Imolay Lenkey István újabb repertóriuma – Kisgrafika 1937-1944

2015. április 30., csütörtök Dr. Arató Antal 0

A kiadvány bevezetőjében a Szerző elsőként a könyvjegy (ex libris) – mint sajátos grafikai műfaj – elterjedésének történetéről, a hazai gyűjtők körének kialakulásáról és az első hazai ex libris kiállításokról (1903, 1913) ír. Az első jelentősebb szervezet, amely a gyűjtőéletet fellendítette a Siklóssy László által életre hívott SZENT GYÖRGY CÉH volt. Folyóiratuk, A GYŰJTŐ 1913-ban megjelent reprezentatív különszáma gazdag áttekintést nyújt a régi s a korabeli ex libris-művészetről.

No Image

Flaskafiaskó

2015. április 30., csütörtök Vasi Ferenc Zoltán 0

Tegnap volt hat szál gyufám, egy zongora a bárban meg egy költő, aki valahogy alákerült. A zongorán állt egy gyertya, a négykézláb-költő kezében egy flaska bor, s mint mondtam volt, a gyufa az én kezemben.

IGAZÁN ütős turnékezdés, és PEN nyitó Pécsen

2015. április 29., szerda Márkus István 0

ÁKOS és zenekara VÉGRE két év után ismét Pécsen lépett fel és szerda este a PEN nulladik napján rajongóikkal együtt kiabálták bele a Zsolnay Negyed éjszakájába, hogy INDULJON A BANZÁJ! Nem csalódott, aki kilátogatott erre a techno-rock koncertre, mellyel elindult ÁKOS 2015-ös turnéja. A vájt fülűek érzékelhették, hogy mióta Hauber Zsolt ismét Ákos mögött áll a színpadon, a hamisítatlan Bonanza Banzai-os techno dallamok visszatértek a jól ismert dalokhoz és a fiatalok és a „korosabb fiatalok” elégedetten csettinthettek, hogy van még kurázsi ebben a zenekarban.

No Image

Pécsi Gézára emlékezünk

2015. április 29., szerda Bandi András 0

A halálhír mindig rosszkor jön. Amikor hozzám is eljutott Pécsi Géza bácsi, egy Jó Ember halálának híre kissé magamba szálltam. Osztottam, szoroztam, összegeztem. És arra jutottam, hogy egy teljes élet zárult le. Minden ember arra születik, hogy nyomot hagyjon maga után a földön

Pécsi Géza elment…

2015. április 29., szerda L. Csépányi Katalin 0

Bár egy városban éltünk, mégsem ismertük egymást egészen 2008-ig. Ekkor hozott minket össze Káplár László, pontosabban a róla elnevezett Jó Ember Díj, ugyanis a 2008-as Káplár László Jó Ember Díjas Pécsi Géza lett. Kapott korábban is elismeréseket, de úgy mondta, hogy számára ez volt a legfontosabb díj életében.

kaTARzis jubileum

2015. április 28., kedd Komlós Attila 0

2013-ban indult útjára a kaTARzis című vándorkiállítás, melynek keretében 16 darab, az 1950-es évek plakátstílusában készült kép kerül a közönség elé. Nyolc, foltos hajhullásban szenvedő nő állt modellt azzal a céllal, hogy a képek hatására az emberek másképp tekintsenek a női kopaszságra.

Mozart Maraton Pécsett

2015. április 27., hétfő Hetedhéthatár 0

Mozart összes szólóhegedűre és zenekarra komponált műve hangzik el két estén át a Kodály Központban. Világhírű hegedűművészünk, a Kossuth-díjas Baráti Kristóf különleges vállalkozásba fogott: két hangversenyen megszólaltatja Mozart összes szólóhegedűre és zenekarra komponált művét.

Kiss Anikó kapta idén a Jó Ember Díjat

2015. április 26., vasárnap Hetedhéthatár 0

A Káplár László Jó Ember Díjat tizedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi vár lovagtermében 2015. április 25-én, szombaton. A díjat idén Kiss Anikó képzőművész (Varró Anna) kapta, aki többfajta jótékonysági tevékenysége egyikeként létrehozta és működteti a Szociális Csomagküldő Mozgalmat, segítve a mélyszegénységben élők mindennapjait.

Pécs legkisebb utcájában volt a vasárnap legnagyobb bulija!

2015. április 26., vasárnap Márkus István 0

A Zsolnay Kulturális Negyed Kézműves Boltok utcájának üzletei április 26-án vasárnap délelőtt 10 órától utcai kavalkádra hívta a Pécsieket és gazdag programokkal várt minden városba látogató turistát. A „Legnagyobb buli a Legkisebb utcában” címet viselő programba minden üzlet a Zsolnay Negyedben bekapcsolódott és sok-sok kedvezménnyel, ingyenes programokkal, meghosszabbított nyitva tartással várt minden érdeklődőt.