Vaszari házunk mintha Szentendrén lenne, egy szűk, sötét sikátorban. A kapu előtt sokan ácsorognak, várnak valamire. Kérdezem is mi ez a nagy gyülekezés nálunk, valaki azt mondja, hogy itt olcsón lehet régiségeket vásárolni. Futok be a házba, anyám hangját hallottam éppen a Jézus- képre alkuszik egy lefátyolozott arcú idősebb nővel, őt is felismerem jellegzetes hangjáról, Sulyok Mária néhai színésznő, aki nézegeti az ágy fölötti képet. Úgy tűnik sikerült megállapodniuk, mert a színésznő előveszi pénztárcáját és néhány ezrest nyom anyám kezébe, azt mondja majd valakit küld a képért, azzal valahogy eltűnik, felszívódik a homályban. Anyám észreveszi, hogy itt vagyok, tudja, hogy láttam az előbbi jelenetet – aztán magyarázkodni kezd szegény, hogy elfogyott a nyugdíja, nem akart kölcsönkérni senkitől, ezért próbál régi tárgyak eladásából vajmi pénzhez jutni…
*
V. 26.
Különös rendezvényen találom magam, a helyszín ismeretlen, talán az Óhegyi park tisztásán lehetek. Előttem építenek egy óriás fapiramist a kékruhás, fém sisakos gyors kezű munkások, néhány perc alatt elkészül a nagy mű. Lassanként megtelik a nézőtér, az elsősorban állok, innen majd mindent látok, hallok- nyugtázom elégedetten magamban. Gyerekek vonulnak a színre, olyan tízéves formák, ókori katona öltözékben. Érkezik velük egy felnőtt férfi, aki sorra veszi a fiatalokat és fekete vastag fonalból készített parókát igazít mindegyik fejére, a parókák inkább vaspántra emlékeztetnek mintsem hajkoronára. A nézők egy része felhördül, amikor az egyik „parókás rosszul lesz és összeesik, a többiek tapsolnak, mert azt gondolják, hogy ez is a műsor része. Érzem, hogy valami történni fog, hiszen többen is megszédülnek a fiatalok között, – nem tudok nézni semmilyen szenvedést, akár imitált, akár valódi, igyekszem hátrálni az első sorból, amikor ismerős hangot hallok, a hang egykori kolleganőmé, aki itt adja tudtára a mellette állónak, hogy V.É. ma reggelre meghalt, és ilyen különös paróka volt a fején. Megráz a hír , hiszen egy hónapja megköszöntött a facebookon, mára meg nincs. Én mindig is titokzatos és magányos ember volt, stílusát kevesen fogadták el akkoriban, lehet az idő múlásával sokat szelidült. Vajon mit akart üzenni parókás halálával nekünk?
*
Orvosom ismét beutalt a kórházba, nem ódzkodtam ellene, hiszen megszoktam, hogy évente néhány alkalommal bevonulok kivizsgálásokra vagy kezelések miatt. Siettem haza, hogy összeszedjem korábbi leleteimet, és bepakoljam a bőröndbe a kórházba szükséges holmikat, szép komótosan , nehogy kifelejtsek valamit, van egy jól bevált listám arról, hogy miket kell feltétlenül bepakolnom. Igencsak meglepődök, hogy Vaszaron vagyok a házunkban, ahol rettenetes rendetlenség fogad: a székeken, heverőkön mindenütt szétdobált, koszos alsóneműk, kombinék, megsárgult melltartók. A lehangoló látvány miatt sietve nyitok be a szobába, hogy megkérdezzem anyámat, hogy sikerült ilyen felfordulást csinálnia, de anyám heverője üres, a macskaformájú díszpárna mintha kajánul nézne rám, hiszen tudnom kellene, hogy anyám nem él….
*
VI. 8.
Iskolámban vagyok, órára indulok, amikor az igazgatónőm szól, hogy utolsó óra után
találkozzunk az irodájában. Fontos? – kérdezem, szeretne valamit mesélni – súgja. Mi lehet az a fontos dolog, ami miatt az egyetlen rövid napomon sem juthatok időben haza. Alig várom, hogy találkozzunk és megtudjam miről van szó, hiszen a hétre már nem terveztünk több délutáni programot. Most kapaszkodj meg – kezdi – hallottad- e, hogy M. újra férjhez megy?
Hogy Menne?- kérdezem, hiszen nem rég ment férjhez és ettől a férjétől is született gyermeke. Mégis férjhez megy, mert szerelmes lett egy nála jóval fiatalabb fiatalemberbe, képzeld újra terhes-
Nincs ebben semmi- mondom, lehet a fiatalabb ember is szeretne tőle gyermeket- csak mielőbb váljon el a férjétől.
Ez a gyerek is a férjétől való, mit szólsz hozzá, hogy három gyerekkel is elveszi a fiú, annyira szereti őt.
Felidéztem magamban egykori kolleganőmet, próbálom kitalálni miért is ragadnak rá ennyire a férfiak, sehogy sem jövök rá hódításainak titkára…
Hozzászólások