A boldog herceg

Arcod marad a változó időben
az állandóság hűvös szobraként
a napok néznek hosszan elmenőben
és homlokodra tapasztják a fényt
és elkendőzik apró mozdulattal
a repedést mit fecskéd csőre ejt
és megújulnak minden virradattal
mint szorgos testben milliónyi sejt.
Az állandóság nem fél az időtől
célja a létnek fénylő fárosza
épüljön ködből emelkedjen kőből
mint Ninivének nyüzsgő városa
mi elmúlunk mert múlni, az a dolgunk
az embersors mind elmúlásba tart
egy intermezzo, épp csak ennyi voltunk
vak volt a lét és messze volt a part
kit anya szült az soha nem menekszik
a létezés egy romló állapot
az ámulat a lábaidhoz fekszik
és nem tudja hogy élő vagy halott
csak keressük a kiutat a csendből
az arcod az mi állandó marad
és smaragdok peregnek hunyt szemedről
mert boldog az ki öröklétet ad.

Megosztás

Tweet