1.
„Magas hegyek néznek Túrótz Vármegyére,
Szent Márton, Blatnitza, Stúben ferdőjére…
Stúben meleg ferdővel, és savanyú vízzel kedveskedik.”
(Kis Tükör – történelmünk őre)
A Kis Tükör szakadozott oldalain olvasom a fenti sorokat Túróc Vármegyéről és Stubnyafürdőjéről (Turcianské Teplice), de a Nyitra Vármegyében Bajmótz-ról (Bojnice) is szó esik: „Bajmótz jó ferdővel és sáfránnyal kedveskedik.” A szerzők nyilván a sáfrány aranynál is drágább virágára gondoltak.
Ha már Bajmócnál tartunk, meg kell említenünk, hogy a legenda szerint ott gyógyíttatta köszvényes lábát Korvin János, Mátyás királyunk fia, és maga a király is járt ott, és pihent a róla elnevezett hársfa tövében. A hárs még minden tavasszal bimbózik és kizöldell, a tudósok, botanikusok elkövetnek mindent, hogy zöldelljen sokáig…
A felvidéki fürdők mindig híresek és fontosak. Ám nemcsak a gyógyítás, megújulás, felfrissülés céljait szolgálták, hanem társadalmi esemény volt a fürdőzés és a fürdők, szépen kiépült fürdővárosok huzamosabb látogatása. Sok-sok kapcsolat, szerelem is született a fürdőhelyeken. A módosabbak vitték leányaikat, fiaikat legény-, illetve leányfogóba. Nem volt és ma sincs ezen kivetni való, netán erkölcstelenség. A korabeli újságok a fürdői bálokról előre tájékoztatták az olvasókat. A bál után pedig színesen beszámoltak az eseményekről, eljegyzésekről, a divatról és arról, hogy ki milyen báliruhát viselt.
A fürdőkben rendeztek sportversenyeket is. Különösen a tenisz és a sportlövészet került előtérbe. Pöstyénben például rendszeresen – már a monarchiában is – rendeztek galamblövő versenyeket. Akkor nem aszfaltkorongokra, hanem élő galambokra lőttek a sportvadászok. Nagy üzlet volt Pöstyénben a galambtartás, virágzott a galambtenyésztés…
Pöstyénből ugorjunk át Tátrafüredre, mert voltak, akik a magashegyi fürdőkt, a tátrai üdüléseket kedvelték és reméltek gyógyulást a tiszta s üde levegő hatására. Hanvay Zoltán (1840-1922) gömöri nemes, a hanvai remete szenvedélyes ebtenyésztő és vadász volt. Neki a fürdőzés Tátrafüreden mást is jelentett. Sport-szilánkok című könyvében ezeket írta: „1873. július 10-étől szeptember végéig a szomorú cholerás nyarat Tátrafüreden töltöttem. Mint szenvedélyes természetbarát s vadász az idény megnyiltáig a vad életmódjának megfigyelésére fordítottam a gondot: annak megnyílta után pedig amennyire ezt t. i. vaskezű hydropatha doctor Szonthág Miklós barátom megengedte…”
Tehát Harvay Zoltán nemcsak gyógyíttatta magát, hanem vadászott is. Igaz, a hanvai remete – ahogyan később nevezte magát – akkor még igen fiatal volt…
Azt hiszem, hogy mindnyájan hallottunk fürdő-legendákat, amelyeknek némi alapjuk biztosan lehetett. Egyik ismerős hölgytől hallottam a történetét, de már nagyon régen mesélte. Lucskiba (Lúcky) utalták be, ahol egyébként a női „terméketlenség” ellen harcolnak, de egyéb női gondokat is gyógyítanak. Ottlétekor, úgy a harmadik napon az egyik háziasszony vagy „szobalány” (takarítónő?) egy picit körülményesen, körülírva elmondta neki, hogy mi is lényegében Lucskin a gyakorlat. Azaz a hölgyek nemcsak az orvosi kezelést, a fürdőkúrákat próbálják ki, hanem „partnert” is találnak és nem ülnek egyedül, naphosszat a szobájukban, mint azt hölgyünk teszi.
Egyébként a negyvennek sem látszó ötvenéves pedagógus hölgynek három felnőtt gyereke volt már, de vette a lapot és megkérdezte a „kerítőnőtől”, hogy tudna-e megfelelő partnert ajánlani?
A kérdezettnek biztosan gazdag tapasztalatai lehettek e téren, mert a szeme örömtelten felcsillant és az érdeklődő hölgyet az ablakhoz vezette:
– Látja ott azt a fiút? Na, mit szól hozzá, megfelelne? – kérdezte elégedetten.
– Igen, csak attól félek, hogy nagyon fiatal és tapasztalatlan lehet még – folytatódott a párbeszéd.
– Azzal ne törődjön! Ebéd után felküldöm! – hangzott a bizalmas megállapodás…
Ebéd után halkan, illemtudóan kopogtak az ajtón és a „szabad!” elhangzása után nagyon nagy zavarban, ugyanolyan illemtudóan köszönt a fiú.
A hölgy leültette a vendéget – akin látszott, hogy nagyon túl szeretne lenni mindenen, és bánja, hogy egyáltalán feljött a szobára. A hölgy a vendéget kólával, kávéval kínálta. Közben kiderült, hogy a fiú főiskolás, és még soha az életben nem volt senkinek a szobáján, most is csak az anyja erőszakoskodásának, rábeszélésének lett az áldozata!
A fiú és a tanárnő nagyon szépen elbeszélgettek és megegyeztek, hogy máskor is találkoznak, és sétálnak majd a fürdő parkjában. Másnap reggel a „szobanéni” nem bírta tartóztatni magát, furdalta nagyon a kíváncsiság. Talán még azt is remélte, hogy borravalót kap majd. A fiát nem merte kérdezni, ígyhát kipréselte magából a szavakat:
– Asszonyom, hogy sikerült tegnap a délutánja?
– Amire maga gondol, az a válaszom, hogy szarul és ne küldjön nekem ide impotens gyerekeket! De másként remekül elbeszélgettünk – mondta némi gúnnyal a hangjában.
A kerítőnő a szívéhez kapott, és kirohant a szobából, mert váratlanul érte a hír, hogy a fiacskája nem érdeklődik a női nem iránt. Szabadságot vett ki és csak azután lépett munkába, miután a tanár néni távozott Lucskiból…
Mindezek Nagy Zoltán: A Felvidék fürdőinek lexikona című könyvének olvasása közben jutottak eszembe.
2.
A Felvidék fürdőinek lexikonát a komáromi KT Könyv- és Lapkiadó adta ki 2004-ben, de csak 2005 elején jutott el hozzám. Viszont, hogy írjak róla, már régebben elhatároztam és szándékoztam. Az igazi lökést az adta, hogy a Kossuth Rádióban egy májusi vasárnapon „A múzsák kertjében” című adásban riport készült a magyarországi szerzővel, Nagy Zoltánnal. Az adást örömmel hallgattam, de a végén sajnos nagyon keserű maradt a számíze, mert sem a riporter, sem a riportalany, vagyis Nagy Zoltán, nem mondta be a kiadó nevét. Talán titok? Akkor legyek titokbontó, mert még egyszer elmondom, hogy A Felvidék fürdőinek lexikona a dr. Szénássy Árpád vezette KT Könyv- és Lapkiadónál jelent meg Komáromban (Komárno) 2004-ben…
A Felvidék fürdőinek lexikonát olvasva megpróbáltam egy kis leltárt készíteni, hogy mely fürdőknek élveztem életem során áldásos vizét. Elárulom, hogy még sosem voltam huzamosabb ideig – beutalt – fürdővendég. Esetemben néhány órás megmártózkodásról van szó. A Privigye melletti Bajmócon elég gyakran megfordultam, lévén 1959-1960 között privigyei lakos. Párkányban egy évig laktam és elég gyakran látogattuk a Duna partján lévő régi fürdőt. Kora tavasszal nyitotta medencéjét és késő ősszel járt le a fürdési szezon. Szliácson katona voltam, a kimenőt fürdésre is kihasználtuk. Működött ott egy jeles érsekújvári főorvos, Zoli bácsi, a családi nevére már nem emlékszem, de télen is beprotezsált a fürdőzésre. Komáromban szaunázással egybekötött medencés fürdőzés is napirenden volt a fürdő termálvizében. A továbbiakban még megemlítem Csízt, Nyitraszeget, Pöstyént, Szántót, Trencsénteplicet és Várgedét, ahol Petőfi is megfordult a Kubinyi családnál: „Pompás napokat töltöttem Várgedén…” – írta úti jegyzeteiben, de arról nem ír, hogy a fürdőt kihasználta-e? Én a múlt század hatvanas éveiben megmártottam magamat erősen vas tartalmú kádas-fürdőjében, és ittam a fürdő előtti csevice-kút szénsavas vizéből…
A lexikonból megtudhatjuk, hogy 1895-ben Erzsébet királyné, másként Sissy egy teljes hónapig tartózkodott Bártfán. A Deák Szállót foglalta le magának és kíséretének. Az esetet, vagyis Sissy bártfai fürdőzését nem lehetett titokban tartani, bizony a sajtó foglalkozott vele. Elsőnek a Magyar Szalon augusztusi számában közölt érdekes tudósítást, Bártfai legenda címmel. Néhány sor a tudósításból:
„Nincs olyan nap, hogy Bártfa felől új legendákat ne hozna a szél. Legendákat a feketeruhás asszonyról, aki egymaga jár a fenyvesek között, messze kerüli az úri népet, de hirtelen, váratlan szóba áll a legcsúnyább galíciaival, aztán elsuhan a fenyők között, némán, mint egy tünemény, s csak fehér ernyője világít vissza, mint az a fehér fényesség, mely az eltűnő tündérek nyomán szokott lenni… Nekünk nincsen saját külön legendánk, de volt egy indiszkrét jóemberünk, aki a tyúkokkal kelt, egy kis géppel is fölfegyverkezett, úgy állott lesben, hogy akármilyen messziről, de megközelíthesse a feketeruhás asszonyt, amikor kora hajnalban elindul a Deák Szálló villanyosán világított portáléja alól, alkonyatkor pedig visszatér a fiatal, görög nyelvmesterével. A hajnali szürkületben elvész, elmosódik az alakja, az alkonyat is fátyolba takarja. Csak a sudár, fiatalosan szép alakja, a fehér ernyője kápráztat hajnalban is, alkonyban is. és az ifjú Marino Marinaky látszik világosan, amint tisztelettel sétál a királyasszony oldalán és a maga vidám ifjúságával, mulattatja a szomorú asszonyt, a magyarok fejedelemasszonyát…”
A megkapó íráshoz két felvételt is közöltek, ám könyvünkből, a lexikonból nem derül ki, ki volt a fotográfus, lesifotós, vagy mai szóhasználattal élve „paparadzó”, az „indiszkrét jóember”. Egy KT kiadványból, a Felvidéki vadászok életrajzi lexikonából (Komárom, 2001) megtudjuk, hogy Divald Károly (1830-1897) gyógyszerész, tájfényképész, Bártfán kezdett fotózni, majd Eperjesen 1863-ban fényképész-műtermet nyitott. De mindvégig hű maradt Bártfához. Fotóalbumot készített a Magas-Tátráról, Javorináról és Bártfa fürdőről is.
Egyébként Erzsébet királyné bártfai fürdőzésének emlékét szobor őrzi. Az eredeti felirat nincs már rajta, de a szobor túlélte a háborúkat és ma már nagy becsben tartják.
Szliácson emléktábla őrizte annak emlékét, hogy Kossuth Lajos, a szabadságharc kormányzója a 19. század elején gyógyulást keresett ott. Állítólag a közelmúltban a táblát eltávolították. Bozena Nemcová, a Nagyanyó szerzője is üdült Szliácson. A szlovák zenei élet nagyjai közül Ján Ciker volt a fürdő gyakori vendége. Pöstyénben I. Ahmed Zogu ismerkedett meg és jegyezte el Apponyi Geraldine grófkisasszonyt. A királyi, lakodalmi esküvőn Albániában sokan vettek részt a felvidéki magyarok közül, Esterházy János gróf egy fergeteges táncot, csárdást mutatott be a lakodalmasoknak…
Bezárólag még annyit, hogy Nagy Zoltán lexikona lényegében a régi Felvidék fürdőit mutatja be olvasóinak. Közülük néhány már nem is működik. A második világégés után azonban a felvidéken jó néhány fürdő épült. Gondoljunk például a párkányi Vadas Fürdőre, amely kiemelt ellátással fogadja vendégeit. De termálfürdő működik Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren is.
Zólyom mellett, Kovácsfalván (Kovácová) súlyos csont- és hátgerinctöréseket gyógyítanak, de gerincferdülést szenvedett gyerekeket is rehabilitálnak. Híres és közkedvelt az Érsekújvári járásban működő Podhájska termálvizű fürdő. A községet Erdőaljára magyarosíthatnánk, amely 1960-ban Szencse és Belleg egyesülésével jött létre. Meleg forrásáról és kezdetleges, ideiglenes fürdőjéről gyorsan tudomást szereztek a környékbeli emberek. Vizének gyógyító hatásáról hamarosan távoli vidékekre is terjedtek a hírek. Szállodakomplexumokban és magánpanziókban üdülhetnek a fürdőzni vágyók ma már. Ám a fürdőzés, különösen mostanság, nem olcsó mulatság.
(Megjelent: 2005. június-július, 2 részben)
Hozzászólások