Életet képzelek magamnak
az elhagyatott házak öreg
falai közé, csigalépcsőket, ablaküvegen át
beáradó napfényt, összehúzott
függönyök résein át, ablakon
kikukucskáló gyermeket,
kenyeret sütő nagymamát.
Vasárnap reggel ünneplőben
templomba indul a család.
Évszázados falak emberi sorsokat
őriznek: öröm, bánat, születés, halál
mind megjelenik egy képben lehunyt
szemeim mögött, pedig csak egy
elhagyatott ház, kitört ablakok,
málló vakolat, szomorú, néma
valóság. De ott a jelen mögött a
múlt, mit képzeletem a kép láttán
újra írt és elég egy pillanat, egy kép.
Látok mindent, évszázadokat zuhanok
vissza, magával ragad az idő és a képzelet.
Szóljon hozzá!