Jegyzetek – 21.
Mari nénémmel beszéltem a minap telefonon, és ő aggályoskodva kérdezte tőlem, gyümölcs-e a dió? Bevallom, egy pillanatig tétováztam a válasszal, mert tévedhetek, s talán inkább zöldség. Nem akartam zöldségeket mondani, habár a zöld dió a színe folytán lehetne, de mégis… A dió a diófa gyümölcse, mondtam neki, akárhogy nézzük is, ezek szerint gyümölcs. A választ követően én hozakodtam elő egy kérdéssel: miért olyan fontos ez?
Azért, felelte Mari néném, mert ha gyümölcs, akkor kivágja a diódarálót a kukába, és őtőle hiába is követeli a család, ezentúl nem fog diós tésztát kapni, sőt a karácsonyi diós bejgliről is lemondhatnak egyszer s mindenkorra. Meglepett, amit hallottam, nem értettem az okát. A számban összeszaladt a nyál annak tudatára, hogy soha többet nem ehetek Mari néni ugyancsak finom diós bejglijéből.
Mi baja a diódarálóval? – kérdeztem tőle.
Hát az, kezdte a mondókáját, hogy olvasott egy felettébb érdekes cikket a Népszabadságban, miszerint Veszprémben súlyosan megbüntettek egy bútorkereskedőt, aki az asztalkák, heverők és kerti székek mellett vízipipát is árult. Ez még csak hagyján, de a vízipipa mellé banán, trópusi, málna és egyéb gyümölcsőrleményeket is tárolt azok számára, akik egészségük védelme érdekében nem akarnak valódi dohányt szívni abból a francos pipából.
Nos, folytatta Mari néni, ezt a gyümölcsőrleményt a vámőrség lefoglalta, mert hiába készült ártalmatlan gyümölcsből, őrleményként jövedéki terméknek számít, s mint ilyen, élvezeti cikk, ami jövedéki adó alá esik. Emiatt a veszprémi Nádbútorház tulajdonosát tizenkét napra szóló üzletbezárással, valamint százötvenezer forint pénzbírsággal sújtották.
Namármost, magyarázta Mari néni, nekem pénzem sincs holmi bírságokra, azt sem akarom, hogy a konyhámat bezárja a hatóság.
Ugyan már, Mari néni, nyugtattam, miért tennének magával ilyesmit? Maga se nem bűnöző, se nem adócsaló.
Persze, hogy nem, replikázott, de ha ledarálom a tésztához a diót, ami ugyebár gyümölcs, te mondtad, fiam, hogy a diófa gyümölcse, akkor abból is gyümölcsőrlemény válik. Márpedig az jövedéki termék, ha megtalálják nálam a vámosok, engem is megbírságolnak. Én azt a szégyent, fiam, nem élném túl. Inkább kivágom a diódarálót a szemétbe, diót se lássak soha többet, a család egyen túróscsuszát. A túróba már csak nem tud belekötni senki, főleg, ha még azt is bizonyítom, hogy biotermék, olyan tehén tejéből való, améllik szarral trágyázott fődön legelt. Aztán, ha valaki emögött is valami rosszat szimatol, hát annak meg túró a fülibe.
Szóljon hozzá!