Ha március, akkor Fehova (FeHoVa – Fegyver, horgászat, vadászat) nemzetközi kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában. Az ideit 16. alkalommal március 19-20-án tartották. A kiállítást az időjárás nem befolyásolta – a kinti rendezvényeket sem –, ugyanis a tágas GFC pavilonokban tartották. Előre bocsátom, hogy aki nem szereti, vagy fél a tömegtől, annak azt ajánlom, hogy szimatolja ki, mikor gyérebb a látogatás, és csak akkor menjen el a kiállításra. Mi pénteken (március 20.) jártunk a kiállításon, de a megnyitás (10 órától) pillanatától özönlött a tömeg a kiállítók pavilonjai között…
Ezúttal buszos kiránduláson látogattam a Fehovára, verebélyi, györödi, garamkálnai, lévai és garamlöki vadászok és vadászfeleségek, hozzátartozók voltak a kirándulók. Az ipolysági határállomáson áthaladóban, nosztalgiával gondoltunk a régi időkre, a megvárakoztatásokra és megaláztatásokra, a vámosok macerálásaira. Persze, így könnyebb és egyszerűbb…
Sofőrünk, Karol Sipos, tapasztalt buszvezető, aki nem először járt Magyarországon és Budapesten. Ennek köszönhetően simán révbe vitt bennünket, azaz a III. kapu előtt jelezte, hogy megérkeztünk.
Átlépve a bejárati kapu jelképes küszöbét, elsőként Danis István, miniszteri főtanácsos – gyökerei a felvidéki Gömörbe vezetnek – vadászattörténész köszöntött rám. Tőle nagyon sok szép könyvet kaptam, régi, értékes vadászkönyvek fénymásolatát is. Legutóbb, ez tavaly március 27-én történt, az MTA dísztermében tartott Kittenberger Kálmán Emlékülésen, vaskos iratköteget nyomott a kezembe, amely a lévai születésű nagy vadász és tudós életéhez kapcsolódott. Így került hozzám az ifjú Kittenberger tanítói oklevelének fénymásolata. Egyébként szülővárosának tanítóképzőjében érettségizett, amelynek igazgatója bátyja, Katona (Kittenberger) János volt. A képző épületében ma Magyar Egyházi Gimnázium működik, úgy hírlik, hogy az intézmény felveszi majd Kittenberger Kálmán nevét…
Talán mondanom sem kell, hogy Danis Istvánnal nem a vadászfegyverekről beszéltünk, hanem inkább a vadászirodalomról, a vadászati kultúráról. Ámde nem szégyellem bevallani, hogy ifjú vadászkoromban bizony érdekeltek a vadászfegyverek is. Noha, akkor még nem voltak ilyen csodafegyverek, távcsövek, éjszaka is látó gukkerek, vadkacsa-csalik, és éjjeli lámpák, mint manapság vannak. Egyszerűbb volt a választék, a mai bőségbe szinte belefájdul az ember feje, nomeg a szíve is, mert az árakat bizony a tehetősebb vadászok pénztárcájához mérték…
Az évek folyamán nagyon sokat fejlődött a vadászati kultúra. Azon belül a szobrászat, festészet és grafika. A vadászirodalmat több kiadó is támogatja. Évente szinte ellenőrizhetetlen és áttekinthetetlen vadászkönyvet adnak ki. Négy vadászlap – Nimród, Vadászlap, Magasles és a legújabb, a Vadászvilág – látja el a vadászokat a vadászatot érintő olvasmányokkal. Egyszerre, havonta ennyi vadászlapot elolvasni, figyelemmel kísérni szinte lehetetlen. Nem szeretnék azon spekulálni, hogy az áruk is magas ezeknek a szép, színes nyomású vadászlapoknak. A színvonalukat sem akarom megkérdőjelezni, de annak ellenére azért leszögezem, hogy nincs annyi „jó” vadászíró Magyarországon, aki állandóan, folyamatosan be tudná tölteni, el tudná látni írásokkal a szóbanforgó négy vadászújságot, szakmai szempontból is…
Volt egy jeles, Pécsen élő kritikusa a vadászkönyveknek, dr. Czvalinga István. Bevallom, nekem is szembe kellett néznem ítészi szemléletével. Nagyon magasra tette a mércét. S ezért sokan megorroltak rá. Mígnem Pista úgy döntött, hogy befejezi a vadászkönyvek „átvilágítását”. Nem írt többé a vadászkönyvekről, pedig Homonnay Zsombor, a Vadászlap felelős szerkesztője azt mondta, hogy a „kritika az legyen kritika, és ne vállveregetés”. Kapacitálta is a vadászattörténész doktort, nyugalmazott rendőrorvost, ezredest, de többé nem állt kötélnek. Sajnos nincs már közöttünk, hiába kerestem szálfatermetét a kiállítás látogatói között, de hiányzott Tálosi István, a vadászkönyvklub elnöke, Németh János csontfaragó művész, Suba Imre trófeabíráló a Felvidékről és ugyancsak a felvidéki Molnár László vadászattörténész.
Node, mindezekkel nem azt akarom mondani, hogy a most megjelenő vadászkönyvek mind gyöngék, nem ütik meg a színvonalat. Akadnak tehetséges fiatalok és idősebbek egyaránt, csak ne hasonlítsuk őket Fekete Istvánhoz, Széchényi Zsigmondhoz, vagy a régiek közül Nozdroviczky Lajoshoz, Szütsy Lóránthoz, esetleg a lapszerkesztő Jurán Vidorhoz. Akadnak nagyon szép kiadványok, de azok nem a szépirodalmi alkotások közé tartoznak…
Ilyen például a Nimród műhelyében, a Fehovára készült, nagyobb méretű (30×21,5) „Természeti-Vadászati Örökségünk”, reprezentáns kiadvány – magyar és angol nyelven –, amelyben a világhírű, s világrekord trófeák kapnak helyet, valamint a trófeákról készült festmények.
A trófeák, illetve szarvasok, dámok, őzek, vaddisznók és muflonok megfestői, a természetet ábrázoló képek alkotói mind elismert festőművészek, nevük idekívánkozik: Csiszár József, Kovrig Miklós, ifj. Kőhalmy Tamás, Kun Edit, Muray Róbert, Prihoda Judit, Rékás Csaba, Simon Ferenc, Szamosközi Antal és Valaczkay Erzsébet. A könyvet dr. Zoltán Attila szerkesztette, dr. Faragó Sándor és dr. Köller Joachim írta. A trófeákat és festményeket a trófeák panteonjában körív alakú falon láthattuk, gondolom gyönyörködtető látvány volt mindenki számára…
Ha már a szépről írtunk, akkor feltétlenül meg kell említenünk a Vadászati Kulturális Egyesület keretében működő Diana Vadászhölgy Klubot. Gyönyörű, hosszú szoknyában, formás mellénykében szépelegtek, tündököltek. Ámde tudnunk kell a hölgyekről azt is, hogy a vadászaton, a vadászat örömén kívül elsősorban a természet szépségeinek továbbvitelét, ápolását tartják szem előtt. Mint anyák a természet iránti szeretetet és a vadnevelést, vadápolást hivatottak elmélyíteni gyermekeik lelkében.
Nagyon hosszú és gazdag lenne azon barátaim felsorolása, akikkel a kiállításon találkoztam. Köveskuti Györgyöt, nyugalmazott erdőmérnököt azonban feltétlenül megemlítem, mert mindig meglep valamilyen újdonsággal. Lelkes tagja a Vadászkönyvklub Egyesület vezetőségének, de részt vállal a Kittenberger Emléknap szervezésében évente Nagymaroson. Nagyon sajnáltam, hogy nem találkoztam dr. Mess Béla professzorral, kedves Béla bátyámmal. Valahogy elkerültük egymást. Viszont öröm volt számomra kezet rázni Keszthelyi Jenővel, akinek intarzia-portréit már rég ismerem, de csak a Fehován találkoztunk először.
Keszthelyi úrnak elmondtam, hogy a múlt évi Kittenberger emlékülésen Léván a Száz év, száz vadász c. könyvéből lefénymásoltatott, megnagyított Kittenberger Kálmánról készült intarzia-portrét előadásom keretében, berámázva átadtam a Reviczky Társaság elnökének, Névery Zoltánnak. Természetesen hallgatóimnak bemutattam a portré készítőjét is.
Bezárólag talán még annyit, hogy a vadászat nemcsak trófeagyűjtésből áll, hanem a természeti kincsek szeretetének nevelésére, szellemi, lelki táplálék elmélyítésére, a természeti erőforrások szépségeinek megismerésére is ösztönöz.
Hozzászólások