november 2016 • Hetedhéthatár
Archívum

Időszak: 2016. november

December 3-án kezdődik a 14. Pécsi Advent

A Pécsi Egyházmegye terei az idei Advent alatt valódi közösségi térré változnak, a pécsi székesegyház és a Dóm Kőtár kapuja nyitva áll mindenki előtt, aki a várakozás örömét megosztaná másokkal, és közösségben szeretné átélni azt.

Álomnapló (részletek) – 3.

Felsőkövesden a szolgálati lakásomban járkálok és méricskélem, hova férne el egy kétszemélyes heverő a középső szobában, már el is képzelem, milyen jól fog kinézni a fatüzelésű kerek vaskályha mellett, hogy télen milyen nagy szolgálatot tehet ezzel a közelséggel.

Titok mélyén

Test-lélek-szellem
hármas egységében
születik meg a szerelem.

Indulatnyugtató kíséretben

1956. november 2-án pénteken, két nappal a szovjet csapatok bevonulása előtt délelőtt szintén ott tolongtunk a főiskolán aggódva, lesve a híreket, amikor egy ember futva érkezett segítségünket kérve az Egri Katolikus Papnövelde Intézetből.

Tizennégy sor   /    Tibornak

Tizennégy sorban eldalolni
mindent, mi fontos, hogy’ lehet?
Tizennégy sor, beosztva rendre,

Lehetne cikk…

Gondolatok Hajnal Éva Lehetne vers… című kötetéről – Lehetne ez cikk vagy beszámoló arról, hogy Hajnal Éva bemutatta első önálló verseskötetét, Lehetne vers… címmel, de nem vagyok újságíró, ritkán szoktam cikkeket írni, vagy ha írok, azok is nagyon szubjektívre sikerednek: inkább csak mesélek bennük.

Zlatko Prica festményei

A 100 évvel ezelőtt, 1916. június 26-án Pécsett született Zlatko Prica a Zágrábi Művészeti Akadémián 1941-ben szerzett diplomát. A világháború után Párizsba, Indiába, Brazíliába tett tanulmányutat, amelyek nagy hatást gyakoroltak művészetére. A modern horvát művészet egyéni stílusú, kiművelt festői kultúrájú alakja a horvát művész, aki az 50-es évek elejétől kezdve ellenkezett az „új korszak” hasznos és tudatos építőinek kollektív optimizmusával.

Együttes nyilatkozat a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából

A lányokkal és asszonyokkal szembeni erőszak még mindig elterjedt jelenség az EU-n belül és kívül egyaránt. Még napjainkban is sok lányt és asszonyt vernek meg otthona falai között, zsákmányolnak ki szexuálisan és gazdaságilag, zaklatnak az utcán, a munkahelyén, az interneten és sportolás közben, erőszakolnak meg, csonkítanak meg és kényszerítenek házasságra világszerte.

Ki is az a Mikulás?

Üzenetet hozott a postagalamb az Üveghegyen túli szél zúgatta nagyerdőbe. A Télapó üzent, hogy az Északi-sarkon megolvadtak a jéghegyek, olvadnak a hóborította bércek, és elöntötték a síkságot a megáradt gleccserfolyók.

Közel az éj

Gondolataid elszállnak,
pár versed megmarad,
no, nem az örökkévalóságnak

Vallomás

Ezernyi érzés dől belőlem,
mint özönvíz sok év után,
mint nyári napból dől a napfény,
szeretlek Téged, sután, … bután

Karácsony 2016

A Magyar Posta hagyományai szerint forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a karácsonyt. Az ünnepi jókívánságok postára adásához ezúttal Belföld értékjelzésű öntapadós bélyeg jelenik meg. A bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívekben, és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek.

Kacér sírfelirat

voltam gyermek
voltam leány
lettem szűz
és vagyok ember

A „Magyar Tudomány Ünnepe” a könyvtárban

A „Magyar Tudomány Ünnepe” alkalmából 2016. november 23-án, szerdán 13.00 órától a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont ünnepi programot szervezett a Tudásközpont konferencia termében (Pécs, Universitas u. 2/a.). Dr. Bódis József rektor (PTE) megnyitó beszéde után Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes főigazgató (PTE EK) laudációja után a püspök úr Klimo-emlékplakettet adott át Bánfai Józsefnek – az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont hamarosan nyugállományba vonuló könyvtárosának – több évtizedes, a Könyvtár érdekében végzett szorgalmas, lelkiismeretes munkája elismeréseként.

Mondások – 49.,  Márquez – Maupassant

Magyar! Te váltsd meg az emberiséget!
Idézd föl lánctörő hősök korát,
Szülessen újjá ez a holt világ!



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS