Cselekedjünk gyorsan, érjünk el tartós eredményeket: Európa új generációja • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Cselekedjünk gyorsan, érjünk el tartós eredményeket: Európa új generációja

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2020. március 7-én megjelent írásában munkájának első száz napját összegezte. Az alábbiakban a cikk teljes szövegét adjuk közre.

Ursula von der Leyen
Kép: Wikipédia

Mielőtt 100 nappal ezelőtt hivatalba léptem, mély benyomást tett rám Európa következő generációjának merészsége, mely mind szellemiségében, mind pedig tettrekészségében megnyilvánul. Pénteken pedig ismét láttam és hallottam ezt, amikor fiatalok ezrei vonultak Brüsszel utcáira, hogy egyértelmű és hangos kiáltások közepette sürgős intézkedéseket követeljenek bolygónk érdekében.

Ez a generáció gyorsan kíván cselekedni, és igazuk is van, hiszen olyan horderejű kettős ökológiai és digitális átállás előtt állunk, amely mindannyiunkat érinteni fog, bárhol is élünk, bármit is teszünk. Átalakulnak utazási módjaink, tervezési, gyártási és fogyasztási szokásaink. Mindez új lehetőségeket teremt majd Európa innovátorai, vállalkozói és ipara számára.

Ezt az átállást azonban egy egyre inkább ellentmondásos és egyre bonyolultabb világban kell megvalósítanunk. A közelmúlt tapasztalatai felhívták figyelmünket arra, hogy miért is gondolják úgy, hogy egy hét hosszú időnek számít a politikában. Az elmúlt napokban Görögországban és Bulgáriában voltam, hogy első kézből láthassam, hogy milyen nyomás nehezedik határainkra, valamint hogy kifejezzem az európai szolidaritást – mind lelkületben, mind pedig pénzügyi és technikai támogatást nyújtva. A tanulság, amit magammal hoztam, az, hogy humánus, hatékony és átfogó megoldást kell találnunk a migráció kezelésére. Egy nappal ezt megelőzően pedig a válságkezelő központunkban jártam, ahol arról tanácskoztunk, hogy Európa milyen módon járulhat hozzá a koronavírus hatásainak enyhítéséhez.

Ez a hét megmutatja számunkra, hogy milyen fontos, hogy Európa még erősebbé, egységesebbé váljon, és gondolkodásmódja, cselekedetei és megnyilvánulásai stratégiai szempontból is határozottabbak legyenek. Ezenkívül új partnerségeket és szövetségeket kell létrehoznunk, mint az Afrikával kötött partnerség, amelyről a napokban fogunk beszámolni. Ezen túlmenően meg kell erősítenünk a már meglévő partnerségeinket, ahogyan azt a Nyugat-Balkánnal is tesszük.

A jelenlegi Bizottság fő hajtóereje, hogy ebben a változó világban vezető szerepet tölt be a kettős átállásban. Ez generációs feladatunk és egyúttal lehetőségünk is. Továbbá emiatt vagyunk az első naptól kezdve eltökéltek az iránt, hogy gyorsan cselekedjünk egy tisztességes és virágzó, zöld és digitális Európa kialakítása érdekében, amely a gyermekeink számára is fennmarad majd.

Ami bolygónk jövőjét illeti, a túlzott mértékű óvatosság politikája a legkockázatosabb. Ennek érdekében indítottuk el egyik első intézkedésünkként az európai zöld megállapodást. Középpontjában az a cél áll, hogy 2050-re Európa legyen az első klímasemleges kontinens. Éppen ezen a héten javasoltuk, hogy ezt az óriási kihívást alakítsuk át szigorú jogszabályokká.

Természetesen arról van szó, hogy visszahozzuk a természetet az életünkbe és csökkentjük a kibocsátást. Az európai zöld megállapodás azonban több ennél – ez képviseli az új növekedési stratégiánkat. Biztonságot fog nyújtani a befektetőknek, és segíti gazdaságaink növekedését oly módon, hogy az embereknek, a bolygónak és a társadalomnak többet adjon vissza, mint amennyit elvesz.

Mivel azonban gyorsan haladunk, arról is gondoskodnunk kell, hogy senkit se hagyjunk hátra. Tudjuk, hogy egyesek nehezebben fogadják majd a változást. Ezért javasoljuk, hogy 100 milliárd eurót különítsünk el a mindenki számára méltányos átállás biztosítása érdekében, különösen azok számára, akiknek a többséghez képest nagyobb előrelépést kell tenniük. Az emberek és a méltányosság előtérbe helyezése az egyetlen módja annak, hogy az európai zöld megállapodás kiállja az idő próbáját.

Végső soron a bizalom kérdéséről van szó, amely egyúttal a digitális átállással kapcsolatos megközelítésünk kulcsszava is. Hiszek a technológiában és abban, hogy használata számos módon megkönnyíti életünket – a családról való gondoskodástól a barátokkal való kommunikációig. Tisztában vagyok azzal, hogy mit tehet új munkahelyek és készségek létrehozása, valamint az európai vállalkozások növekedésének elősegítése érdekében, a legkisebb induló vállalkozásoktól kezdve egészen a legnagyobb óriásig.

Ahhoz azonban, hogy Európa vezető szerepet töltsön be a digitális ágazatban, saját képességeinket kell fejlesztenünk, és ki kell dolgoznunk jogszabályainkat is. Szükségünk van az európai innovációra és technológiákra ahhoz, hogy az egész világon versenyképesek legyünk. Ez az új adatstratégia központi eleme, amely segíteni fog bennünket abban, hogy kihasználjuk erősségeinket, arra ösztönözve a vállalatokat és a kormányokat, hogy hozzáférhessenek a nem megfelelően felhasznált adatokhoz, és megosszák azokat. Ezen túlmenően segíteni fog bennünket abban, hogy a mesterséges intelligenciát a lehető legnagyobb mértékben kihasználhassuk.

Csak akkor tudjuk teljes mértékben kiaknázni a kettős átállásban rejlő lehetőségeket, ha kihasználjuk erősségeinket és sokféleségünket. Mindig törekedni fogunk a méltányosságra, meg fogjuk őrizni értékeinket, és ügyelünk azokra a dolgokra, amelyek fontosak az emberek számára. Ezért terjesztettünk elő máris egy új, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiát, és indítottuk el a rák leküzdésére irányuló európai terv első szakaszát.

Vagyis igen, egy hét csakugyan hosszú időnek számít a politikában. Ugyanakkor 100 nap pedig csak arra elegendő, hogy meghatározzuk a követendő irányt, és ennek érdekében megtegyük utunk első nagy lépéseit. Lesznek nehéz időszakok, és sok-sok megpróbáltatás elé nézünk, mint ahogy az múlt héten is történt, de mindvégig meg kell őriznünk Európa új nemzedékének szellemiségét. Eljött a ti időtök, az pedig az út kezdete.

(Forrás: Európai Bizottság)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS