Tudom, hogy előbb kellett volna
nevetni, sírni, és dalolni.
Már minden elszállt messzi múltba,
avas a kamra, s kincse talmi.
*
Nem is az fáj, hogy ez vagy az volt,
hanem, hogy a múlt megmeredt holt,
s már nem változtat rajta semmi,
de mégse lehet elfeledni.
*
Majd mikor a föld lesz az ágyam,
betakar és átölel csendben,
fű nő az úton, melyen jártam,
s rozsdás kolomp dalol rekedten.
Hozzászólások