1.
711-ben, a vizigótok testvérharca idején muszlim seregek érkeztek az Ibériai-félszigetre. Kihasználva a zavaros helyzetet, és támaszkodva a több milliónyi hispano-román gyér ellenállására, pár év leforgása alatt hatalmas területeket hódítottak meg. Jelenlétük a félszigeten – jóllehet, változó területi határokkal – egészen 1492-ig, vagyis Granada visszafoglalásáig állandósult.
Az arabok és berberek magukkal hozták Európába a keleti paloták és kalifai udvarok kifinomultkultúráját, a tudományok összegyűjtött és általuk átértelmezett eredményeit. Az akkori Andalúziában (amit a középkorban al-Andalúsznak neveztek) virágzott a zene, a költészet, a csillagászat és az orvoslás, a mezőgazdaságban valóságos „zöld forradalom” zajlott le a kontinensünkre hozott új növényeknek, művelési technikáknak köszönhetően. Átalakult és valóban művészetté nemesedett a gasztronómia, elegánssá és divatossá vált a kiművelt beszéd és viselkedés. Építészetileg örökbecsű alkotásokat hoztak létre az akkori aranykezű és kiváló arányérzékű, nagyszerű ízlésű muszlim mesterek.
Az Ibériai-félszigeten – gyakori hatalmi harcok és belviszályok ellenére – hosszabb-rövidebb időre megvalósult a pax islámica, viszonylagos nyugalomban és gyakran mai szemmel megdöbbentő szimbiózisban éltek együtt muszlimok, keresztények és zsidók. Szorgosan dolgoztak a fordítóiskolák, fantasztikus kórházakat és iskolákat emeltek a fejedelmek. A nők – bár életük főként a női lakrész, vagyis a hárem, és a fürdő, vagyis a hammám falai között zajlott − az utcákon és köztereken is gyakorta jelen voltak. A berber törzsi szokások elterjedésének köszönhetően sokszor egészen szabadon, akár úgy is, hogy arcukat el sem fátyolozták. Minden tévhiedelemmel ellentétben nekik is joguk volt a művelődéshez, számos kiváló tudóst, utazót és művészt tisztelhetünk bennük.
A lap soron következő számaiban szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani arról, hogy kik voltak Andalúzia legnagyobb (arab, berber vagy zsidó származású) költőnői a középkorban. Verseik, melyeket gyakran előadtak férfiak jelenlétében az udvari összejöveteleken vagy nőtársaiknak a háremekben, friss hangú, megkapó gyöngyszemek. A világirodalom sajátos, női érzéseket kifejező ritka kincsei.
Bemutatásom az időrendet követi, ezért az első hölgy, akit megidézek:
Hafszá bint Hamdún
A középkorban egy arab szerző, Ibn Szaíd azt írta e költőnőről: „hazája büszke reá”. Hafszá bint Hamdún a 10. századi Andalúziában élt, művelt, tudós nő hírében állott. Egy korabeli életrajzírója szerint a mai Guadalajara területén született. Versei, miként a manapság „Válasz” címmel emlegetett költemény is, gyakorta a szerelemről, a szerelmi bánatról szólnak.
Válasz
Van egy szeretőm, kemény
mindig, ha civódunk szerelmesen.
Ha elhagyom, csak nő büszkesége.
Szól: „– Mondd, hozzám hasonlót
láttál-e? Ó, vajh’ láttál-e?”
Én meg így felelek erre:
S Te olyat mint én, láttál-e?
Na, láttál-e?
2.
Al-Gasszaníja al-Baddzsaníja
Az andalúziai költőnő a córdobai kalifátus kiskirályságokra szakadása után, a 11. században élt. Almería városában született, és nem csupán szerelmi költeményei őrizték meg nevét, hanem a város urának, az ottani emírnek szóló dicsőítő költeményei is, amelyek a középkori muszlim költészet tipikus darabjai. A főúri udvarokban folyó művelt társalgás és szórakozás kedveltté és keresetté tette az efféle verseket. Al-Gasszaníja az alábbi szerelmi költeményében szintén egy, az arabok körében közkedvelt témát dolgozott fel: a karavánjával útra induló férfitől búcsúzó, bánatos kedves panaszát szólaltatta meg kaszídájában.
Aggódom, ha útra kel
Mondd, szerelmem, gondolsz-e rám,
mikor útra indul a karaván?
Szív, ó, szívem, nincs türelme már,
Elviselni az indulást úgy fáj!
Ha elmégy, nem marad más, csak a halál.
Az élet bánattól nehéz már.
Szerelmed árnyékában éltem,
Mégis, milyen víg élet volt…
Szerelmünk kertje üdén virágzott.
Boldog éjeket éltünk szerelmesen,
Nem kellett soha elválnunk sem…
Magamra maradtam?
Bárcsak tudnám!
Ha visszatérsz, minden a régi lesz
talán…
3.
Walláda bint al-Musztakfí
A középkor andalúziai költőnői közül minden bizonnyal Walláda az egyik leghíresebb, akinek emlékét nem kezdte ki a szálló idő. Ezt nem csak gyönyörű, friss szellemű költeményeinek, költő szerelmének, Ibn Zajdúnnak (1003-1070) köszönheti, hanem származásának is. 994-ben Córdobában született, és al-Musztakfí kalifa leánya volt, tehát királykisasszony. Híres szépség volt, művelt és szabad nő, akiről talán éppen emiatt többen is azt tartották, hogy szabados életet élt. Egy bizonyos Muhdzsa bint al-Tajjání: „Szülő nő” című gúnyos verse is erre utal:
Ó, Walláda, lettél férj nélkül szülő nő,
Így kiderült minden titok.
Olyan vagy tán, mint Mária?
Vagy kerted pálmája
duzzadó vessző…?
A korabeli krónikák az efféle rágalmakat nem erősítik meg, inkább arról tudósítanak, hogy Walláda házában mindig becses vendégnek számítottak a művelt, tudományokban, nyelvészetben és költészetben járatos férfiak, akik többnyire nem egyenként látogattak a büszke hölgyhöz, hanem verses-zenés estekre, költői versenyekre érkeztek. A költőnő nagyon hosszú életet élt, 1091-ben halt meg. Sohasem ment férjhez, de versei tanúbizonysága szerint a szerelem gyönyörű érzése valóban őt sem kerülte el.
Találkozás
Várd jöttömet, ha leszáll az éj,
hisz sötét leple titkunk takarója.
Van valami köztünk,
mivel ha találkozna
a Nap, nem ragyogna,
Nem kelne fel a Hold,
Megállna csillagok útja.
Nem csak Ibn Zajdúnról szól e vers…
Allahra esküszöm, van helyem az égben,
Magasra szegett fejjel járok utamon.
Szeretőmnek hagyom, hogy arcomhoz érjen,
Annak adom csókom, kinek akarom.
Elválás
Vár-e még vígság,
hisz az elválás gyötör,
szállhat-e jajszavunk
nagy szenvedésünkről?
A télen hány éjen ringatott
izzó parazsán a gyönyör.
Hogy lettem hát most elhagyott,
hogy ért el végzetem,
hol az öröm?
Éjre éj megy, s nem látom
végét az utadnak.
Nem ment meg a türelem
rút börtönéből vágyaimnak.
Allah öntözze bő esővel
a földeket, ahol épp vagy…
4.
Umm al-’Alá bint Juszúf al-Hidzsáríja
A költőnő a 11. századi Andalúziában élt, és guadalajarai születésű volt. Életéről vajmi keveset tudunk, csupán egy al-Maqqarí nevű középkori szerző életrajzi lexikonjában maradtak róla töredékes adatok. Nem csupán a szerelemről verselt, hanem megőrződtek olyan költeményei is, ahol a tudást, a tanulást dicsőítette, és óvta a muszlimokat attól, hogy tudatlanok maradjanak.
Minden, ami tőled jön
Minden jó, mi tőled jön, minden.
Nagyságod tündököl életemen.
Örül a szemem jöttödön,
szavaidban gyönyörködöm.
Ki nélküled éli életét,
Nem társa annak a reménység.
Nazhún bint al-Kilá’i
A költőnő granadai születésű volt és a 12. században élt. A kortársak szerint verseinek nyelvezete, dallamossága a férfiak fölé emelte őt. Költőtársaival gyakran versben évődött és vitázott, még tanítómesterének, a vak al-Majzúmínak is éles nyelvvel vágott vissza, amikor az egy szatírájában kigúnyolta őt. Csodálták amiatt, mert mindig azonnal, bájos spontaneitással megfelelt bárkinek. Képes volt egy költeményt ugyanolyan stílusban folytatni, ahogyan valaki előtte elkezdte. Szép, vágyott és irigyelt hölgy volt, amit bizonyít egy hozzá intézett korabeli verssor, amit egy Nazhún nevű poéta írt: „Ó, te, kinek ezrek hódolói, ezrek szeretői!”
Vasárnap éjjel
Istenem, mily fenséges éjek,
mily szépek,
s mind közül legszebb
vasárnap éjjele!
Ha velünk lettél volna
mikor kémeink szeme lecsukódva,
láttad volna a karcsú Napot
fényes Hold karjában,
Jazima kecses gazelláját
oroszlán karmában!
5.
Hafsza bint al-Haddzs al-Rukúní
Andalúzia középkori költőnői közül Walláda mellett al-Rukúní a legismertebb. Költészetét napjainkban is irodalomtörténészek tucatjai tanulmányozzák, elbódulva verseinek eleganciájától, stílusa finomságától. Granada környékéről származott ez a kiváló hölgy, és felnőtt fejjel al-Manszúr kalifa palotájában a háremben élő nők tanítónője lett. Abban az időben a muszlim nők számára ez volt az egyik legjobb felemelkedési lehetőség, hiszen így bekerülhettek előkelő körökbe. (Ismerünk még a középkori iszlám történetéből női orvosokat, könyvmásolókat és fordítókat, csillagásznőket, zenéléssel és énekléssel foglalkozó hölgyeket.) Al-Rukúní 1190-ben halt meg.
A szám forrás
Mondd, Te jössz-e hozzám, vagy én menjek?
Csak hozzád van útja szívemnek.
Hogy nem szomjazol, nyugtass meg,
s légy elégedett, ha azt mondod, menjek.
Mert szám édes forrás, benne kristálycseppek,
hajam sűrű árnyat tart neked,
válaszolj azonnal, kérlek,
Ó, Dzsamil, Butajnáddal ne késlekedj!!
Féltés
Féltelek téged őrünk szemeitől,
féltelek zord időtől és bús helytől.
Ha örökre itt volnál szememben,
Az sem volna már elég énnekem…
(A költeményeket spanyolból átültette a cikk szerzője.)
(Megjelent 2004. szeptember-novemberben, 5 részben)
Hozzászólások