Egy életet áldoz a művész,
hogy önszobrát megfaragja,
mit utókora bámulhat
s vele magát koszorúzza.
Miközben szobrát gyúrja
eszébe nem jut, csak teszi –
az a dolga, tudja
hogy megismerje a világon túlit,
amitől nem tud a földön
a szív lenyugodni.
————————————-
Jó nap ez a március kilenc.
Egyértelműsödnek a dolgok.
Mikor szerelmes voltam
csak azt nem hittem el,
amit el nem mondtak.
Így válik festővé az ember.
Emlék úszik a képbe –
árnyal múltat, satíroz jelent.
Úgy örülök neked! –
vallja valaki valakinek onnan.
Szárnyasul a homály.
Jelenbe fakul fényes ábrázatod,
ki akkor nekem akkorát hazudtál.
Születésnapod is más időre tetted.
Mekkora élvezet lehetett,
hogy láttad, minden szavad
átmegy rajtam, mint kés a vajon!
Szeretett engem Isten nagyon,
hogy hozzád kötni nem engedett.
Megtanított kiirtani magamból,
mit irántad éreztem.
Elvesztem akkor egy időre.
Hiába kerestem ebben-abban,
meg kellett halnod bennem,
hogy meg ne találjalak többé magamban.
———————————————————
Gyászmunka, mondják, s dolgozni kell rajta –
legyen halál, bánat, szerelem.
Mintha ezek nem érzelmek;
feladat-csomagok lennének.
Úgy sajnálom a fiatalt,
ki nem fogadja, mint ajándékot.
Dolgozik, mintha fizetnék érte!
Jussát követeli, ha valami elmarad belőle.
Dolgozni másért muszáj.
Legfeljebb szerencsés vagy,
ha bírod is a munkád.
De szerelemért, bánatért többet
– mint engedni folyjon át rajtad –
nem tehetsz. Az téged munkál.
Elvonulok a bánatommal:
követeli a magáét.
Ha elemésztene, erősebb volna
imámnál, mi az égre fut.
És általában könyörül
az Úr, a Teremtő, a sors.
Megerősít azzal, mi elhagy.
————————————–
Fiatal öregre nem hallgat.
Azok sírnak, hogy elmaradnak.
ez az öregség más, mint eddig.
Őszül az idő – és nincs mód
ez időben megbölcsülni.
Elrendeltetett mi betelik.
Figyeld, az idő megérett.
Nyavalyog fiatal, félidős.
Elmúltakat, mint agg visszasír,
pedig még alig ötven.
A gyermek már meg nem szólal,
hiábavalóságnak érzi.
Kifutási ideje semminek.
Száraz nyár jön és fagyni fog.
Valami idegen örökkétig-be olvad.
Mint aki hegy alatt abrakol,
de az ég felé azt a lépcsőt
megmászni nem akarja már –
küzd azzal, mit fátuma rámért:
emelje szemét vagy süsse le,
az ég így is, úgy is elborul,
a csillagok lehullanak,
leveti ruháját a föld,
kitárul mélységes anyaöle
és jaj,
nem a semmibe fordul.
2020. március 09-10.
*(olyan megengedett lépésekből álló módszer, amely valamely felmerült probléma megoldására alkalmas)
Hozzászólások