A pécsi ciszter gimnáziumtól Rhinebeck (USA) -ig
Vass Vilmos egykori ciszter diák életútja
3. fejezet
Vass Vilmos szabadulásáról az alábbiakat jegyezte fel:
„(1956) augusztus 1-én kerültem az ÁVH-bizottság elé. A kihallgatás rövid formaság volt, nem felülvizsgálat, hanem szabadon bocsátás. Közölték velem, hogy pontosan félév múlva, 1957. február 2-án per újrafelvételi tárgyalás lesz az ügyemben. A tárgyalásig „feltételesen” szabadlábra helyeznek. Most visszatérhetek a szocialista társadalomba, csak ne kövessek el semmilyen meggondolatlanságot.” (Idézett mű… 5 p.)
Vass Vilmos szabadulása után 1956. augusztus 4-én a pécsi István aknánál írt alá egy éves szerződést. Itt vájárként dolgozott.
Vass Vilmost élénken foglalkoztatták a napi események, figyelemmel kísérte a Petőfi kör vitáit, Rajk László újratemetését, a fokozódó elégedetlenséget, de ugyanakkor látta, hogy nyílt fellépés a rendszer ellen az öngyilkossággal határos. Latolgatta a disszidálás lehetőségeit is, amelyről végül is letett.
István-akna, 1956. október…
A pécsi forradalmi események fő centruma, mozgató erejének egyik bázisa (a pécsi egyetem mellett) – megítélésem szerint – a pécsszabolcsi István-aknán volt. Döntő volt ugyanis a pécsi forradalom továbbvitele szempontjából, hogy kinek a pártján áll a jelentős gazdasági és politikai erőt képviselő pécsi bányászság. 1956. október 24-én István-aknán megalakult a munkástanács – de a sajtóhírek tudósítása szerint – ebben akkor még túlsúlyban voltak a szocialista államhatalomhoz hűséges hangadók.
Munkástanács István-aknán
„A pécsszabolcsi István-akna bányászai szerdán (1956. október 24.) reggel leszállás előtt 10 tagú munkástanácsot választottak. A munkástanács tagjai meghatározták feladatukat: Rücker-akna, György-akna és István-akna területén őrködnek a rendre.
István-akna épületének egyik szobájába érkeznek a jelentések: az üzem területén minden rendben.
A telefonnál Banó József elvtárs, a munkástanács tagja tart telefonügyeletet. Ő tájékoztat a munkástanács pillanatnyi feladatáról:
A munkástanácsoknak legfontosabb feladata most az üzem termelésének biztosítása, az üzem védelme. A munkástanács értesítése, illetve bevonása nélkül senki sem cselekedhet az üzemben, s ezt a véleményt az üzem vezetősége is magáénak vallja.
Resz István vájár lép a szobába, ő szintén a munkástanács tagja. Tőle kérdezzük meg, milyen volt a hangulat reggel leszállás előtt?
Bányászainknak vannak követeléseik, elsősorban a bérrendezés és a lakásprobléma megoldása terén. Úgy tudjuk pártunk és kormányunk elismerve a bányászok jogos kérését, ez év végéig a bérkérdést megoldja. Ma reggel a munkástanács megválasztásakor a bányászok saját problémáikról nem beszéltek. De csak úgy zúgott a felolvasó terem, amikor a bányászok annak az elhatározásuknak adtak hangot, hogy minden eszközzel megvédik a munkáshatalmat. Elítélték a burzsoá, restaurációs cselekedeteket. Leszálláskor mondották: ha valaki is meg akarja a termelésünket zavarni, csak szóljatok: jövünk!
Az István aknából egymás után gördülnek ki a szénnel teli csillék, bizonyítva: a mélyben a bányászok kezében a béke fegyverei: a fejtőkalapácsok dübörögnek.
A napszinten a munkástanács tagjai őrködnek…” (Dunántúli Napló. 1956. október 25. 3 p.)
Vass Vilmos – mint szemtanú – másképp számol be erről:
„Szerdán tehát még lementünk a délelőtti műszakkal. A legalsó 7. vagy 8. szinten volt a munkahelyünk – a pécsvidéki bányák nagyon mélyek -, de egész műszak alatt szinte semmit sem dolgoztunk, csak az eseményeket elemeztük, és a teendőket latolgattuk.” (Málics Ottó, a „Mecseki Láthatatlanok” 1956-os pécsi halottja (megjelent Ciszterci Rend Nagy Lakos Gimnázium „Fekete – Fehér” folyóiratának, 2002. év Venisancte számában). 7 p.)
Az elkövetkezendő napokban azonban az István-aknai munkástanács egyre inkább radikalizálódott, átszerveződött, a forradalom igazi motorjává vált. 1956. október 25-én megszervezett jelentős pécsi forradalmi demonstráción már együtt meneteltek az egyetemisták, értelmiségiek, diákok és a pécsi bányász-munkástanács küldöttei.
„Pénteken (1956. október 26-án) az aknán (gróf Széchenyi István akna) szerveztük a forradalmat. Újjáalakult az akna munkástanácsa, amelybe Ottót (Málics) és engem is beválasztottak. Úgy emlékszem, hogy engem választottak meg a tanács elnökének. Mi ketten voltunk a hangadók. Nagy létszámú munkástanács volt, lehettek benne vagy hetvenen. Az tudom, hogy kívülünk Biczó Sima László és Dobrovics Emil is tagja volt, kívülük Eszter József bányász. Utánam ő lett az István aknán a munkástanács elnöke, ő utána, pedig Málics Ottó.” (Idézett mű… 8. p.)
„Szombaton (1956. október 27.) bányászgyűlés volt az akna udvarán. Lehetett ott vagy ezer bányász. Munkáról szó sem volt. Felmentem az akna-épület erkélyére, és felolvastam a pontokba szedett követeléseket. Nagy éljenzéssel fogadták. Emlékszem a bányászkatonák hosszasan éljeneztek, mert az egyik pontban az ő gyors leszerelésüket követeltük.” (Idézett mű… 8. p.)
Szirtes Béla bányamérnök úr így emlékezik vissza az István-aknai munkástanácsra:
„Az István aknai munkástanács nem tartozott a szélsőségesek közé. A munkásgyűlés által választott elnöke egy mindenki által tisztelt, szakmai tekintéllyel bíró bányamester (H. Gy.), a szélsőségesebb tagoknak (kiváló szakmunkásoknak) is inkább csak a szájuk volt nagy. Állítólag üléseiken nagy vitákat folytattak, de az üzemi biztonság fenntartásához szükséges teendőkhöz hozzájárultak, az üzemvezetési szándékokban partnerek voltak, a személyzeti káderlapokat nem osztották szét, fegyvereket nem osztottak ki, legnagyobb gondjuk a legényotthoniak követelései voltak, akik a legradikálisabb magot képezték aknánkon. A Munkástanács legerősebb (belső?) ellenzéke azt hiszem a legényotthon lakói voltak. Az otthonok lakói nagyrészt a társadalom olyan üldözött rétegeiből kerültek ki, akiknek a bányamunka jelentette a menedéket. Ez és viszonylag fiatalabb koruk magyarázhatja radikalizmusukat a forradalom alatt.” (Szirtes Béla: István akna 1956-os emlékeim)
A pécsbányatelepi bányászok követelései
„Az alábbiakban részletesen ismertetjük a pécsbányatelepi bányászok Nagy Imre elvtárshoz intézett kívánságait, javaslatait, amelyeket pénteken (1956. október 26.) reggel Széchenyi-aknán ismertetett az egybegyűlt bányászok előtt Vass Vilmos, a munkástanács tagja.
A követelések a következők:
1. A nyugalom helyreállítása érdekében 48 órán belül vonják ki a szovjet csapatokat az ország egész területéről. A Szovjetúnióval való viszonyunk a nemzeti függetlenség és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján rendeződjék.
2. Azonnal szüntessék meg a testvérharcot, ne folyjon több magyar vér! Azokat a dolgozókat, akik a sajnálatos vérontásba belekényszerültek, ne állítsák bíróság elé!
3. Minden részletre kiterjedő, alapos vizsgálatot és a közvélemény pontos tájékoztatását követeljük a legutóbbi napok eseményeiről.
4. Gyorsított eljárással állítsák bíróság elé a Sztálin-Rákosi-féle irányzat azon követőit, akik végső fokon a mostani tragikus eseményeket előidézték.
5. Vizsgálják felül a párt és állami funkcionáriusoknak, továbbá az államvédelmi hatóság tagjainak múltbeli tevékenységét és vonják felelősségre a bűnösöket!
6. Azonnal bocsássák szabadon az összes politikai foglyokat, azok kivételével, akiket a júliusi fordulat után tartóztattak le (Farkas Mihályt és társait).
7. Őszintén tárják fel az ország gazdasági helyzetét! Rövid időn belül írják ki az általános, titkos, szabad választásokat!
8. Reális bér- és árpolitikát! A túlfeszített normákat enyhítsék! Szüntessék be a vasárnapi termelő- és pótműszakokat! A műszaki dolgozók túlóráját fizessék ki!
9. Az üzemekben vezessék be az üzemi munkás-autonómiát. A szakszervezetek önállóságát oda növeljék, hogy függetlenül és csak munkásérdekeket képviseljenek.
10. Csökkentsék az államapparátust és a felszabaduló erőkkel a produktív termelést segítsék elő. A párt- és szakszervezeti funkcionáriusok függetlenítettségét az üzemekben azonnal szüntessék meg!
11. Követeljük a munkásság helyhez kötöttségének megszüntetését és a szabad munkavállalást!
12. A nehéz bányamunkának a többi szakmához viszonyítottan megfelelő, magasabb bérezést és rövidebb munkaidőt határozzanak meg anélkül, hogy az a dolgozókat anyagilag megrövidítené. (6 órás munkaidőt!)
13. A katonák kényszerű alkalmazását a bányamunkában szüntessék meg.
14. Számolják fel a személyi káderlap-rendszert, a továbbiakban a szaktudás legyen a döntő és ne a kádervélemény.
15. A rokkant és öreg bányászok nyugdíj-kérdéseit gyorsan és méltányosan rendezzék! Mindazoknak az özvegyei és öreg szülei számára, akik a harcok során életüket vesztették a kormány biztosítson nyugdíjat.
16. A pécsi bauxitbánya (?) szerződését bontsák fel és a bányát adják vissza magyar kézre.
17. A leggyorsabban oldják meg a pécsi és pécsbányai lakásproblémákat!
18. Mindenkit haladéktalanul bocsássanak szabadon, akik a pécsi eseményekben részt vettek és a biztonsági szervek letartóztatásába kerültek.
(A pécsbányatelepi munkásság megbízásából a munkástanács.)
A pécsbányai munkástanács felhívása
Pécsi bányászok!
Eljuttattuk jogos követeléseiteket Nagy Imre miniszterelnökhöz. Nagy Imre elvtárs országos gondjai közepette is időt tudott szakítani arra, hogy a pécsi bányászok gondjaival törődjön. Hallottátok, olvassátok Nagy Imre elvtárs üzenetét. Kérünk benneteket, továbbra is őrizzétek meg a rendet, a nyugalmat. Biztosítsátok az ország vérkeringéséhez nélkülözhetetlenül szükséges szenet!
Nagy Imre elvtárs titkárságával folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával is megnyugtató választ, ígéretet kaptunk, hogy mihelyt a rend és nyugalom helyre áll, személyesen is fogadja küldöttségünket.
Most a feladat: a rend megőrzése és a termelés.
Ma, szombaton megindul újra a folyamatos munka.
Munkatársak! Bányászok!
Jöjjetek be az üzemekbe, vegyétek fel a csákányt, a fejtőkalapácsot és becsületes termelőmunkával vegyétek ki részeteket az ország felemelkedéséből!
(A pécsbányai munkástanács.)” (Dunántúli Napló. 1956. október 27. 3 p.)
Hozzászólások