− 70 éve hunyt el Apponyi Henrik –
Gyönyörű, napsütéses augusztusi hajnal köszöntötte Nyitra völgyét. Csak a korán kelő emberek tudják értékelni nyárutó havának szőlőérlelő melegét. Szorgos kezek már régen learatták a gabonaföldeket, egy picit, mintha szomorúbb lenne a táj, de a Zobor hegyről letekintve a völgy megőrizte szépségét, ellátni egészen Érsekújvárig és a folyók, patakok zöld övezetei ékszer gyanánt hatnak a tájat kémlelő turisták szemére.
El kell mondanunk, hogy a Nyitra és a Cétényke a domináns folyó a völgyben. A Cétényke úgy keletkezett, hogy a Nyitra Alsóköröskénynél kettészakadt és baloldali ágát Céténykének nevezte el a nép. Folyása kacskaringós, lomhább, mint az anyafolyóé, medre mélyebb, partjáról óriási füzesek borulnak a folyó fölé. Nyitra folytatja útját a jobb oldalon, majd a Cétényke újra találkozik az anyafolyóval Nagysurány alatt, Kisváradnál, mintegy szigetet alkotva.
Akkor még nem szabályozták Nyitra völgye folyóit és mellékvizeit, nagy volt az ártéri terület, és a tavaszi, nyári vízöntések után a tocsogókban, kisebb tavacskákban megmaradt a víz. Persze hal is akadt bőven, de különösen a vadkacsák, récék szerették a nádasok vizeit. Bugyogtatták a vizet, bukdácsoltak, kényelmesen vadászgattak az apróbb halakra. Nem zavarta őket senki, csak amikor eljött annak az ideje nyárutón, augusztusban. Nyitra völgyében a récevilág leggyakrabb képviselői a dunai, vagy tőkés réce, a böjti réce és a csörgő réce volt. A többi faj csak átmenetileg fordult meg Nyitra völgye vadvizein. Ám, gyakorlatilag csak a tőkés récére vadásztak, mivel rokonai apróbb testalkatúak és a vadászati törvények is kímélték őket.
Most azonban ott tartunk, hogy eljött a vízi szárnyasok vadászatának ideje. Az alsóköröskényi vadászterület bérlője, Thuróczy Tibor vadászíró, Nyitra közügyeinek őre, azaz polgármestere kényelmesen szivarozgatott csinos kúriájának könyvtárszobájában testvérével, Thuróczy Károllyal, a nyitrai kórház igazgatójával. A könyvtárszoba egyúttal a házigazda dolgozószobája és vadásztrófeáinak is az otthona volt. Dr. Thuróczy Tibor az íróasztalnál ült, bátyja pedig az egyik párnázott fotelben ült kényelmesen. Csendesen beszélgettek, várták a vendégeket.
Károly Nyitraivánkáról érkezett, a régi családi kastélyban lakott, amelyet még édesapjuk, Thuróczy Vilmos, Nyitra szolgabírája építtetett. Édesanyjuk a szépséges Tóth Zsuzsanna volt. A család baráti kapcsolatot tartott Mikszáth Kálmánnal, a nagy palóccal. A fivérek eregették a szivarfüstöt, mikor nyolc óra tájban valaki kopogtatott a kúria főbejáratának ajtaján.
− No, itt van az első vendég – mondta a házigazda és elindult a vendég fogadására.
Az ajtó előtt Esterházy János gróf állt polgári ruhában, amin a joviális házigazda egy picit elcsodálkozott. De örömmel ölelte át vendégét és máris befelé tessékelte János grófot, aki felemelte kezét, ami nemet jelentett. Ekkor már Thuróczy mintha egy picit dühös lett volna, és mély hangon megkérdezte:
− Veled meg mi történt, János öcsém? Talán nem vadászni jöttél?
− Nyugodj meg, Tibor bátyám, vadászni jöttem, de szeretném elérni a „kismisét”, ha nem tudnád, ma vasárnap van. A mise után mindjárt visszajövök – mondta a gróf, és búcsúzóul parolázott a nagy tiszteletben álló polgármesterrel.
Igen ám, de a polgármester nem engedte el a kezét és imígyen szólt a grófhoz:
− János öcsém, én nagy tiszteletben tartom a te vallási kötelességeidet, node, hogy egy kupicára sem jössz be, azt nem tudom hová elkönyvelni!
− Tibor bátyám, pedig egyszerű a dolog. Nem szeretném, ha a papotok áldozáskor megérezné rajtam a pálinka szagát. Majd a mise után felköszöntjük ezt a szép vasárnapot – mondta Esterházy, és elengedte a házigazda kezét.
A kinti zajokra, beszédre előjött a ház úrnője is és – noha látta, hogy ki volt az érkező és távozó – kíváncsian kérdezte férjétől:
− Mi történt Jánossal, hogy ilyen gyorsan távozott, talán történt valami komoly dolog, vissza sem jön a vadászatra?
− Ne aggódj drágám, visszajön majd, csak templomba rohant a bűneit meggyónni a szent ember – mondta némi iróniával a hangjában Thuróczy.
− Ne gúnyolódj Tibor, tudhatnád, hogy János nagyon tiszta ember – replikázott a nagyasszony, de a családi idillnek a vendégek érkezése véget vetett.
2.
Apponyi Henrik gróf és dr. Révay István gróf gépkocsija gurult be a kúria kerti kapuján a főutcáról. Miután kiszálltak a gépkocsiból – tegyük hozzá vadász felszerelésben – a házigazda tárt karokkal várta vendégeit. Ezúttal a vendégeket a ház úrnője is a szabad ég alatt fogadta, de a kézcsókok csak bent az ebédlőben csattantak el a korabeli etikett szerint.
A vendégek fogadásához dr. Thuróczi Károly is csatlakozott, ami már a kúria ebédlőjében zajlott. Több vendéget nem is vártak, ugyanis a vadkacsavadászat általában szűk körű esemény. Néhány vadász vízimunkára alkalmas jó vizslával és hajtóval vonul ki a madárlesre és elrejtőzve a füzesek tövében, vagy a kiépített leskunyhókban várjáka tartókról megérkező, vízre, folyóra beszálló madarakat.
Az alsóköröskényi szűkebb vadkacsavadászatnak viszont meg volt a saját oka, úgy is mondhatnám, hogy fontos „politikai” küldetése. Révay István és különösen Esterházy János Apponyi Henriket, a háború előtti tapasztalt, Európa szerte közismert politikust szerették volna megnyerni az ellenzéki, Felvidéki Magyar Párt ügyének. Már többször is tárgyaltak a visszavonult, de széles körű kapcsolatait ápoló politikussal és szerették volna felrázni – Révay István szavaival élve – „téli álmából”. Mindig valami nyomós okra hivatkozva kitért az „igenlő” válasz elől. Hol Indiában és a Himalájában vadászott, máskor Afrika és Egyiptom volt az úti célja. Ámde megtörtént az is, hogy teljes hévvel nősülni készült, de végül is Henrik agglegény maradt, angol barátnője, menyasszonya Marie pedig pártában.
Az ebédlőben öt főre volt tálalva, de az ötödik vendég még nem érkezett meg. Henrik gyorsan megkérdezte:
– János még nem érkezett meg?
– Jönni fog és járt már itt, de a küszöböm előtt megtorpant és visszafordult – mondta sejtelmesen Thuróczy.
– Csak nem sértődött meg, vagy valamit otthonfelejtett? – kapcsolódott a beszélgetésbe Révay István.
Dr. Révay istván grófról röviden annyit, hogy Verebély mellett, Tajnán született, a grófi címet ritkán használta. Esterházy János közvetlen munkatársa volt, a magyar párt titkára.
Rövidke csönd után a házigazda válaszolt Révay kérdésére:
– Kedves István öcsém, szó sincs arról, hogy János megsértődött volna, de talán távozásának okát el sem fogjátok hinni. Templomba ment a szent ember, valaha majd szentté fogják avatni – mondta a jó humorú, élcelődni remekül tudó polgármester és halkan gucogott, visszafojtva nevetését.
Szinte végszóra toppant be Esterházy, amikor a vendégek éppen kupicáik után nyúltak a házigazda kínálására. Katonásan összecsapta bokáját és vadászkalapjához emelte kezét – már vadásznak öltözött – és jelentette:
– Főméltóságú polgármester úr, Esterházy János közvadász jelentem a vadászatra… megérkeztem. Késésem oka a vasárnapi, kötelező szentmisén való részvétem! Engedélyt kérek a mai szép vasárnap felköszöntésére! – mondta és kupicája után nyúlt.
Aztán asztalhoz ültek, a szolgálólányok gyorsan hozták a reggelit, a vasárnapi galambpörköltet, amit senki sem tudott úgy elkészíteni, mint a ház úrnője. A házi galambokat vadasan készítette el, akárcsak a fácánt, vagy a foglyot, hozzá a finom mártást. Csak friss, puha kenyér – már az idei gabonából őrölt lisztből – járt hozzá. Ám, aki galuskával szerette fogyasztani, az választhatott kenyér helyett szép, sárga, tojásos galuskát. Nem hiányzott az asztalról a paradicsom, paprika és a savanyított uborka sem.
Reggeli után az öttagú vadászcsapat kivonult a kacsavadászat színhelyére, a Nyitra és a Cétényke folyó között elterülő Davarcsányi tóhoz. A tóból a vadkacsák perlekedése hallatszott ki. Különösen a gácsérok voltak hangosak, bizonyára már jóllakottan visszatértek a búzatarlókról és jól érezték magukat a tó nádasának takarásában, védelmében.
Thuróczy Tibor fővadásza, Csanaky Milán utasítására mindenki elfoglalta a kijelölt helyét. volt, aki leskunyhóban húzta meg magát, más viszont fa alatt, vagy a magasra nőtt nádas tövében húzódott meg. Azután Csanaky Milán kürtjelére elengedték a vizslákat a hajtók és a csónakosok is a sekély vízben – néha tolni kellett a csónakot – elindultak a tó közepe felé.
No, nem mondom, lett erre kavarodás. A megzavart és megzavarodott kacsák szárnyra kaptak, egy volt a céljuk, minél magasabbra repülni. De voltak olyan kacsák is, melyek inkább a nádasban látták biztonságosnak meghúzódni és ha kellett, a víz alá merülni. Őket a vizslák és a part közelében, a tó szélén a vizet taposó gyerekek röptették magasba.
Node, szólt a puska is szaporán. Apponyi Henrik a belga ötlövetűjét használta, Esterházy a cserefegyverekben, a kétcsövűekben bízott. Töltögető emberei nem győzték cserélni fegyvereit. Egyszóval nem unatkozott senki. Az égiháború, a vadkacsacsata nem tartott sokáig, mindössze úgy tizenöt percig. Utána már csak itt-ott hangzott el lövés, a hajtó által felröppentett, vagy a vízre visszatérő kacsákra tüzeltek. Tizenegyre Milán kürtje jelezte a vadászat végét.
3.
A hajtókon és a vizslákon múlott a vadászzsákmány, az eredmény begyűjtése. A vadászok egy öreg vadkörtefa alatt gyülekeztek, ahol egy tábori asztal és deszkákból összetákolt padok, lócák is voltak. A fa árnyéka nagyon pici volt, hiszen közeledett a dél. A Zobor hegy szikláin csillogott a napfény. Milán jelentette, hogy a vadkacsák begyűjtését befejezték, minden vadásznak az állása körül összegyűjtött vadkacsákból készítettek terítéket. A végeredmény 183 kacsa, és Esterházy János állása körül volt a legnagyobb teríték.
Közben a vadászok asztalára a vadászkosárból némi elemózsiát pakoltak ki, de nem hiányzott a zobori borocska sem. Thuróczy Tibor szőlőjéből, mert a polgármesternek a Zobor lankáin volt egy kis szőleje, csak annyi, ami a család évi borfogyasztását fedezte.
Falatozás közben a házigazda Esterházy grófhoz fordult:
– János öcsém, először is gratulálok a hatvanhárom vadkacsához. Úgy látszik, hogy te voltál a legügyesebb. De mondd, hogyan lettél te vadász? Csak azért kérdezem, mert némelyik, mélyen vallásos ember megveti a vadászatot és ellenséges szemmel néz a vadászokra.
– Tibor bátyám, nem tudom! Őszintén mondom, hogy még nem gondolkodtam azon, hogy a hitemet, vallásosságomat szembesítenem kellene a vadászattal. A lelkiismeretem úgy gondolom, hogy ez irányban is tiszta. De mondok egy élő példát: Mécs László, a papköltő nemcsak vadász, hanem remek vadászverseket is ír! Hát, hogyan lettem vadász? Már a dédnagyapám, Jeszenák János, a szabadságharc mártírja is szenvedélyes vadász volt, sőt lányát, Gizellát is megtanította vadászni. Nagyapámról, Esterházy Istvánról is vadászlegendák keringtek. Apámat sajnos nem láthattam vadászni, mert születésem évében meghalt. Talán gyermekkoromban a bölcsőben játék helyett vadászpatront adtak a kezembe. Talán innen a nagy vadászszenvedély, sajnos megfertőzött a vadászat öröme, amit szeretettel megtűrök és viselek – mondta nagyon őszintén a gróf.
Erre Thuróczy imigyen reagált:
– Szeretett János öcsém, nagyon szépen beszéltél. Különösen, hogy ennél az asztalnál ülünk, ahol nagyapámmal, Tóth Vilmossal szoktam üldögélni, vagyis üldögéltünk Károly testvéremmel együtt, mert az öreg igen hamar vadászatra fogott bennünket, és ahogyan te is mondtad, megfertőzött a vadászat szenvedélyével! Isten bizony, szerettelek volna megtapsolni, de Isten szabad ege alatt nem illik tapsolni; így hát emelem poharam a vadászat örömére, a mai vadászat sikerére és mindnyájunk egészségére!
– Úgy legyen! – mondták szinte kórusban és koccintás után felhajtották a Zobor hegy csillogó nedűjét.
A rövid pihenő után a már egybegyűjtött vadkacsák terítéke előtt megadták a vadnak járó tiszteletet, majd a zsákmányt felpakolták egy lovaskocsira. A zsákmányból a hajtók is megkapták a vadászrészt, mindegyik kapott két vadkacsát. A vadászat kiértékelése után ugyanúgy, mint ahogyan jöttek, a vadászhintókon – az egyik hintó Thuróczy Károlyé volt – visszatértek ebédelni a kúriára.
A nagyasszony már várta a vadászokat finom ebéddel, tyúkleves, leveshús tormával, és kirántott hús volt a fő menü. Végül sült vadkacsák kerültek az asztalra. Bizony senki nem mondhatta, hogy éhezett Thuróczyéknál.
A desszertet és a feketekávét már a kerti filagóriában fogyasztották el. Hamarosan szóba került a politika és a felvidéki magyarság Trianon utáni helyzete Csehszlovákiában. Esterházy János és Révay István vitte a szót, de Thuróczy Károly kórházigazgató is szólt a betegellátásról. Különösen azt kifogásolta, hogy kevés a magyar orvos. A politikai pártoknak és kulturális mozgalmaknak jobban oda kellene figyelni a magyar ifjúság továbbképzésére.
Thuróczy Tibor Nyitra városának gondjairól beszélt. Az építkezéseket, az iparosodás lehetőségét ecsetelte, de szólt a falu és a város közötti különbségről, a kettő közti mély szakadékról, a gyönge közlekedésről, mert a vidékiek – ahol nincsen vasút – csak nagyon nehezen tudnak bejutni a központokba.
Kikérték Apponyi Henrik véleményét is. Csupán annyit mondott, hogy a világban nagy változások lesznek. Nincs kizárva az sem, hogy kitörhet a világháború. A nyugatiak, különösen a németek erősen fegyverkeznek, a csehek a nyugati határon bunkereket, védelmi vonalat építenek. Egyszóval nem rózsás a helyzet. Apponyi gróf megígérte, hogyha szabályosan megválasztják a felvidéki nemzeti pártba, mint magyar és ellenzéki politikus azon lesz, hogy a magyar kisebbség helyzete eljusson a világba.
Az alsóköröskényi vadászat idején 1935 esztendőt jegyezték a naptárak, Esterházy János harmincéves volt akkor, Révay István harminchat, Apponyi gróf kereken ötven, a Thuróczy testvérek is az ötvenes éveiket taposták. Két generáció találkozott az alsóköröskényi kúriában. A lét vagy nemlét kérdésében, a magyarság jövőjének építésében, gyámolításában teljesen azonos véleményen voltak.
Ám a történelem és a sors másként döntött. Apponyi Henrik 1935 decemberében elhunyt.
Dr. Thuróczy Károly nekrológjában e szavakkal búcsúzott az igaz baráttól: „Mint emberről elég csak annyit megállapítani Apponyi Henrikről, hogy aki csak egyszer is időzött társaságában, az a szívébe zárta. Ember volt mindig és mindenkivel szemben, érző szívű, meleg lelkű.”
(Megjelent: 2005. december – 2006. január, 3 részben)
Hozzászólások