Mindenkit elszomorít a tudat, hogy egyre több körülöttünk a mélyszegénységben élő vagy súlyosan beteg ember, sőt gyermek. Felgyorsult világunkban egyre ritkábban tudunk egy percre megállni, elgondolkodni és a rászorulóknak segítő kezet nyújtani. A budapesti ANKH Alapítványnál nap, mint nap ezt teszik. Egy civil összefogás eredményeképpen mindössze hat hónap alatt több nemes ügyet is hatékonyan támogattak.
Az ANKH Alapítvány tagjai célirányosan keresik mindazokat, akiknek a legnagyobb segítségre van szükségük − hisznek abban, hogy együtt segítő kezet nyújthatnak számukra. Az alapítvány segít finanszírozni a rászoruló, daganatos és egyéb tartós betegségben szenvedő gyermekek, illetve felnőttek gyógykezelését. Részt vesz a szegénység elleni küzdelemben, csökkentve a szociális-, egészségügyi-, valamint a kulturális hátrányokat. Javítja a fiatal nemzedék testi-, lelki-, továbbá szellemi fejlődését; hiánypótló szociális intézményeket − anyaotthon, felzárkóztató óvoda − hoz létre, és azokat fenntartja. Támogatja a kötelességvégzés során megsérült, megrokkant, továbbá az elhunyt biztonsági dolgozók családtagjaik ingyenes egészségügyi állapotfelmérését és ehhez kapcsolódóan, az esetleges gyógykezelését; részt vesz a biztonsági dolgozók munkakörülményeit és biztonságát javító eszközök, módszerek kidolgozásában, valamint a közrend és a közlekedés védelmében.
Tevékenységük és segítő szándékuk a határon túli magyarokra is kiterjed. A 15 éves, izomsorvadásban szenvedő dunaszerdahelyi Nagy Tibi teljes gyógykezelését támogatják és finanszírozzák; a szlovákiai Dunaszerdahelyen több száz embert ingyen gyógyászati kezelésben részesítettek. Bécsben havonta két napot töltenek a magyar, szlovák és erdélyi magyar hajléktalanok megsegítésével. Száz cipősdoboznyi adományt vittek a kárpátaljai gyerekeknek; júliusban két hétre 40 árva beregszászi gyermeket és kísérőiket hozzák el Budapestre, és biztosítják a számukra maradandó élményt nyújtó, színes programokat.
Adományokat gyűjtenek, amelyeket az arra leginkább rászoruló, egyedülálló, idős emberekhez és a leghátrányosabb helyzetben élő családokhoz juttatnak el; ingyenes gyógyító-, illetve egészségügyi rehabilitációs tevékenységet végeznek; jótékonysági eseményeket szerveznek, amelyek bevételét teljes egészében az adott nemes célra fordítják.
Eddig elért sikereik bizonyítják, hogy nincs lehetetlen: a Kép utcai iskolát 9 millió Ft értékű adománnyal támogatták, a vörösiszap károsultaknak 2 millió Ft értékben küldtek adományokat. Hamarosan anyaotthont építenek Pásztón és Dunaújvárosban, illetve tárgyalásokat folytatnak egy kórház építéséről a Nyugat-Szaharában. Május 12-én nagyszabású jótékonysági koncertet rendeznek a Duna Palotában, melynek teljes bevételét a monoki Kertész családnak (hat félárván maradt gyermeknek és édesapjuknak, Kertész Sándornak) ajánlják fel. Május 22-26-ig a Heim Pál, az Uzsoki és a Madarász utcai kórházakba látogatnak el, hogy az ott gyógyuló kis betegek napját felvidítsák; a kőkúti Németh Martinka számára festmény aukciót tartanak; az idős, beteg művészek megsegítésére pedig Művészek a művészekért elnevezésű jótékonysági koncertet szerveznek; a rokkant volt biztonsági őr, Kristály Károly számára megfelelő lakást keresnek.
Nemes céljaik miatti elkötelezettségünkre és elhivatottságukra a pápa apostoli áldását személyesen a Vatikánban kapták meg.
Hozzászólások