– Hogy van tanár úr? kérdezte egy ismerős férfihang az egészségügyi központ folyosóján várakozó tömegben.
Cukor Géza nyugdíjas számtantanár kihúzta magát és körülpillantott, mintha csak az osztályban lenne, és azt kutatná, ki mert megszólalni engedélye nélkül.
– Hogy van tanár úr? ismételte meg a kérdést Lelkencz Lajos, hajdani él-tanuló, akit a felesége kísért ide és segített feljönni a lépcsőn az emeletre, ahol a háziorvosi rendelők voltak.
Géza bácsi végre észrevette, és bár évtizedek mélyéről merült fel benne az emlék, azonnal felismerte a régi, kedves tanítványt.
– Köszönöm. Megvagyok. Hetvenen túl, dicsekedni nincs mivel, panaszkodni meg nem érdemes hangzott a diplomatikus válasz, aztán még hozzátette: Csak a szemészre várok. Azt hiszem, új szemüveg kell – húzta ki magát, hogy ezzel is alátámassza, nem beteg ő, mint itt körülötte a többiek. Egyébként is jól tartja magát. Ha jó napja van, 10 évet nyugodtan letagadhatna legalábbis ezzel biztatják gyakran az ismerősök. Eszi fene! Mire mennék vele? Ha tizet letagadnék, még mindig maradna 65 szokott magában élcelődni.
– Hát te Lali, hogy vagy?
Nevezett Lali is bőven elmúlt ötven, nem is volt valami jó színben, hát csak leszegte a fejét, mint hajdan az első padban ülve, ha durcás kedvében volt.
– Van nekem elég bajom! Múlt héten jöttem haza a kórházból. Most felülvizsgálatra jöttem… meg gyógyszerért. Az is kár belém… Halottnak a szenteltvíz!
– Ugyan már Lalikám! A gyógyszert meg… nem elég kiváltani, be is kell szedni! Majd betartod, amit az orvos mond, szépen rendszeresen szeded azokat a pirulákat, aztán meglátod, rendbe jön minden… Látod én is, hogy megvagyok, pedig műtötték a gerincemet, volt már vesekövem, meg az epémmel is mennyi baj volt… Egyszer agyrázkódást is kaptam, mikor leestem a padlásról… Csak nem kell mindjárt megijedni… Azért vannak az orvosok, hogy segítsenek. Na csak fel a fejjel!
A körülállók tisztelettel hallgatták ezt a szónoklatnak is beillő biztatást, de Lali csak legyintett:
– Könnyű magának tanár úr! Magának könnyű… Maga nem volt alkoholista!
Ezen a válaszon eléggé megdöbbent Cukor Géza nyugalmazott számtantanár és felháborodásában már majdnem kicsúszott a száján a csattanós válasz:
– Téged se géppisztollyal kergettek az alkoholizmusba! de rápillantott a szemmel láthatóan szégyenkező asszonyra, aki Lajost segítette egyensúlyban tartani, hát csak felhúzta a szemöldökét, biccentett és összeharapta a száját. Mit is lehetne mondani? Mire valami udvarias válasz eszébe jutott volna, kinyílt a rendelő ajtaja és elnyelte Lajost, alkoholizmusával és pironkodó feleségével együtt.
*
– Az se bolond, aki hallgat. Most csak röstelkednék magam előtt, hogy megbántottam azt a szegény asszonykát dünnyögte Cukor Géza tanár úr két hét múlva, mikor letette a három szál szegfűt a frissen hantolt sírra.
Szóljon hozzá!