„Büszke vagyok, hogy … hozzájárultam a Hetedhéthatár létrejöttéhez”
A Magyar Virágkötők Virágkereskedők Szakmai Egyesülete ebben az évben is átadta az ország ismert és tisztelt személyiségének a Valentin-csokrot. Korábban megkapta Göncz Árpád államfő, 1997-ben a tavaly elhunyt Tolnay Klári színművésznő. 1998-ban a csokor gazdája a Lokomotív Gt. együttes volt. Idén Faludy György író-költő óriásnak ítélte a neves zsűri. A csokor átadására a költő budapesti Szent István körúti lakásán került sor, ahová Guba Lászlóné, a Virágkötők tiszteletbeli elnöke, a csokor készítője és átadója két tucat újságíróval és fotóssal érkezett. Faludy György lakása ajtajában fogadta a népes küldöttséget. Mindenkivel kezet fogott és bemutatkozott. A csokorátadás után a fotósok kereszttüzében először lapunk kérdéseire válaszolt. Mielőtt ezt ismertetnénk, nézzük életének fontosabb állomásait! Faludy György 1910. szeptember 22-én született. 1963-ban megözvegyül, felesége Szegő Zsuzsa volt. Egy gyermeke van, aki Angliában él. Tanulmányait Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban végzi. Versei a liberális Magyar Hírlapban és a szociáldemokrata Népszavában jelennek meg. 1931-ben belép az MSZDP-be. 1937-ben a Villon-átköltésekkel tűnik fel, 1938-ban megjelenik saját verseit tartalmazó első kötete. Franciaországba emigrál. 1940-41-ben a németek elől Marokkóba menekül. 1941-ben Roosevelt elnök meghívására továbbmegy New Yorkba. 1941-45: a Szabad Magyar Mozgalom titkára. 1943-45: beáll az amerikai hadseregbe. 1945-ben leszerel. 1946-ban hazatér. 1947-ben kiadja emigrációban írt verseit (Őszi harmat után), 1946-50 között a Népszava irodalmi szerkesztője. 1950-ben letartóztatják, az Andrássy út 60-ba, aztán a kistarcsai, majd a recski internálótáborba viszik. Itt fejben írja verseit, ezeket rabtársai is megtanulják, így megmaradnak. 1953-ban szabadul, a rehabilitációt visszautasítja. 1954-ben fordítóként dolgozik. 1956-ban Londonba emigrál. 1957-62: az Irodalmi Újság felelős szerkesztője, a Nemzetközi Pen Club titkára. 1962-67: Firenzében és Máltán él, a New York-i Columbia egyetem és más észak-amerikai egyetemek tanára. 1967-ben Torontóba költözik. 1989-ben hazatelepszik. 1990-ben a JATE javára létrehozza a Faludy-alapítványt. 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.
Kitüntetései: Nagy Imre emlékplakett (1993), Soros-életműdíj (1993), Kossuth-díj (1994), Pulitzer-díj (1997).
Az interjúra a mester dolgozószobájában került sor. A szerényen berendezett szobában egy hatalmas könyvszekrény, teli könyvvel. Egy asztal telerakva könyvekkel, előtte egy karosszék. Mindketten egy ágyon ülünk, úgy teszem fel a kérdéseket.
Szarvas István és Faludy György
(2008. március 15.)
Tavaly Pulitzer-díjat kapott, akkor azt mondta, hogy minden díjnak nagyon örül. Most hogyan érintette ez a virágcsokor?
Nézze, én már sok mindent kaptam, jót és rosszat, de virágcsokrot még soha életemben nem kaptam ilyen ünnepélyes körülmények között, és ennyi szeretettel. Nagyon jólesik és jólesett, és jól fog esni, ha visszaemlékezem rá.
Amikor bejöttünk a szobába, arról szólt, hogy most is dolgozik, és legalább még fél évre van szüksége a könyv elkészítéséhez. Elárulná, miről fog szólni?
Mindig csodálkozom azon, hogy a rossz időszakot Magyarországon senki nem írta meg. Hazajöttem 1946-ban a hétéves első emigráció után, és azt kérdeztem a barátaimtól, többek között Illyéstől, hogy mi az, ami most napfényre került, amit a hét év alatt — amikor nem lehetett tisztességgel könyvet megjelentetni — írtak. Mi jött, amit titkon írtak, és ami most megjelenik, hogy világossá tegye a dolgokat. Azt mondták, nincs semmi. Amikor hazajöttem 1989-ben, kérdeztem az emberektől, ez alatt a 33 év alatt, míg elvoltam, 1956-tól 1989-ig, mit írtak? Azt mondták, nincs semmi. Na, most ez nem jelent katasztrofális ítéletet. A francia forradalomról például senki nem írt egy jó könyvet Az istenek szomjaznak címűig, amit Anatole France száz évvel később alkotott. Most amit írok, az 1953-56 időszakáról szól, amiről nagyon kevesen írtak meg alapvető kérdéseket. Aztán írok, amit szintén nem írt senki meg, arról, hogy az emigrációban Magyarországért mit sikerült tennünk. Nem sokat, de annyit talán, hogy azzal ellentétben, hogy mondjuk az 1831-es lengyel forradalmat, az 1848-49-es magyar szabadságharcot, és így sorolhatnám tovább, Nyugaton egy pár hét vagy hónap múlva elfelejtették. Az történt, hogy nem a mi erőnkből, de Albert Camus-nek vagy Jean Paul Sartre-nak és a spanyol íróknak a segítségével sikerült a magyar 56-os forradalom emlékét annyira emlékezetessé tenni, hogy egy francia polgárt vagy egy spanyolt, ha megszólít az ember, nem is nagyon művelt embert, akkor emlékezni fog arra, mi történt 1956-ban Magyarországon. Szóval ez a fő téma, amiről szól a könyv.
Az egyik napilapnak adott interjújában azt mondta, hogy Ön a szép verseket szereti. A szabad versekkel nincs különösen jóban. Meghatározná nekem, hogy mit tekint szép versnek?
Faludy György kézírása
Én a szép versnek azt tekintem, amelynek egy-egy sora, egy-egy versszaka az ember emlékezetében marad, és magával viszi. Álmában az udvarlott nőnek elmondja a versnek a sorát, emlékezik rá, félálmában ismétli a verset, talán hogyha haldoklik, akkor is elmondja magának. Szóval, ami vele jön. Most nézzük azokat, akik Magyarországon úgynevezett szabad verset írtak: én nem tudok elképzelni senkit, aki például derék barátom, Kassák Lajos verseit emlékezetből tudná elmondani a nőnek, akit szeret, és félálmában eszébe jut. Szóval a szabad vers nem gyökerezik meg az emberben. Én szép versnek azt tartom, amelyik az életen át elkísér bennünket, anélkül, hogy olvasnánk egy sort, egy versszakot, vagy egy egész verset. Szóval ennyi a felelet csak egyszerűen. Én nem szidom, vagy harcolok a szabad vers ellen, mert majdnem mindenki azt írja, ritmusba, vagy rendesen ritmus nélkül, ráadásul én prózának tartom. Hát ennyi a felelet.
Tud arról, hogy ennek az újságnak, amit az ölében tart, távolról szellemi megteremtője, mert egy Ön által írt képeslap hatására döntötte el a szerkesztő, hogy elindítja a Hetedhéthatárt? Mit üzen a lap olvasóinak?
Hát sok szeretetet nékik. Én rém büszke vagyok, hogy — bár tudtom nélkül — hozzájárultam a Hetedhéthatár létrejöttéhez, és hosszú életet kívánok neki! Hosszabbat, mint az enyém.
Hozzászólások