Beszélgetések Szarvas István új interjúkötetéről • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Beszélgetések Szarvas István új interjúkötetéről

A tervek szerint az idei év második felében vehetik kezükbe az olvasók Szarvas István barátunk és szerzőtársunk negyedik interjúkötetét. A könyv huszonkilenc, 1998 és 2018 között készült interjút tartalmaz, megszólaltatva többek között művészeket, politikusokat, kutatókat, sportolókat és újságíró kollégákat. A készülő könyvről március 29-én Szegeden és március 31-én Szabadkán tartanak beszélgetéseket a szerző részvételével.

Március 29-én 18.00 órai kezdettel Szegeden, a Forrás Szálló Halljában (Szent-Györgyi Albert u. 16-24.)
Házigazda: dr. Nagy Ferenc közgazdász
Közreműködik: Bullás Mária festő és költő
Technikai közreműködő: Kecskeméti Tibor

Március 31-én 16.30-kor Szabadkán, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben (József Attila út 32.)
A szerzővel Miklenovics Aranka beszélget az új kötetről
Közreműködik: Jónás Gabriella, dr. Bodrogvári Ferenc-díjas színművésznő, egyetemi tanár és Szabó Róbert dalszerző

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS