A Pécsi Harmadik Színház áprilisi műsora • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Harmadik Színház áprilisi műsora

A szuggesztív felvidéki énekes-mesemondó, Écsi Gyöngyi Az élet és a halál vize címmel ismét palóc népmesével érkezik a Pécsi Harmadik Színházba áprilisban. A legkisebbek figyelmére számítva ezúttal Jankó királyfiról, Tündérszép Ilonáról és arról szól a történet, mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. Tiszavirág címmel a középiskolás korosztály körében sikeres, legújabb komplex színházi-nevelési programot mutatják be színházi keretek között. Az Oberon Társulattal közösen létrehozott produkció a párkapcsolattal összefüggő, fontos kérdéseket feszegeti.

Moravetz Levente 40 évvel ezelőtt mutatta be első Villon-estjét, s tartotta műsorán éveken keresztül nagy sikerrel. Most felújítja, s 20 év után újra színpadra lép vele a pécsi közönség előtt, Villon-Moravetz-40 címmel. Továbbra is műsoron marad a korábbi bemutatók közül a többszörösen díjnyertes Piszkavas-előadás, Émile Ajar: Előttem az élet című regényének színpadi adaptációja, a hetvenes szériájánál tartó Bányavirág előadás és természetesen a teátrum legújabb bemutatója, Schwajda György: A szent család című komédiája is, a Kossuth-díjas Vári Éva főszereplésével.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS