Házfosztás, jogvesztés

Én azt hittem, mindent szabad,
mindent lehet,  fittyet hánytam a jogra –
most már tudom, mi őseimről maradt,
az másoknak is jussa, használó lehetnék,
s nem birtokosa. Hittem még, lesz helyem,
plántálták: élj tisztességesen, ne sérts
másokat -, s talán békén hagynak.
Hát nem! Minden kifordult, a tollba
kapaszkodom, senyvedek-szenvedek,
mögöttem az  elvesztegetett szülői ház,
előttem a jövendő kilátástalanság!
Abban reménylek, lesz  zugom, hol magam
meghúzhatom, dédelgetem-előhívom
emlékeimet, s talán majd egy családregényt
összeszerkeszthetek. Erre affinálok,
s hogy merre is tendálok, a jó Ég tudja!
Egy kis lakást házat,hol elfér láda,
vizespad, polcok… ahol nem lopnak meg,
csendben munkálkodok, s beteg lelkemről
az átkot lemosakodhatom.
Meddig még, meddig?
Testemre ráfeszül a tehetetlen akarat
kevés a megélhetés, s fogy a pénz,
már gyermekemre se marad lelkierőmből.
Évtized is kitelik nála, s én magam vagyok.

Megosztás

Tweet