A mohácson megjelenő HegyiBeszédesek Baráti Társaságának füzetei sorozat olvasói már megszokhatták, hogy e sorozatban olykor kevésbé ismert, ám méltatásra, nagyobb nyilvánosságra méltó írókkal, képzőművészekkel ismerkedhetnek meg. Ezúttal D. Kovács Éva (1933-2002) verseivel, grafikáival, amelyeket a kötet szerkesztője, tervezője, Imolay dr. Lenkey István tett közzé a tulajdonában lévő kéziratok és rajzok közül válogatva.
A füzet bevezetőjében Kolbach Ferenc költő, a város „legendás hírű” nyugdíjas tanára elemzi a költeményeket, s azt, hogy a Kései nyárban hogyan éli meg egy ötven év feletti nő a szerelem csodálatos érzését, s azt hogyan formálja költeménnyé „hol időmértékes, hol pedig ütemhangsúlyos sorok, esetenként – a két ritmusfajta egyidejűségével – a szimultán verselésűek, rímesek vagy rímtelenek, különböző sorfajtájával megragadóan érzékelteti a hangulatokat, az érzelmeit, a lélek finom rendüléseit.” A költemények formai sokoldalúsága mellett szól az azokban visszatérő motívumokról, sajátos metaforákról, jelzős szerkezetekről, hasonlatokról. A recens legfeljebb néhány idézettel egészítheti ki méltatásét: csengő örömök; ringó náddal rád hajoltam; sírok utánad, mint gyenge rügyecske, ha törve az ága; szólnék, de hangom már csókba zuhan; az angyalok kártyát kevernek, s kidobnak téged s engem stb.
A költői képnek mintegy kiegészítői a költőnő grafikái. Ám ezek korántsem szájbarágó illusztrációi a költeményeknek, hanem éppen tükrözik a szerelemmel együttjáró érzéseit, a vágyakozás, a beteljesülés, az elválás harmóniáját és diszharmóniáját. Expresszív portrék, alakos vagy éppen tájképi ábrázolások különböző (legtöbbször madaras) motívumok együttesében jelennek meg. Különösen drámai hatást keltett az egyik alakos rajza, amelyet csüngő, féli, integető kézfejek vesznek körül.
A szerkesztő érdeme, hogy a versek, rajzok után közöl két fontos dokumentumot a szerzőről, azaz hagyja, hogy az olvasó elsőként saját élményei alapján szembesüljön azokkal. Nos, ezeket az élményeket teszi még teljesebbé a szerző önvallomás című írása, melyből kiderül, hogy több mint harminc évi orvosi munkássága után – mellett vette először kezébe ez ecsetet: magánórákon, alkotótáborokban sajátította el (elsősorban az olajtechnikát) az önkifejezés lehetőségét, mint írja: „elvont fogalmakat, absztrahált emlékeket igyekezett megfogalmazni” „a tiszta vizualitás” eszközeivel, jól egészíti ki az ott leírtakat a szerző 1980-ban írt levele. Önéletrajz és tárgyilagos vallomás képzőművészeti munkásságáról, arról, hogy „nem kevesebbet” akart, „mint magamból egy világot teremteni színnel, fénnyel, formával, szavakkal”. Ami már nem az övé, hanem bárkié, aki elfogadja és örül neki. No, közéjük tartozik Imolay dr. Lenkey István, akinek érdeme, hogy ezt az örömet másokkal is megosztotta a füzet közreadásával a tőle megszokott színvonalas kivitelben, melyben része van Csomborné Predács Katalin technikai munkatársnak is.
(Mohács, 2015. 36 p.)
Hozzászólások