránti elkötelezett lojalitás. Sem ők, sem pedig családjuk magyarul nem tudtak, a hivatalokban és otthonukban is csak németül voltak hajlandóak beszélni.
Ilyen kispolgári, csak németül tudó, hivatalnokcsalád volt a Killius família is.
A család a kiegyezés és az első világháború kitörése közötti időszakban meglehetősen kiegyensúlyozott, jó anyagi körülmények között élt. A hivatalnoki pálya biztos anyagi és erkölcsi egzisztenciát jelentett számukra. A megtakarításaikat fővárosi ingatlanok vásárlásába fektették.
A családfő, id. Killius Gyula MÁV főintéző volt, aki egy időben az üszögi pályaudvar állomásfőnökeként teljesített szolgálatot.
Gyula bácsi idős korában a gyermekévekre csak röviden, néhány kis epizóddal emlékezett vissza. Talán ezek közül csak egyet említenék. Édesapja a vasárnapi evangélikus istentisztelet után betért egy krigli és „egy vágás” sörre kedvenc sörözőjébe, a pécsi Király utcai Nickbe. A kisfiú mindig kapott egy kicsinyke pohár „vágás” sört, olyan meggondolásból, nehogy kedvet kapjon erre az erjedt löttyre. Gyula bácsi a tanításhoz hű maradt, a jó bort – igaz módjával – kimondottan szerette, de a sör iránti unszimpátiája élete végéig megmaradt.
És mivel is bizonyíthatta volna jobban a Kilius család a Habsburg ház iránti hűségét az első világháború kitörésekor, mint hogy erejét meghaladó államkötvény (ún. Hadikölcsön) jegyzésbe kezdett.
Ezek az államkötvények a lakosság széles körében terjedtek el, szinte kötelező volt vásárolni. Kezdetben, a háború konjunkturális szakaszában sikeresek voltak ezek a részvények, részben a hazafias érzelmek miatt, de befektetési szándékkal is sokan szereztek be állampapírt.
A háború elhúzódásával a hadikölcsönök egyre fokozódó terhet róttak a lakosság vállára. Lecsökkentette a lakossági megtakarításokat. Különösen sérelmesnek vélték, hogy mind a ki-, mind a befizetések visszaélések, csalások, botrányok színterévé váltak. Különösen a parasztság és a középosztály sínylette meg a hadkölcsön kibocsátásokat. Visszaemlékezések sora ír arról, hogyan veszítettek vagyonokat, vagy a nehezen megszerzett tartalékokat a hadikölcsönök jegyzése miatt, mivel a háború utáni megígért visszafizetések elmaradtak.
Fasori Evangélikus Gimnázium
A Killius család büszke volt a tehetséges fiatalemberre és igyekezett az akkori viszonyok között a legjobbaknak számító középiskolákban taníttatni. Így került 1908-ban a nagyhírű budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumba.
A „Fasor” 1823–ban lett gimnázium, és a dualizmus korában fejlődött az ország legjelentősebb iskolájává. Gyula bácsi mindenkor büszkén emlegette, hogy ott olyan kiváló tudósok tanították, mint amilyen Mikola Sándor matematikus professzor volt. Mikola tanár úr rászolgált hírnevére. Olyan kiváló tudósokat adott az emberiségnek, mint a matematikus Neumann János és a Nobel díjas Wigner Jenő.
A hírességek sora végtelenül hosszú. Ezért itt csak néhányat említek: Faludy György, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, Fényes Adolf festőművész, Herzl Tivadar újságíró, Kálmán Imre zeneszerző, Podmaniczky Frigyes városrendező, sőt annak idején két évig odajárt Petőfi Sándor is.
A fiatal Killius kedvenc tantárgyai a fizika és a rajz voltak.
Szinte törvényszerű volt, hogy egy császárpárti, középosztályhoz tartozó család tehetséges gyermeke a katonatiszti pályát válassza élethivatásul.
Ennek megfelelően 1913-ban az ifjú Killius Gyula felvételt nyert a Wienerneustadti Katonai Akadémiára.
Wienerneustadti Katonai Akadémia
A bécsújhelyi akadémiának helyet adó egykori komor várkastély eleve lehangoló lehetett a fiatalok lelkületére. Itt végezték ki 1670-ben Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételük miatt, és ugyancsak itt raboskodott 1701-ig II. Rákóczi Ferenc fejedelem is.
A Theresianum Katonai Akadémiát, más néven Bécsújhelyi Katonai Akadémiát vagy Mária Terézia Katonai Akadémiát (németül: „Theresianische Militärakademie”) 1751. december 14-én Mária Terézia császárné alapította. Az akadémia főépülete a bécsújhelyi várban található.
A katonai akadémia nem volt egy leányálom. Kemény fegyelem, szinte embertelen kiképzés.
Nyáron 5, télen 6 órakor kürtszó ébresztette a növendékeket. Az első évben csak két alkalommal kaptak kimenőt, a későbbi években is csak egyszer-kétszer havonta. Ezt a kis kedvezményt is nagyon könnyen el lehetett veszíteni. Az étkezés igen egyszerű volt, amelyet tilos volt kívülről beküldött csomagokkal változatosabbá tenni.
A gyermekkori csínytevések alól a hallgatók sem voltak kivételek. Bizony, ahol csak tehették sok borsot törtek tanáraik és a kiképzőik orra alá. Időről-időre véres verekedések törtek ki a különböző nemzetiségű, egymást halálosan gyűlölő és megvető fiatalok között. A túlzásba vitt nacionalista neveltetés megtette hatását.
A parancsnokságtól kapott utasításokat bírálni nem volt szabad. A törvényt sértő felettest sohasem marasztalták el. Ezt kívánta a tekintély!
A fentiek ellenére a Theresianum kiváló tiszteket nevelt. Itt tanulta meg Killius (Korpolay) Gyula növendék, milyen életre szóló elkötelezettség a katonai eskühöz történő, mindent feláldozó ragaszkodás. A katonai eskü nem ruhadarab, amit hol levetünk, hol felveszünk. Az adott férfi szó nem játékszer!
„Mindezek mellett tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy az első világháború előtt nevelt magyar tisztikar tagjai a Monarchia szempontjából és a kor szellemének megfelelően igen jó katonák voltak, semmivel sem maradtak el más államok tisztjei mögött. Nem voltak sem elég műveltek, sem politikailag képzettek, de becsületesek voltak és kötelességtudók, hűségesek ahhoz a zászlóhoz, amelyre felesküdtek. A négyéves világháborúban – a mindig és mindenhol meglevő kivételektől eltekintve – kitűnően megállták helyüket és tudtak meghalni.” (Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig. Első kötet. Magvető Kiadó 1978. 33 p.)
A látszólagos nyugalom és béke nyarán, 1914. június 28-án eldördült Szarajevóban az első lövés.
Mire a falevelek lehullanak, katonáink visszatérnek – hangzott II. Vilmos császár híres mondata az első világháború kirobbanáskor.
Logikus és természetes az lett volna, hogy az emberek a közeledő vész és pusztulás küszöbén rádöbbennek, hogy valami rettenetes szörnyűség közeledik…
Nem így történt.
„Megállj, megállj, kutya Szerbia!
Nem lesz tiéd soha Bosznia!
Mert a magyar nem enged,
Míg a vére megered,
Bármennyit is szenved…”
Ezt bömbölte éjjel-nappal a csizmadia inastól kezdve a miniszterig, szinte az egész ország.
A bécsújhelyi akadémikus ifjú, Killius Gyula is ebben a hazug, eufórikus légkörben érett férfivá.
Hozzászólások