Nagy szelek, ha fújnak, éjszakákon át
álmatlanul forgolódom ágyamban. Ma
éjjel is így volt, minduntalan felébresztett
a kint tomboló szél, melynek hullámaira
a bennem zajló nyugtalanságok megfeleltek.
Amikor rövid időre álmok zuhantak rám,
abban sem volt sok köszönet: ma éjjel újra
láttam a halál angyalát, amint szárnyait
kiterjesztve felettünk szállt. Álmomban
egy föld alatti labirintusban bolyongtam,
ahonnan nem vezetett semerre kiút. Álomból
az ébrenlétbe kapaszkodtam, de akkor a szél
ereje riasztott meg, ahogy rázott ablakot,
redőnyt, a réseken, ajtó alatt befújt, zúgott
egyre. Végre megvirradt, reggel lett, s én olyan
kimerülten hevertem, mintha egész éjjel
valami nehéz munkát végeztem volna.
Elállt a szél, a Nap sütött rám, kisimult a lelkem,
megnyugodva tekintettem az előttem álló napra.

2020-02-24

Megosztás

Tweet