Horváth József, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának tudományos doktorjelölt hallgatója, hazajött Pécsre március 10-én, a Gandhi Gimnáziumba, hiszen 2002-2003-ban ide járt középiskolába egy tanév erejéig, majd visszatért szülőhelyére, és a karcagi gimnáziumban folytatta a tanulmányait.
Jakab Natália, dr. Lakatos Szilvia és Horváth József
A NeRok Caffé Dezső Gabriella által szervezett rendezvényén a Gandhi nagyterme megtelt diákokkal, érdeklődő felnőttekkel. A 29 éves rákkutatással foglalkozó biológus-genetikussal, Horváth Józseffel dr. Lakatos Szilvia, a Pécsi Tudományegyetem BTK Romológia és Nevelésszociológia Tanszék adjunktusa és Jakab Natália, a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára beszélgetett több mint két tanórányit, de senki sem mozgolódott, mert mindenkit a székekhez szögezett a céltudatos fiatalember mondandója.
Horváth József már két hétköznapi hősöknek járó díjat is kapott, a Supermanes póló ehhez illik. Az Aranypánt-díjat 2015-ben, a Gergely Alexandra Emlékdíjat 2016-ban vehette át. Szereti az ilyen hősöket, mert ő is célul tűzte ki, hogy megmentsen embereket. Nemcsak a rákkutatásra gondolva, hanem a fiatalságra: példát mutatva nekik, segíteni akar abban, hogy legyenek álmaik és azok meg is valósuljanak.
A karcagi cigánytelepről indult, a déli külvárosból. Már ötévesen úgy érezte, hogy cigánynak lenni átok. Aztán fordult a kocka.
– Ha rám néztek, nem azt látjátok, hogy egy molekuláris genetikus ül itt, hanem egy kigyúrt, kitetovált srác, Supermanes pólóban. Én csak azt akartam megmutatni, hogy cigány létemre olyant érek el, amit cigány ember korábban még nem. A sok negatív példa adott erőt a küzdéshez, egészen kicsi koromtól. Szemléletváltás, céltudatosság, a jövőkép felállítása, ezeket tartom fontosnak. Amikor fiatalok közé megyek, tizenötből jó, ha kettő tudja, hogy mit akar kezdeni magával. Nekem sem ment könnyen semmi, sőt nagyon nehezen ment. Soha nem volt egyenes az út, de ott volt a cél, amit el akartam érni. Az egyetemi időszak alatt is volt, hogy feladom. De mindig segített, hogy hittem és bíztam önmagamban. El kell hinni, hogy képes vagyok valamit megtenni. Édesanyám a példaképem, a maga százötven centijével, a mindent túlélésével.
Az általános és középiskolát végig ötösökkel teljesítette. De az ötös szorgalom mellett ott volt a kettes magatartás. Mindig sikerült eltalálni az egyensúlyt a menőség és az okosság között, bizonyítva, hogy a haverok között okosként is lehet menő. Így a menőség soha nem veszélyeztette a jövőképét. Mindig jó kapcsolata volt a tanáraival, hallgatott rájuk. Látta, hogy a cigánytelepen a felnőttek nagy része a rendszerváltás után kikerült a munkából, nem szerette volna, ha ő is így végzi.
– Az volt a célom már általános iskolásként, hogy azt gondolják rólam: „A Józsi egy értékes ember!” Ugyanannyira vagyok cigány, mint magyar. A roma szót nem kedvelem, én cigány vagyok és magyar. A 90-es években, amikor kisgyerek voltam, a magyar gyerekekkel együtt fociztunk, megosztottuk a szendvicsünket, egymáshoz eljártunk, nem volt köztünk különbség. Aztán egyre inkább éreztem, hogy nem olyan jó cigánynak lenni. A nagy változás az volt, amikor elfogadtam önmagam: higgyen bárki, amit akar, én büszke vagyok arra, hogy cigány vagyok. Aztán amikor bekerültem a Debreceni Egyetemre, a hallgatók fele sötétebb volt, mint én, így hamarabb néztek töröknek vagy arabnak, mint cigánynak.
Horváth József
Az életben lehet, hogy másként csinált volna dolgokat, ha újra tehette volna, de nem bánt meg semmit. Ez az életpálya kellett ahhoz, hogy most olyan legyen, amilyen. A kudarcból tanulni kell, hogy ne essünk ugyanabba a csapdába!
Először jogásznak készült, cigányügyekkel akart foglalkozni, mert azt tapasztalta, hogy a karcagi cigányoknak nincs kihez fordulniuk, se pénzük, se lehetőségük nincs, hogy segítséget kapjanak jogi ügyekben. Aztán a karcagi középiskola változtatta meg az életét. Mindenből jó tanuló volt, de nem a biológia volt a kedvence. Mégis a tanárnője, Kolostyákné P. Zsuzsa néni efelé irányította.
– Zsuzsa néni nem engedte, hogy elvesszen a tehetségem. Neki köszönhetem, hogy az lettem, ami. 2002-2004 között Magyarországra berobbant a szintetikus és könnyű drogok világa, elérhetővé váltak a szegényebb emberek részére is. Engem az izgatott, hogy mi játszódik le a drogok hatására az emberi agyban. A nem látható dolgok érdekeltek. Középiskolásként egyetemi anyagokat tanulmányoztam. A TUDOK, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájára eljutottam a dolgozatommal, pedig azt hittem, hogy a regionálison sincs semmi keresnivalóm, aztán az országos megmérettetésen az élettudományi szekcióban nagydíjas lettem. Akkor voltam a lázadó koromban. És ekkor elhittem magamról, hogy a befektetett munka, ha vért izzadva is, de számomra is meghozza a gyümölcsét. Pályaválasztás előtt minden akartam lenni, akár légiós, a biztos kereset miatt, mert a fizikumom adott volt hozzá. De ez a nagydíj meghatározta a jövőmet. Arra bátorítok minden fiatalt, hogy olyan szakmát válasszon, amelyben szívvel-lélekkel tud majd tevékenykedni. Ha valaki profi szinten csinálja, amit szeret, akkor értékes tagja lesz a társadalomnak. Nem a diploma a lényeg, hanem hogy szeresse a munkáját!
– Nem könnyű a karcagi cigánytelepre szakemberként, genetikusként visszamenni és segíteni. De megteszem. Egészségügyi tanácsot tudok adni, az életutammal példát tudok mutatni, ehhez célzottan kell használni a médiát, hogy minél több helyre eljusson a hírem. Az emberek szemléletének megváltoztatásáért dolgozom. A kutatás mellett karitatív, önkéntes munkát is végzek. Például Sápon, Debrecentől harminc kilométerre egy sok gyerekes cigány családtól elvitték a gyerekeket a körülmények miatt. Összefogással a lakást felújítottuk, reméljük, hogy a gyerekek visszakerülnek a családba. Továbbá hajléktalanok ellátásában is segédkezek, vagy legutóbb Tarnabodra látogattam el, ahol igen nehéz a településen élők helyzete.
Céljai között szerepel, hogy kimenjen Amerikába kutatni, ez áll az első helyen. Aztán hazajönni, és létrehozni egy tehetséggondozó központot. Nyugdíjasként pedig egy éttermet nyitni. Persze közben a családalapítás is szerepel a tervek között.
– Minden tudást szeretnék majd átadni a családom tagjainak. A cigány kultúra kihalóban van, a nívó, az igazi tartalom jelenleg elsikkad. Nekünk kell azon munkálkodnunk, hogy fennmaradjon.
Kutatóként a szájüregi daganatok korai diagnózisának megoldásán tevékenykedik, hogy egy sima nyálminta elegendő legyen ahhoz, hogy korai stádiumban kimutatható legyen a rák. Továbbá foglalkozik más genetikai betegségek molekuláris hátterének megértésével.
– A napom úgy kezdődik, hogy megtervezem: egy adott kísérletet hogyan csinálok, mi a célja. 8-12 órát vagyok a laboratóriumban, a kísérletek szabják meg az életemet.
A szabadidő utazással, természetjárással, edzőtermi órákkal telik. A fiatalokat figyelmeztetem, hogy az online világ csapda, nem szabad csak ott élni. Én régimódi vagyok: fontosnak tartom a személyes találkozásokat, a barátokat, akikkel, ha fél évig nem találkozunk, akkor is ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk, a maximális bizalmat érezzük egymás iránt. Ilyenből persze nem több száz vagy ezer van, mint a facebookon, hanem csak néhány.
– Itt 60-70 fiatal hallgat most engem. Ha a mondandóm pár embert megérint, már megérte, mert ők továbbhintik az általam elvetett magot! A cigányság becsült létszáma nyolcszázezer-egymillió között mozog. És kevesebb, mint egy százaléka tanul egyetemen, fél százalék végzi el. Ráadásul van, aki végzés után nem vállalja az identitását, van, akinek sértő, hogy cigány. Én büszke vagyok rá. Amikor eljövök, hogy az életemről beszéljek, példát mutassak, nem kell semmit tennem, csak képviselem azt, ami vagyok. A tudás a legnagyobb kincs, senki sem veheti el tőlünk. Ezért fontos tanulni. Én 22 évet tanultam eddig a 29 évemből, ez mind az enyém. Le kell tenni valamit az asztalra. Biztos, hogy mindig ott lesz, hogy cigány vagy, de ha életképes vagy, akkor meg tudod mutatni az értékedet. Az az üzenetem, hogy ne az legyen a trend, hogy segélyből és gyesből élni, tanulatlanként vagy funkcionális analfabétaként, hanem legyen jövőképetek, és küzdjetek érte. Nekem a hit sokat segített ebben. Pedig igencsak voltak nehézségeim. Legutóbb akkor, amikor az édesanyám CT- eredményét, mint rákkutató meg akartam nézni a karcagi kórházban, és az orvos nem működött velem együtt. Újra megtapasztaltam, hogy van az a réteg, amelyiknek mindig is cigány leszel, az ilyen szemléletű embert nem tudom megváltoztatni… Azt hittem, már bizonyítottam, hogy életképes egyed vagyok. Hetekig lelki válságban voltam. De mi, akik példák vagyunk, lehetünk híd a cigány és a magyar ember között. A mai fiatalokra a legnagyobb veszélyt a bűnözés jelenti, a rossz környezet: öt barát szívja a füvet, beszáll hatodiknak. Egy illegális szer használata, vagy egy nagyon erős ingerszegény környezet derékba törheti a karriert, vége az életének.
*
A beszélgetést követően a Hetedhéthatárnak is nyilatkozott Horváth József:
– Valóban már óvodás korodban tudtál olvasni?
– Igen, két nővérem és egy bátyám van. A bátyám és az egyik nővérem már iskolába járt, amikor én még óvodába se, addig figyeltem a könyveiket, hogy mire óvodába mentem, már tudtam olvasni. Az édesapámnak sok könyve volt, szeretett olvasni. Én is mindent elolvastam, ami a kezembe került. De az egész családunk ilyen, a tudásvágy régről jött, a nagyszülőktől és mindkét szülőtől. A testvéreim is mind középiskolát végeztek.
– A pécsi Gandhit miért hagytad itt?
– Akkor váltak el a szüleim, édesanyámhoz mentem vissza. De más oka is volt: az egyik Gandhis tanárral nehézségeim támadtak, konkrétan eltanácsoltak a kollégiumból, így hazamentem Karcagra. És ez változtatta meg az életemet, mert itt találkoztam azzal a biológiatanárral, aki aztán gyökeresen felforgatott mindent, és új irányt adott nekem.
– Az egyetemi évek alatt miből tartottad el magad?
Horváth József a laboratóriumban
– Nagyon korán kezdtem dolgozni, már tízenévesen. De igazán akkortól voltam önfenntartó, ahogy Pécsre, a Gandhiba kerültem, azaz tizenöt éves koromtól. Az egyetemi évek alatt is alkalmi munkával, elsősorban az építőiparból, és ami csak jött teremtettem elő az anyagi hátteret. Vonattal jártam be Karcagról Debrecenbe az egyetemre, és próbáltam beosztani a tanulmányokat és a munkát. Azért is választottam Debrecent, ugyanis mehettem volna Budapestre vagy Szegedre is, de a Debreceni Egyetem otthonról könnyebben elérhető volt. A kollégium díja is sok lett volna, a vonatbérlet a negyedébe került. A mesterképzésben is munka mellett vettem részt, de akkor már biológusként dolgoztam. Egyébként úgy nyolcan jártunk be Karcagról Debrecenbe.
– Volt köztetek másik cigány is?
– Igen, ő vegyészként végzett.
– A barátnőd debreceni?
– Igen, ő is Debrecenben él már. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának közgazdaságtan: turizmus-vendéglátás BA szak végzős hallgatója.
– Meglátásod szerint milyen a cigányok egészségügyi helyzete?
– A szegénységből eredően a cigányoknál a szív- és érrendszeri probléma fokozottan jelentkezik, az öregedési folyamat korábban indul el. A stresszből sok minden ered. És az életkörülmények, a táplálkozás, a többi negatív hatás a megbetegedéseket nagyban előidézheti, azaz rizikófaktor.
– A mélyszegénységről van tapasztalatod. Miben látod a megoldást?
– Csakis teljes, minden embert érintő társadalmi összefogásban!
*
A 15 éves Tormási Mihály Ferenccel váltottam néhány mondatot a kollégium könyvtárában. A mozsgói fiatal első éve van Pécsen. Az egyik nővére is a Gandhiba jár, a másik, az idősebb nővére, már anyuka. Heten vannak testvérek. A hétvégeket otthon, Mozsgón tölti. Édesanyjuk főállású anya, korábban a szigetvári cipőgyárban dolgozott, édesapjuk pedig kőműves brigádvezető az önkormányzatnál. Az öccse is ide, a Gandhiba fog jönni jövőre.
Tormási Mihály Ferenc
– Mit gondolsz az imént hallottakról?
– Erőt adott nekem az, ahogy Horváth József elmesélte az életét. Nekem is van célom, és meg is akarom valósítani. 8-9 éves korom óta katona szeretnék lenni, apu és a rokonok katonakori meséi indítottak el ezen az úton. A német és a testnevelés megy a legjobban. Örültem, hogy Józsi beszélt a konditeremről meg a bokszról, mert én is járok a konditerembe, meg focizni is szoktam. Mozsgón benne vagyok az U17-ben. Mi összetartó család vagyunk, sok rokon él a faluban, a nagyszülők is. A mi házunk hétéves, jó állapotú, de ismerem a nehéz sorsokat. A szomszédoknál kikötötték az áramot, a vizet, mentünk nekik fát vágni, de másnak is szoktunk segíteni a faluban. Én csak anyai ágon vagyok cigány, muzsikus cigányok az ősök. Talán ezért is jól áll a gitár a kezemben, szeretek játszani rajta, járok is gitárórákra. A Gandhit szeretem, hamar találtam itt barátokat.
Hozzászólások