Egy pillangó szárnyának rezdülése,
akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén.
(Pillangóhatás)
I.
Történetünk az 1700-as évek elején kezdődött Németországban, ahol ugyanolyan erővel tombolt az antiszemitizmus, mint a további évszázadok során oly gyakran. Egy zsidónak, aki nem tartozott az elithez, netán éppen olyan szegény volt, mint az átlagember, akkoriban kötelező volt az út bal oldalán, arcát a házfalak felé fordítva közlekednie, stigmákat hordania és elviselni az emberi természet árnyoldalát.
Mindennaposak voltak a megszégyenítések, és atrocitások, amelyből egy tehetséges kisfiúnak is bőven kijutott. A barna, gombszemű fiút többször verték és alázták meg, vették el az értékeit és tiporták sárba a méltóságát, pusztán a származása miatt. A fiú azonban büszke volt és lánglelkű, bosszút forralt, komoly gyűlölet alakult ki benne a szegénységgel, a hétköznapi emberekkel, az alantas ostoba lényekkel szemben.
A családja szerencsecsillaga azonban felragyogott. Az akkor már férfivá érett fiú anyagi biztonságban élhetett és nekivághatott megvalósítani a fejében élő szép új világot, amelyben efféle igazságtalanságok már nem érhették a magafajtákat, vagyis a jobb sorsra érdemes, intelligens embereket. Elméjében kirajzolódott egy új társadalom, amelyben egy szűk, láthatatlan, felsőbbrendű csoport irányítja az alsóbb, primitívebb rétegeket. Totális felügyeletet akart, szolgákat, akik rabszolgái az Új Világrendnek. A víziója végrehajtásához azonban szüksége volt társakra, olyan emberekre, akik a cél érdekében munkálkodnak, de csak szürkén és arctalanul. Meglepő módon a világ legokosabb emberei csatlakoztak hozzá. Titkos páholyokba és társaságokba tömörülve forralták terveiket, tudták, hogy a változások bevezetéséhez idő kell, nem akarták, hogy a gyanútlan emberek túl gyorsan váljanak szolgákká, nehogy látásuk legyen a rájuk leselkedő veszélyre és visszafordíthassák az eseményeket. Az idő volt a tartósság biztosítéka, hisz, ha egy békát forró vízbe dobunk, azonnal kiugrik, de ha lassan melegítjük alatta a vizet, akkor az csendben megfő.
Kríziseket generáltak, ahol mélyítették a kétségbeesést, majd látszatmegoldásokat kínálva megnyerték az embereket, akik egyre magasabbra és magasabbra emelték az ellenségeik képviselőinek bábuit, a politikusokat, vallási, gazdasági vezetőket.
A diktatórikus rend a kétezres évek első évtizedeire már kicsúcsosodni látszott, az emberek érezték, hogy a személyiségük és az emberi létük kezd oly mértékű csorbát szenvedni, amely már komolyan korlátozza őket, de nem ismerték a lehetőséget, amellyel ellenállást tanúsíthatnának. Az alsóbb síkokból érkező technikai felfedezések elárasztották a világot, a Sátán tripla www-je, elidegenítette az egyént a közösségtől, már nem volt személyes tér, titok, vagy ábránd, a legális rabszolgaság már a küszöbön állt.
Az Új Világrend illúziót ajánlott, egy bőr alá ültethető chipet, amely, nem csak a személyes adatokat, az egészségügyi állapotról szóló visszajelzéseket közölte, vagy amelynek segítségével fizethetünk, utazhatunk vagy az országok közötti szabad átjárást kaphatjuk meg. Ennél ez az eszköz sokkal többet tudott, képes volt ráhangolódni az Igazira, a platoni társunkra, aki a világ dualitása miatt kettévált lélekre szakadt.
A magány örvényébe került, a sötétség mocsarában vergődő emberek maradék józan esze is elszállt, úgy vágyták a teljességet, a meghitt közösséget valakivel, hogy nem észlelték a nekik állított csapdát. A totális kontroll eszközéhez nyújtották a karjukat, hogy a megsemmisítés kicsiny bombáját fecskendezhessék beléjük. Az emberiség már a szakadék szélén állt, azonban az égiek, a felsőbb szférák képviselői elküldték a Kegyelmet. Egy avatárt, aki képes lenne a folyamatot megállítani… ha akarná…!
II.
Hősünk boldog volt, a veteményesében burjánzott az élet. A spenót, a római saláta és a petrezselyem nem csak szép volt, de illatos is. Leült a kertje közepébe és beugrott az elégedettség tavába. Úszott és lubickolt a semmittevés kéjében. Mindene megvolt, amire csak szüksége lehetett. A ruhái jó állapotban voltak, nem gyötörte őket a folyamatos mosással, a piacon árult zöldségekből és az asztrológiai tanácsadásból mindig volt annyi pénze, hogy a lakókocsijával oda gurulhasson, ahová csak akar. Sehol nem maradt egy évnél tovább. Hegyek erdőinek mélyén húzódott meg, hogy ne láthassák kíváncsi tekintetek, ne figyeljék és ne turkáljanak a gondolatai között. Az övé volt a világ. Büszke volt arra, hogy sosem hajtott fejet, nem vett részt az iskolarendszer uniformizációs kísérletében, nem hagyta, hogy megnyirbálják az egyéniségét. Nem volt szüksége tanulásra, a tudata mélyén és a sejtjeiben volt az információ, melyet hosszú életek során gyűjtött és érlelt bölcsességgé. Minden helyzetre tudta a választ, koncentrált figyelemmel tekintett az emberekre, akiket megérzett.
Az ajándékot megkapjuk, de hogy kibontjuk-e vagy se, az csak rajtunk múlik. A mi hősünk cipelte magával a nagy csomagot, amely néha annyira nyomta a vállát, hogy kisebesedett tőle a bőre. Megpróbálta láthatatlanná varázsolni a dobozát, de ettől az ítélőképessége is elhomályosult. Kezdetben meg akarta gyógyítani a világot, tanítani akarta a törmelékké, vakká vált embereket, de nem volt hozzájuk türelme, nem volt meg benne a finomság és az együttérzés. A korlátozottságuk dühítette, nem találta a nyelvet, amellyel úgy szólhatott volna hozzájuk, hogy értsék. Tudta ő, hogy ha a világ bajban van, ha a sötétség már annyira sűrű, hogy nem látni az égen a csillagokat, Isten nem hagyja magára az ő teremtményeit, abban viszont nem volt biztos, hogy ő-e a kegyelem? Ő lenne? Egyedül ő? Néha felsejlett benne egy elkötelezett ígéret, melyet ő tett, de a kiválasztottak sorsa nehéz, mert be kell hajtani a fejet a járomba és húzni az igát. A dicsőség és az elismerés csak az önfeláldozás után jön meg, melyre nem volt képes. Aki megtagadja a sorsát, a saját ellenállásába bolondul, így az egyszerűbb megoldást választotta, elvonult és kívülálló lett.
III.
A Világkormány egységesítette a vallást, Istent hivatalosan és közkívánatra megölték. Az országhatárokat eltörölték, a pénznem azonos lett, a gondolkodókat büntették, az emberiség viselte a Bélyeget, mely szerelmet ígért a kizsákmányolt népnek… miközben a Megváltó öntözte a sárgarépáit.
Hozzászólások