Művészetek találkozása • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Művészetek találkozása

Összművészeti gálaest New Yorkban

A New York -i „High Note Hungary Festival” november 4 – i gálaestjére különleges programmal készül a Magyar Állami Operaház. Az Almási-Tóth András rendező, valamint Popa Gergely zenei igazgató által színpadra állított műsorban közreműködnek a cirkuszművészet jeles fiatal magyar képviselői is: Vellai Krisztina levegőakrobata, valamint Kodák Anna és Zsilák Olivér.

Kodák Anna és Zsilák Olivér

Vellai Krisztina levegőakrobata Balog József Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel közösen áll színpadra, élő zenei kísérettel mutatja be lélegzetelállító tissue számát. A zongora lágysága remekül illik a levegőben forgó, lengő trükkökhöz, szenzációs előadást lát majd a közönség.

Kodák Anna és Zsilák Olivér Éva almája című közös, 45 perces produkciójuk impozáns záró számát mutatják be, miközben a Magyar Állami Operaház két művésze elénekli az A csitári hegyek alatt című csodaszép népdalt.

Önkifejezés, a valóság tükröztetése szubjektív világunkon keresztül, a teremtés szabadsága, a legmélyebb emberi érzelmek megtapasztalása, katarzisélmény – minden művészeti ág egy tőről fakad, csupán kifejezőeszközeiben különbözik egymástól. Évezredek óta inspiráló társai egymásnak; erősítik, fejlesztik, formálják egymást, merítkeznek egymás forrásaiból, ötleteiből, gondolataiból. Összekapcsolódásukból mindig izgalmas, különleges produkció születik. A társművészetek innovatív, megtermékenyítő egymásra hatása, a kísérletezés a műfajhatárok átlépésével szédületes katarzisélményhez juttatja az összművészeti alkotás befogadóját, a közönséget. Így lesz ez New Yorkban is.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=twiO4Ca_Zq8&feature=youtu.be

Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS