A rádióban és tévében hallani a nagymenő fesztiválok beharangozóit, ahogy felsorolják a fellépő zenekarok, zenészek neveit. A következőkben egy barátságos fesztiválról szeretném megosztani élményeimet, ahogyan én láttam az Ördögkatlant.
A tájat a legenda-
béli ördögszántotta Szársomlyó hegy körül elterülő falvak lankái, templomtornyai, házikói adják. Minden helyszín egy külön kis világ. Palkonya Pincéi, a Kisharsányi Kistemplom kiskertje, a Nagyharsányi Narancsliget, és a Szoborpark Sziklái azt mondatják velem: itt akarok élni!
Mindenki kedves, mindenki segít, és mindenki jól érzi magát. A hangot és hangulatot megadta a Quimby zenekar és Kiss Tibi, az Ördög(katlan) magyarhangja. A Katlanban úgy éreztem, minden program, amit látok vagy hallok, személyesen nekem szól. A kedvenc számaimat játszották. Napközben felderítettük a helyet, elbuszoztunk egyik faluból a másikba, miközben a buszon is színház volt. Mindenki szerepelt, ha akart, ha nem. Megfigyeltem, hogy ha valakinek bármi problémája akadt, valamelyik főszervező (természetesen mezítláb) azonnal megjelent és megoldotta a helyzetet, függetlenül attól melyik faluban tartózkodott az illető. Mindenki segített a másiknak (útbaigazítás, mi a program, hol van jó bor… stb.) amiben éppen tudott. Mert a Katlanban mindenki egymás barátja. Egyik faluból a másikba a buszon csak hallgattam, ki kivel találkozott, legyen az híres zenész, író vagy csak a szomszéd sátor lakója. Az öt nap során mindenhol lehetett hallani egy kis Cseh Tamást. Séta közben dúdolt Csönded vagyok, egymás közt gitározva énekelt Jobbik részem, vagy emlékesten a zenekarral együtt dúdolt többi dal. A fővédnök ott volt minden gitárpengetésben és füttyszóban, amikor pedig szombat este megszólaltak a harangok, pár percre megállt a fesztivál és több ezer ember látta Cseh Tamást, ahogy gitárral a kezében rájuk mosolyog.
Az időjárás változatos volt, de nem kibírhatatlan, a felhők, jöttek, mentek, és az eső csak későn este esett, nehogy nagyon megzavarja a programokat. Azért egyszer mégis elkapott egy koncertet, de ennek is csak jó vége lett. Péntek este Ian Siegal önálló gitárestet adott saját és kedvenc blueszenészei dalaiból, amikor nagy dörgés és villámlás közepette eleredt az eső. Ekkor a közönség váratlanul, mintha előre megbeszélték volna, a színpadra mászott és Siegal köré ült, majd csendben hallgatta tovább a koncertet.
Lehetséges, hogy ilyenkor augusztusban, öt napra, e három faluban több ezer ember lesz egymás barátja, függetlenül bármitől. Leülnek egymással zenélni, beszélgetnek bor mellett színházról, irodalomról. Vajon mi a receptje az ördögkatlanban tapasztal emberségnek, hová tűnt ez a barátságos hozzáállás belőlünk a többi napon? Amíg ezt nem tudom megfejteni, és tovább adni, csak azt tudom mondani, hogy barátkozzunk jövőre a következő Ördögkatlan fesztiválon.
Hozzászólások