Most jön a tizedik! Ördögkatlan • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Most jön a tizedik! Ördögkatlan

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól kölcsönzött mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól.

Már a tizedik?! Kerek születésnaphoz érkezve mindig rácsodálkozunk a múló időre, ez történik most is: 2017 augusztusában a 10. Ördögkatlan következik. Aki szervezi, rendszeresen fellép vagy látogatóként visszajár, először azt állapítja meg: tíz évvel öregebbek lettünk. Ez bizony nem jó.

Aztán eszébe juthat számtalan gyönyörű élmény az elmúlt tíz évből, és olyan jó, hogy ezt megélhettük: Cseh Tamás, aki 2008-ban megnyitotta az elsőt, és akinek halálhíre 2009 augusztusában érkezett; Törőcsik Mari, aki 2011-ben öt napig vendégünk volt, és aki azóta is velünk van; a francia Wombo Orchestra őrült koncertjei; a Kovács Udvarház kis fészke, amit a Mediawave indított el és Göttinger Paliék Caminusa folytat; a színházi előadásokat megelőző „sorbanfekvések” a sorszámokért; a Vylyan gyönyörű terasza írókkal-zenészekkel-képzőművészekkel; régi palkonyai emlékek és vadonatúj villánykövesdi lelkesedések; Mozart, Beethoven és Bartók a beremendi Megbékélés Kápolnánál; Faluturisták és a k2 meséi; kisharsányi cirkuszi produkciók és nagyharsányi megnyitók; Mokosék színházterme és a Szoborpark amfiteátruma…

És annyi személyes élmény, ahányan csak ott jártunk, ahogy Háy János mondta a kezdetekkor: az Ördögkatlan olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Kilenc év után kimondhatjuk: az Ördögkatlan jó lett, mert – legalább öt napig – jók vagyunk. Így lesz ez 2017. augusztus 1-5. között is.

Sokakat visszahívunk, akik hűségesek voltak hozzánk, mert ez a tizedik a múltat is megidézi. Verdi Requiemjével, melyet a Nemzeti Filharmonikusok adnak elő, egykori vezetőjükre, Kocsis Zoltánra emlékezünk, de emlékezünk Tamásra, Brigire, Nórára…, sokakra, akiket 2008 óta elveszítettünk, és lesz Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert is Másik Jánossal, Kiss Tibivel, Beck Zolival, Balanescuval; és persze színház színház hátán (talán a sorszám-problémát is orvosoljuk internetileg); visszahívjuk a francia Galapiat Cirkuszt és mondani sem kell: Quimbyt és Kiscsillagot, és újra jön Both Miki az ukrán udvarral, hogy a záráskor a felnőtté vált (18 éves) Mulatsággal búcsúzzunk…

Egyfajta „Best of Katlan” lesz az idén, miközben készülünk új programokkal is: jön végre Krasznahorkai, lesz Lajkó-Balanescu közös estet, millió családi program– és a programokon túl: találkozások, találkozások, találkozások.

Mindig úgy készülünk, ez lesz a legjobb, most is ezt szeretnénk. De tudjuk, akkor lesz a 10. a legjobb Katlan, ha olyan tud lenni, mint a legelső: ártatlan, őszinte, személyes és szeretetteljes. Rajtunk múlik, ezért nincs akadálya, hogy így legyen.

Ötnapos mulatságra hívunk hát mindenkit, aki normális és aki nemnormális, és aki a szívét hozza közénk, az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe.

 

DÍSZVENDÉGEK

Krasznahorkai László

Régóta hívjuk-várjuk, és most, a tizedikre jön. A Kossuth- és Man Booker-díjas író barátaival érkezik, Keresztury Tibor lesz a beszélgetőtárs, Víg Mihály, a Krasznahorkai-forgatókönyvekből készült Tarr-filmek zeneszerzője pedig hozza a gitárját… Ha van összetéveszthetetlen hangú író, ő bizonyosan az. Jellegzetes, költői természetű mondatai beszippantják, rabul ejtik az olvasót: indáznak, mint a liánok, ellenállhatatlanul… „Úgy ír, mint az angyalok” – írja róla egy méltatója. Mi pedig titkon azt reméljük, hogy míg Krasznahorkai felolvas, mi is angyalokká válunk az Ördögkatlanban.

 

Hajdu Szabolcs

Színházi rendező, színész, filmrendező. Mindhárom minőségében megnyilvánul: „Szobamozikban” mind a négy katlanfaluban vetítjük Ernelláék Farkaséknál című, sokszoros díjnyertes filmjét, ugyanennek színházi változatát is eljátsszák a kövesdi faluházban, de láthatjuk legújabb produkciójukat, a Kálmán-napot is. Szabolcs természetesen mindháromban feltűnik színészként is. Az egyik legeredetibb hangú magyar alkotó, jó, hogy velünk lesz öt napon át.

 

Szkéné Színház

A budapesti Katona József Színház és az Örkény Színház után az idén a függetlenek bázisa, a Szkéné kapja a díszvendég címet. Öt előadás érkezik onnan: Kohlhaas, Kutyaharapás, Eztrád, Szívszakadtig, A halottember. Az Ördögkatlanban nem számít, „kőszínház” vagy „alternatív” – nálunk egyetlen dolog fontos: a minőség. Márpedig ma Magyarországon a minőségi színházak egyik legjobbja a Szkéné. Köztünk a helye.

 

Fonó Budai Zeneház

A Horváth László vezette Fonó Budai Zeneház alapvető szándékai egybeesnek az Ördögkatlan céljaival: hagyományőrzés és értékteremtés. A Fonó egyszerre nagyszerű közösségi tér, lemezkiadó, valamint a nép- és világzene legjobbjainak segítője, képviselője. A Fonó égisze alatt érkezik hozzánk Lajkó Félix, Dresch Mihály, Kollár-Klemencz László, a Muzsikás, a Góbé, a Cimbaliband és közös koncerttel a Csík Zenekar és Ferenczi György&Rackajam.

 

Kolonits Klára-Dinyés Dániel

Örökös díszvendégek – igen, „örökösök”, hiszen évek óta az Ördögkatlan úgynevezett komolyzenei programjainak meghatározói. „Úgynevezett”, mert könnyedséget, spontaneitást, jókedvet és személyességet hoznak be a templomi koncertekbe, operabeavatókba és a beremendi nagykoncertekbe. Bizonyítják, hogy nem muszáj karótnyelt vigyázállásban találkozni Mozarttal Beethovennel, Bartókkal. És igenis, komoly ez a zene, mert a magas minőséget hozza közénk.

 

KIEMELT PROGRAMOK

Verdi Operagála

Traviata, Nabucco, Aida, Rigoletto, Don Carlos… Írt-e valaki is népszerűbb dallamokat az opera színpadára? Kizárt. Giuseppe Verdi, mert róla van szó, megszólal augusztus 3-án a beremendi éjszakában, mert barátaink, Kolonits Klára és László Boldizsár megszólaltatják dallamait. És van-e, aki a katlanosok közül ne tudná, ki vezényli majd a Beremendre már második otthonként tekintő Hungarian Studio Orchestrát? Nincs. Mert mindenki tudja, Dinyés Dánielről van szó.

 

Verdi: Requiem

Amikor azon tanakodtunk, hogy mivel lehetne elég méltó módon megünnepelni a tizedik évfordulót Beremenden, szinte azonnal rávágtuk: Verdi: Requiem! A hely szelleme, a Megbékélés kápolna, az eltelt tíz év minden öröme, bánata, megható és megrázó pillanatai, az emelkedett pillanatok, az évek alatt minket itthagyottak emléke, ez mind-mind benne van ebben a monumentális darabban. Verdi minden zsenialitását, tapasztalatát, hitét – emberben, Istenben – összesűríti ez a darab. Mindehhez pedig megnyertük az Ördögkatlan és az ünneplés számára Magyarország egyik legpatinásabb és leghíresebb zenekarát és kórusát: a Nemzeti Filharmonikusokat. Egy igazán emelkedett és érzelmekkel telített estére számíthat az, aki kijön velünk ünnepelni, megemlékezni ezen az augusztusi csillagos estén.

Emlékezhetünk mindenekelőtt a zseniális alkotóra, Kocsis Zoltánra, aki haláláig a Nemzeti Filharmonikusok vezetője volt, és persze emlékezhetünk Ördögkatlanos társainkra, Tamásra, Brigire, Nórára, személyes veszteségeinkre – de közben a gyönyörű zenét együtt hallgatva átjár bennünket az érzés, hogy egy közösség tajai, a mindenség részei vagyunk.

Karmester: Dinyés Dániel / Előadók: Fodor Bernadett – mezzoszoprán, Kolonits Klára – szoprán, Brickner Szabolcs – tenor, Gábor Géza – basszus

Közreműködik: Nemzeti Filharmonikusok

 

Cseh Tamás – Leonard Cohen emlékkoncert

Cseh Tamás és Leonard Cohen. Kevesen tudják, hogy a 90-es években majdnem létrejött Magyarországon egy közös koncert. Miután Leonard Cohen megismerte Cseh Tamás dalait, elfogadta a meghívást, elkezdődtek az előkészületek, ám Cohen abban az időben kezdett komolyabban foglalkozni a Zennel, és vonult több évre kolostorba – így a terv füstbe ment. Indián nevén: „Füst” vagyis Cseh Tamás az Ördögkatlan védnöke, 2008-ban ő nyitotta meg az első Katlant, a másodikon, 2009. augusztus 7-én már csak a halálhírét kaptuk meg. Az elmúlt kilenc évben számos olyan zenész lépett fel és kötődött egyre erősebben az Ördögkatlanhoz, akik tisztelték Tamást, hasonlóképpen Leonard Cohent. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek az öntörvényű, szabad művészek egy este erejéig újrateremtik Leonard Cohen és Cseh Tamás dalait.

Az esten – többek között – fellépnek: Másik János, Alexander Balanescu, Kolonits Klára-Dinyés Dániel, Lovasi András-Földes Eszter, Rozs Tamás triója, Víg Mihály, Wombo, Kiss Tibi, Budapest Bár, Németh Juci, Summer Rebellion, Kollár-Klemencz László, 30y, Ferenczi György & Rackajam, Dresch Mihály…

 

k2 maraton

A k2 fiatal színészei járják a falvakat, találkoznak a helyi nénikkel-bácsikkal, meghallgatják történeteiket, olykor tragikus, olykor mulatságos meséiket, legendáikat, s ezekből létrehozzák előadásaikat, melyek elválaszthatatlanok a katlanfalvakból, miközben sajátos lenyomatai a közelmúlt vidéki Magyarországának. Aki 5-én követi a k2 vándorszínházát, az a következőkkel találkozik: A nagyharsányi menyasszony, A kisharsányi vőlegény, A villánykövesdi vőfély, A beremendi lakodalom avagy…

 

Alexander Balanescu és Lajkó Félix közös koncertje

A két zseniális muzsikussal többször találkoztunk már az elmúlt kilenc évben. Alex és Félix gyönyörű élményekkel ajándékoztak már meg bennünket – de vajon mi történik, amikor együtt lépnek a Szoborpark színpadára, és improvizációkkal teli, jelképes hegedűpárbajban közös koncertet tartanak? Azt tudhatjuk, egyszeri, kivételes este lesz – és a nyertesek mi leszünk.

 

Pina Bausch emlékkiállítás

A 20. század (tánc)színházának egyik legnagyobb hatású alkotóját idézzük meg. A 2009-ben váratlanul elhunyt német rendező-koreográfus, aki táncművészként is legendává lett még életében, monumentális, de tragikusan megszakadt életművet hagyott hátra. A társművészetek olyan kiválóságaival dolgozott együtt, mint Federico Fellini, Pedro Almodóvar, Wim Wenders…, elkötelezett hazai hívei között olyan nagyszerű magyar írókat találunk, mint Esterházy Péter, Nádas Péter és Forgách András. A kiállítás terében „Jövőtánc” címmel többek között Kovács Gerzson Péter és Alexander Balanescu részvételével zene-tánc improvizációkkal találkozhatunk.

 

Galapiat Cirque

2012-ben járt már nálunk a Galapiat, a francia kortárs cirkusz kiváló képviselője. Hányszor, de hányszor hallottuk már a látogatóktól: „mikor jönnek megint?!” A tizedikre jönnek! Ám annyi produkciójuk és így szerteágazásuk született azóta, hogy a hozzánk érkező Wagabond résztvevői először járnak Kisharsányban. „Álomállomás” is lehetne előadásuk címe, mert főhőse, Léon, aki vasúti vagonként látta meg a napvilágot, folyamatosan álmodik, és az álmok állomására hív bennünket is. Kicsiket és nagyokat, mindenkit, aki nemcsak az előre lefektetett síneken szeret közlekedni, hanem az álmok kiszámíthatatlan útvonalain is.

 

Ukrán Udvar – Both Miklós

Tavaly az utolsó utáni pillanatban találtuk ki, gondoltuk: próba – szerencse. Az utóbbi történt: szerencsénk volt. A Katlan kilencéves történetének egyik legizgalmasabb, legnépszerűbb helyszíne született meg. A szerencsén túl persze kellett hozzá Both Miki tehetsége és megszállottsága, a Kelet-Ukrajnából érkező nénik-bácsik originális képessége és embersége, a mezítlábasság felmagasztosulása. Újra lesz Ukrán Udvar: ukrán, magyar és francia művészek találkozása mindannyiunk örömére! (Az Udvar védnöke: Beregszászi József, Nagyharsány polgármestere)
Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!

 

Ízelítő a programból:

Cirkusz: Galapiat Cirkusz és workshop,

Színházi előadások: Szkéné Színház (A halottember, Kutyaharapás, Eztrád, Kohlhaas, Szívszakadtig), Orlai Produkció (Kétely, Egy őrült naplója, Az étkezés ártalmasságáról) Vígszínház (Kelet-Nyugati Pályaudvar), Csiky Gergely Színház (Rivaldafény, Kövek a zsebben, Prah), Faluturisták, K2 Társulat (Beremendi lakodalom, avagy utoljára kirúgjuk az oldalát),  a Vaskakas és az ESZME közös előadása (Az időnk rövid története), Ördögkatlan Produkció (Mulatság), Ördögkatlan – Művésztek völgye Produkció (Színészautomata) – Nézőművészeti Kft. (Testvérest), Forte Társulat (Toldi), Hajdu Szabolcs (Kálmán- nap,  Ernelláék Farkaséknál) Jordán Tamás: Szabad ötletek jegyzéke, Tünet Együttes (Sóvirág), In memoriam Kaszás Attila (Szarvas József), Aradi Kamaraszínház (Hess), A NŐ illata, (László Boldizsár és Schell Judit), Jövőtánc (Kovács Gerzson Péter – Alexander Balanescu, Gergye Krisztián – Zombola Péter, Krámer György – Kovács Gábor, Gera Anita – Gera Gábor, Lőrinc Katalin – Lőrinszky Attila), Kaposvári Színművészeti Egyetem (Romeo és Júlia), Budapesti Színművészeti Egyetem (Roberto Zucco, Fondor és szerelem)…

Gyerek- és családi programok: Bóbita: Bűbájos lakat, Halász Judit: Csiribiri, Rutkai Bori: Pizsamátor, Jankovics Anna: Világgá mentem, Szalóki Ági: Körforgás, Bóbita: Ördögszántotta hegy, Meseladik, Gólyalábasok…

Koncertek: Quimby, 30Y, Kiscsillag, Wombo Orchestra (FR), Besh O Drom, , Péterfy Bori & Love Band, Irie Maffia, Hiperkarma, Másik János Heart Rock Company, Summer Rebellion, Rengeteg, Szabó Benedek és a Galaxisok, Barabás Lőrinc Quartet, Ferenczi György és a Rackajam, Csík Zenekar, Light in Babylon, Bezzegakurvabeckek, Müller Péter Sziámi And Friends Zenekar, Lajkó Félix és Alexander Balanescu, Sárik Péter trió, Singas, Both Miklós, Cabaret Medrano, Budapest Bár, Cohen-Cseh Tamás est, Dresch Vonós Quartett, Kollár-Klemencz László, Muzsikás, Góbé, Cimbaliband, Romunglo Gypsy Band, Újzenekar,

Komolyzene: Verdi Reqiuem, Verdi operagála, Vocapella – Bartók nőikarok, Zalaegerszegi Leánykar…

Caminus: Göttinger Pál, Grisnik Petra, Elek Ányos és Pál András – valamint: Börtönrádió, Veled Kerek Gyerektábor, Móricz Zsigmond Színház, Momentán Társulat, Pesti Magyar Színiakadémia, Vinnai András és a Dumaszínház, Wombo Orchestra, Besh O droM, Jordán Adél és a Puszi, Hajdu Szabolcs, Dés András Trió, Nublao, Kale Lulugyi, Romungro Gipsy Band, BEKVART színészzenekar, Á la cARTe, Szarvas József, Szőke Szandra Quintet, Asaran Earth Trio, Ed Is On,

Irodalom: Krasznahorkai László, Háy János, Jelenkor beszélgetések – Kiss Tibor Noé,  Térey János, Margó beszélgetés – Peer Krisztián, Slam Poetry, Petri-est,

Kiállítások: Stekovics fotók, Németh Levente: Képregény, Pina Bausch emlékkiállítás, Kisteleki Dóra: „Csillaggal behintett terek”, Kaszás Attila fotókiállítás, Révai Sári, Rutkai Bori, Simon Edina, Wahorn András, Cseh András, Matt B (francia képzőművészeti Live Performance)

Film: Ernelláék Farkaséknál, Malter-vetítések (kisjátékfilmek), Sziklavetítés (Szoborpark)

Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

A Vylyan Terasz üzenete:

Ez az év a 10 éves évfordulóké, a megújult Vylyan Terasz is épp 10 éves, s a Művészi hordókat is az első Katlanon avatták. (Az idei fesztiválon egy-egy varázslatos HÁY, CSEH, WAHORN-TÖTTÖS, RUTKAI művészi hordóval gazdagodik majd a jubiláló gyűjtemény!) A legenda szerelmes ördögének emléket állító bor, a Villányi Ördög cuvée első évjárata is épp tíz éve debütált, s azóta is szépen kíséri a kultúrmenüt. A dolog érdekessége a természetes párhuzam, ahogyan az egymástól függetlenül megszülető szálakat az ’ördög’ egybefűzte. Ezen a teraszon ült össze anno a két főszervező Bérczes Laci és Kiss Móni a Vylyanos és a Szoborparkos csapattal. Megszületett egy álom, majd a fesztivál.

 

További kedvcsinálónak a fesztiválon tudósítóként és alkalmanként programgazdaként, önkéntesként, fellépőként rendszeresen jelenlévő szerzőink, Bandi Szabolcs, Gyenese Andrea, Komlós Attila, Márkus István, Prim Péter, Szabó Márk József nevében is őszinte szívvel ajánljuk a korábbi Ördögkatlan Fesztiválokról készült írásainkat, beszámolóinkat, amelyeket ide kattintva lehet elérni.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS