Tegnap volt hat szál gyufám, egy zongora a bárban meg egy költő, aki valahogy alákerült. A zongorán állt egy gyertya, a négykézláb-költő kezében egy flaska bor, s mint mondtam volt, a gyufa az én kezemben.
Meg akartam gyújtani a gyertyát, mert már egészen sötétedett, de a költő borából is szerettem volna inni, csak hát a zongora egyik lába kijárt.
A költő hátával tartotta a zongorát, s ha ellobbantom az egyik gyufát, a láng súlya esetleg összeomlaszthatja ezt a különös látványt.
Hirtelen kellett cselekednem, mert már izzasztó volt a helyzet.
Nehéz pózából kirántottam a költőt – az élet a legfontosabb –, a zongora összerogyott, az üveg elgurult, a bor kifolyt, a költő zokogni kezdett ijedtségében, a romokon meggyújtottam a gyertyát, a poéta vállára tettem a kezem.
– Nincs semmi baj, barátom, csak egy zongora. Látod, ég a gyertya.
Szóljon hozzá!