Hetedhéthatár | Közlemény a helyi tömegközlekedést érintő intézkedésekről

Napi aktuál

Közlemény a helyi tömegközlekedést érintő intézkedésekről

Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének közleménye

Péterffy Attila
Kép forrása: Péterffy Attila hivatalos facebook-oldala

Az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében Pécs Megyei Jogú Város önkormányzata nevében Pécs polgármestereként a pécsi tömegközlekedéssel kapcsolatban az alábbi rendelkezéseket hoztam március 16-án, hétfőn:

Március 17-én, kedden 24 órától, azaz természetben március 18-a, szerda kora reggeltől a Tüke Busz Zrt. helyi járatú autóbuszai a nyári menetrend szerint közlekednek, ennek részleteiről a buszmegállókban, az állomásokon és a Tüke Busz honlapján lehet tájékozódni (www.tukebusz.hu). Párhuzamosan vizsgáljuk a további járatritkítások lehetőségét, elsősorban a veszélyeztetett korú buszsofőrök védelmében.

Március 16-a, hétfőtől a pécsi tömegközlekedésben résztvevő autóbuszok fertőtlenítő takarításának az eddiginél gyakoribb elvégzését rendeltem el.

Március 18-a, szerdától a pécsi helyi járatú autóbuszok ülő- és kapaszkodófelületeinek fertőtlenítő takarítását rendeltem el minden forduló után az adott járat végállomásán.

A helyi járatú buszközlekedésben eddig bevezetett változások természetesen a továbbiakban is hatályban vannak, azaz a buszvezetők biztonsága érdekében az első ajtót és a járművek első traktusát lezárjuk, jegyet vásárolni nem lehet a buszokon.

Ezen felül arra kérem a pécsi polgárokat, hogy lehetőség szerint igyekezzenek minél nagyobb védőtávolságot tartani egymástól a helyi járatú buszokon.

Természetesen a fő cél továbbra is az, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, mert ezzel teheti a legtöbbet saját biztonságáért és a vírus terjedésének lassításáért.

Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Közlemény a helyi tömegközlekedést érintő intézkedésekről”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés