‒ Már megbocsásson, szomszéd, de megtenné, hogy fölszedi az udvarról a kutyaszart? ‒ mondta némi éllel Bárdosi a kapu felé igyekvő Kelemennek. ‒ Reggel majd’ hanyatt estem, akkorát csúsztam rajta.
‒ Nekem szólt? ‒ fordult vissza nem éppen mosolygós arccal a férfi.
‒ Igen, magának ‒ keményedett meg a másik arca is. ‒ Egyedül magának van kutyája a házban, és maga használja kutyafuttatónak a közös udvart, ahol az autók állnak.
‒ Autók? Ezeket nevezi maga autónak? ‒ nevetett föl kényszeredetten Kelemen. ‒ Ne nevettessen már! Ezeket a rozoga roncsokat nevezi maga autónak? A Suzuki, meg a Mercedes, az autó, de ezek… De hát maguknak mindegy, csak négy kereke legyen, és guruljon…
‒ Ne terelje el a szót, szomszéd! Teljesen mindegy, hogy milyen típusú autóba nem tud beülni a tulajdonosa, mert a maga drágalátos ebe teleszarja az udvart, és elcsúszik rajta. Vegye végre tudomásul, hogy magára is vonatkozik a házirend, amiben egyértelműen le van írva, hogy bárki csak a többi tulajdonos hozzájárulásával tarthat kutyát. Arról meg szó se esik, hogy a közös udvart kutyafuttatónak használja. Arról viszont igen, hogy köteles részt venni az udvartakarításban. A társasházi törvényről már nem is szólok…
‒ No, most vegyen levegőt, szomszéd! ‒ húzta el a száját Kelemen. ‒ Ki a francot érdekel a maguk házirendje? Egy csomó bugris összedugta a fejét, és összehablatyolnak mindenféle baromságot, hogy mit engedhetek meg magamnak én a saját házamban. Nem érzi, milyen nevetséges ez?
‒ Dehogynem! Csakhogy maga óriási tévedésben él, ügyvéd úr. Nem a ház a magáé, csak a lakás, amit megvett benne. A közös udvar az mind a kilencünké, akik ebben a házban lakunk. Igen, magának joga lehet ahhoz, hogy úgy taposson a kutyája termékében, ahogy tetszik, de nem kényszerítheti rá a másik nyolc tulajdonostársat. Ennyit már akár az egyetemen is megtanulhatott volna.
‒ Maga egy igazi panelbunkó! ‒ fordult el lenézően Kelemen. ‒ Nem magával fogom megvitatni a jogértelmezési problémáimat.
‒ Rendben van, okosjózsi ‒ legyintett rá Bárdosi. ‒ Akkor majd megvitatja a közös képviselővel. Addig is jobban tenné, ha fölszedné, mielőtt kihívjuk a tisztiorvosi szolgálatot! Tőlem akár meg is eheti, csak tűntesse el az udvarról!
Ezzel sarkon fordultak és ki-ki ment a maga dolgára. Az egyik feje lila volt a dühtől, a másiknak a haja kívánkozott az ég felé.
Keveházi, a közös képviselő éppen a legújabb tűzoltósági rendeletet rajzszögezte föl a ház hirdetőtáblájára, amikor megállt mögötte Bárdosi.
‒ Mi a fene, már megint valami új rendelet, amivel pénzt lehet kicsalni az emberek zsebéből? ‒ kérdezte köszönés helyett. ‒ A biztosító csak akkor fizet, ha legalább két biztonsági zár van az ajtón, meg lehetőleg vasrács is a folyosó végén. Mármint hogy betörés esetén. A tűzoltóság viszont még egy falon lógó virágállványért is megbüntet. Melyik ujjamat harapjam?
‒ Látom, már megint összefutottál az ügyvéddel ‒ fordult felé Keveházi. ‒ Ti elég nehezen viselitek egymást…
‒ Már hogy a fenébe ne, amikor azzal a nagy dög farkaskutyájával minden nap telerondíttatja az udvart, és még neki áll följebb, ha megkéri az ember, hogy szedje föl.
‒ Hát az nagyon mulatságos lenne, ha az ügyvéd úr saját kezűleg szedné föl a kutyaszart ‒ mosolyodott el a közös képviselő. ‒ Nem gondolod?
‒ Nem. Sőt arról se vagyok meggyőződve, hogy itt kellene futtatnia azt a dögöt. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha egyszer valaki följelentené a tisztiorvosnál.
‒ Ugyan ki jelentené föl?
‒ Mondjuk te, mint közös képviselő. Az lenne a dolgod, vagy legalább az, hogy szólj neki.
‒ Én? Miért pont én?
‒ Pont azért, mert te vagy a közös képviselő.
‒ Nehogy ezért a pénzért még rendész is legyek?! Majd a Maricsné fölszedi, ha befejezte nála a takarítást és kiviszi a kukákat. Hogy jönnék én az ügyvéd úrhoz?
Bárdosi nyelt egy nagyot és belebokszolt a levegőbe.
‒ Hát akkor csak nyaljátok tovább az ügyvéd úr seggét, és fennhangon üvöltsétek, hogy finom!
A közös képviselőnek se tetszett, hogy kerülgetnie kell az udvaron a kutyagumit, de mit tehetne? Kelemen elintézte neki a kártérítést az autóbalesete után, és aránylag szerény honoráriumot kért érte. Legalábbis így mondta. No meg azt, hogy más ügyvéd föl se vállalta volna ezt a cikis ügyet, hiszen köztudott, hogy aki a biztosítóval szembe mer szállni, jobb, ha eleve tűzre dobja a talárját. Bezzeg a Kelemen úr rögtön fogást talált rajtuk. Tapasztalt, sőt rafinált ügyvéd ez, és mindenütt vannak barátai. Meg is ítélte neki a bíróság a maximális kártérítési összeget. Politikusként se utolsó személyiség. A múltkori választásokon ringbe is szállt a polgármesteri székért. Melyik párt színeiben is? No mindegy, most éppen nem jut eszébe…De nincs is jelentősége, mert ezek a politikusok úgy váltják a pártszíneket, mint más ember az alsóneműjét. A lényeg az, hogy nem nyert, de a választások után felajánlották neki az alpolgármesteri széket. Nem fogadta el. Persze, hogy nem, hiszen aki győzni indul, nem fogadhat el alamizsnát. No, de az a fontos, hogy az ő perét megnyerte, és külön bevasalta a biztosítón az ügyvédi költséget is. És akkor ezek után menjen oda hozzá, és szólítsa föl, hogy szedje föl az udvarról a kutyaszart? Tiszta dili ez a Bárdosi…
‒ Min vitatkoztatok már megint ezzel a jogtudorral? ‒ kérdezte a folyosón Balik, az utazó ügynök, aki az emeleti lakásban lakik. ‒ Éppen nyitva volt az ablak, minden szót hallottam.
‒ És nem volt képed kiszólni, hogy téged is zavar a termék? Vagy netán még az árulistádra is fölvennéd?
‒ Ugyan már, tudod, mennyire utálom a kutyájával együtt… De hát itt nemcsak a szilárd halmazállapotú termékről van szó. A múltkor jövök lefelé az árumintámmal, és látom ám, hogy az a dög ott áll három lábon a kocsim mellett, és sorba vizeli a kerekeket. Én nem tudom, hol fér el annyi folyadék egy kutyában, de a fél udvart beterítette vele. Ráadásul olyan büdös, mintha záptojást vágtak volna a kocsi oldalához.
‒ Te meg udvariasan megvártad, míg végez, aztán beszálltál a verdádba, és elhajtottál a vidéki ügyfeleidhez…
‒ A frászt! Mondtam az ügyvédnek, hogy nem lesz ám ez így jó, mert legközelebb lemosatom vele a kocsimat.
‒ Erre ő?
‒ Azt mondja, mi a fenének állok oda, ahová az ő kutyája szokott pisilni? Érted? Az ő kutyája a közös udvarban. No, erre aztán elküldtem az anyjába a kutyájával együtt. Azt mondja erre, hogy szívesen megnézné az ügynöki engedélyemet. Ha nem fogom be a pampuskalesőmet, kiveri a kezemből a pampuskát. Ez képes…
Bajor, a nyugdíj előtt álló kőműves éppen a szemetet hozta le az emeletről. S ha már ott volt, rájuk köszönt.
‒ Szevasztok, fiatalok! Min háborogtok olyan nagyon, hogy még hozzám is elér a hangja?
‒ Csak a szokásos, Feri bátyó ‒ mondta az ügynök. ‒ A kutyaszarügy. Az ügyvéd urat nem köti se a házirend, se a törvény.
‒ Nem hát, hiszen ő szavazza meg a törvényeket. Amelyik nem tetszik neki, ahelyett hoz másikat, de legalábbis úgy tesz, mintha nem is lenne.
‒ Annak idején te csináltad a lakását, ugye?
‒ Én csináltam a kőműves munkát, a Pista a földszintről a festést, a Lajos, az emeleti folyosó végéről a fürdőszobát. Munka nélkül voltunk mind, kellett a pénz.
‒ Te akkor még nem laktál itt, nem tudhatod ‒ magyarázta az ügynök Bárdosinak. ‒ Az ügyvéd úr megvette a két szomszédos földszinti lakást. Az egyiket a maga nevére, a másikat a feleségéére. Csak azt ne kérdezd, mennyiért. Nem rokkant bele. Aztán gondolt egyet, fölfogadta ezt a három munkanélkülit, és egybe vágatta velük a két lakást. Falakat helyeztek át, ajtót, meg ablakot vágtak, mindent megmozgattak. Se terv, se engedély, semmi. A közös képviselő egy ideig hápogott, hogy ő ezt nem engedheti, aztán úgy járt, mint a libák, és mély hallgatásba vonult.
‒ Miért, a libák hogy jártak?
‒ Megtömték őket kukoricával, és jóllaktak.
‒ No, hát mire elkészült a lakás, azért lett terv, meg engedély is, meg műszaki ellenőrt is kerítettek ‒ vágott közbe a kőműves ‒, csak akkor meg az volt a baj, hogy nekünk nem volt vállalkozói igazolványunk.
‒ Ha azt mondja, hogy magukra verték a balhét, én biz’ Isten itt tojom össze magam. ‒ Csóválta a fejét Bárdosi.
‒ Nem, a végén minden rendeződött, csak a pénzünket nem kaphattuk meg három hónapig. Meg bankszámlát kellett nyitnunk. No, de hát nem volt az rossz pénz akkoriban…
‒ A garázst is maguk építették?
‒ Ki más építette volna? Igazság szerint ehhez is kellett volna terv, meg engedély, de ezzel már a kutya se törődött. Két nap alatt felhúztuk neki, aztán ágyesz-búgyesz! Kifizette, és elfelejtettük, hogy itt voltunk.
‒ Hát, így is lehet mondani ‒ ingatta a fejét az ügynök. ‒ Viszont ha arra gondolok, hogy a kutyájával lehugyoztatja a kocsimat, akár eszembe juthat az is, hogy minden tulajdonosnak egy parkolóhely jut az udvaron. Az ügyvéd úrnak azonban kettő. Sőt arra még garázst is épített svarcban. Az én engedélyemet havonta ellenőrzi a NAV, meg a franc tudja, hányféle hivatal, őt meg a kutya se háborgatja.
‒ Maguknak sincs egyéb dolguk, mint hogy az ügyvéd úron köszörüljék a nyelvüket? ‒ szólt oda Maricsné, aki éppen a szobában takarított, és a porrongyot rázta ki az ablakon. ‒ Miért fáj az maguknak, hogy neki két kocsija is van? Inkább azon törnék magukat, hogy maguknak is legyen! Arról bezzeg már megfeledkeztek, hogy ő fizette ki azt a nagy vízdíjat, amit a csőtörés után kiróttak ránk…
‒ Kifizette, de miért? ‒ lépett közelebb a kőműves. ‒ Azért, mert lezárta lakattal azt az udvarrészt, ahol a vízakna van. Aztán eltört a cső, ők meg éppen nyaraltak, vagy mit csináltak valahol vidéken. Senki nem mert bemenni az ő udvarrészükbe, így aztán addig folyt a víz a vakvilágban, míg haza nem jöttek. Maga szerint kinek kellett volna kifizetni a számlát?
‒ Jól van, csak jártassák a szájukat, de kíváncsi lennék, melyikük merné a szemébe mondani. Neki köszönhetjük, hogy megáll a busz a ház előtt. Ő harcolta ki, hogy megcsinálják a járdát. A szobafestőnek még állást is szerzett. Nekem is sokkal kényelmesebb itt, nála takarítani, mintha a város túlsó végébe kellene járnom. Maguk csak ne járassák a szájukat, mert még megeshet, hogy nagyon megbánják!
‒ Az lehet ‒ fordult hozzá Bárdosi ‒, de azért én mégis megkérdezem a holnapi közgyűlésen, hogy van-e joga az ügyvéd úrnak a közös udvaron futtatni a kutyáját, s nekünk kell-e eltakarítani utána a koszt? Vajon mit szól ehhez a tisztiorvos?
Másnap valóban fölállt Bárdosi a lakógyűlésen, és elmondta az aggályait. Kelemen doktor sokrétű elfoglaltsága miatt nem tudott ugyan részt venni az ülésen, de írásos meghatalmazást adott a takarítónőnek, hogy képviselje őt.
Keveházi, a közös képviselő szavazásra tette föl a kérdést, hogy a tulajdonostársak nevében felszólítsa-e Kelemenéket a kutya távoltartására a közös udvartól? Ha ez nem vezetne kellő eredményre, értesítse-e a tisztiorvosi hivatalt a kutyapiszok egészségügyi ártalmasságáról?
A tulajdonostársak néma csendben nézegettek egymásra, a szemközti falra, vagy a plafonra. Senkinek nem volt véleménye.
‒ Nos, hát kedves tulajdonostársak, döntenünk kell, hogyan zárjuk le ezt a napirendi pontot ‒ mondta a közös képviselő. ‒ Valamit be kell írni a jegyzőkönyvbe. Az tény, hogy az a bizonyos eb ott végzi el bizonyos életfunkcióit az udvaron. Az is tény, hogy a penetráns szagok…
‒ Eddig is odatojt az a kutya ‒ állt föl a takarítónő ‒, miért pont most lett büdös? ‒ Nekem dolgom van, nem érek rá itt rostokolni… ‒ Ezzel sarkon fordult és kisétált a helyiségből.
‒ Különben nagyon kedves, kezes jószág az a kutya ‒ mondta a kőműves, és feszengeni kezdett a székén. ‒ Azt hiszem, nekem is mennem kell…
‒ Ne csinálják már, emberek! ‒ állt föl a közös képviselő. ‒ Szavazzunk, aztán mindenki mehet a dolgára! Tartsa föl a kezét, aki azt akarja, hogy szóljak a ház nevében az ügyvéd úrnak!
Bárdosi föltartotta a kezét, a többiek meg egymást bámulták.
‒ Egy igen szavazat ‒ állapította meg Keveházi. ‒ Ellenpróbát kérek! Senki? Tartózkodott? Mindenki. Pirikém, ezt írd be a jegyzőkönyvbe!
Hozzászólások