A februári bálon szerettek egymásba. Azóta mindig a vasútnál találkoztak. Ott, ahol két magas dombfal ölében futott a sínpár. A dombon kopár akácfák hajladoztak, a frissen kihajtott fűben millió március végi ibolya pompázott.
Mindezt sohasem éltem volna át, ha nincs az a szakácsverseny. Egyhangúan teltek napjaim a szürke, mocskos és zajos nagyvárosban, ahol mindig sírásra állt a felhők szeme. Délelőttönként beballagtam munkahelyemre, egy nagy szálloda konyhájára, ahol minden nap kárörvendően vigyorogtak rám a sárgás-pirosas krumplik, a hetyke sárgarépák és a terpeszkedő káposzták.
A nagy, szürke elefánt bánatosan álldogált a cirkuszi sátor mellett. Búsan tekergette ormányát, és szomorúan hallgatta a körülötte csivitelő kismadarakat. Azon gondolkodott, hogy mennyire szeretne egyszer világot látni, valami jót cselekedni.
Megannyi aranysárga, melengető barna és hamvas-vörös falevélbe öltözködött a táj. Mesebeli erdőkön, ködfoszlányokkal lepett réteken szaladt át a vonat. Valamennyi őszi szín kedves volt a szememnek. Beburkoltak, körbetáncoltak az árnyalatok, még az ablaküvegen át is éreztem azt a finoman metsző, friss levegőt, amelyik csakis októberi reggeleken érezhető.
711-ben, a vizigótok testvérharca idején muszlim seregek érkeztek az Ibériai-félszigetre. Kihasználva a zavaros helyzetet, és támaszkodva a több milliónyi hispano-román gyér ellenállására, pár év leforgása alatt hatalmas területeket hódítottak meg. Jelenlétük a félszigeten – jóllehet, változó területi határokkal – egészen 1492-ig, vagyis Granada visszafoglalásáig állandósult.
Nem hittem, hogy bármi is megzavarhatja csendes teázgatásomat nagyanyám kemencével fűtött, finom melegséggel beburkoló konyhájában. A kertben cudar hideg volt, jégcsapok csüngtek az eresz szélén, és fagyos dallamokat énekelt a kopár fák ágai között átszáguldó északi szél.
Normandiában káprázatos a táj. Selymes, sűrű a fű a párás tengeri levegőben fürdőző réteken, almafák ágai hajlonganak a La Manche felől fújdogáló szélben. Az égbolt olyan, akár egy álomszerű impresszionista festmény: a kék, a szürke ezernyi árnyalatában pompáznak a felhők. Békésen legelésző tehenek, jobb napokat látott, sötétbarna fagerendás normann házak elé kötött, ruganyos léptű lovak amerre csak a szem ellát…
Az öreg azon a nyáron folyton ott ült a parkban, egy nagy vadgesztenyefa alatt. A fején egy szürke, kopottas kalapot viselt, arca barnás volt, de mégsem látszott csavargónak. Tiszta volt, és még azt is megkockáztatnám, hogy jóillatú, bár nem voltam benne teljesen bizonyos, hogy felőle árad az a különös, fanyar, citrusos pára.
„Roberto Baggio!” – mondta a sötét hajú recepciós, és nagyot csettintett a nyelvével. Mivel a csöppnyi bolognai hotelben ő volt egyben a pultos is, töltött nekem egy pohárka Camparit. Nagyon értetlenül nézhettem rá, mert megismételte a nevet.
A palotában nagy eseményre készültek. Hakám, a kalifa Bagdadból meghívott, nagyszerű zenészeket és énekeseket várt vacsorára. Finom ételektől roskadoztak a tálak, a díszített falakat át- meg átjárta a fácán- és fürjpecsenye, a dinnye és a szőlő, a fahéj és a vanília illata. A szolgák parfümöt szórtak a szőnyegekre, és még a szökőkutakban csordogáló, friss vízbe is cseppentettek a rózsaolajból.
– Micsoda fényességet látok! – kiáltott fel az apró, fehér kis virág a cseresznyefa felső ágának hegyén. Megrázta gyűrött szirmocskáit, és arcát a kelő Nap sugarai felé fordította. Ez volt az első reggele a világban, ámulva nézegetett körül.
– Te ki vagy? – kérdezte a szellőtől, aki elszaladt mellette.
Nyár volt. Szépséges, sziporkázó, pici fényekkel cirógató nyár. Hátradőltem a székemben, és vártam, hogy felgyorsítson a gép, és tagjaimat átjárja a sebesség mámorító érzése. Ráálltunk a kifutópályára, és a pilóta pillanatokon belül felemelte a repülőt.
Opálos a reggel. A part szürke szikláin végigszalad a szél. Itt nyugalom van, fehér színű napfény és a kék millió árnyalata. Szemben terpeszkednek Marokkó hegyei…
„Egy dal Galíciának” – énekli behízelgő hangján Julio Iglesias, az érzelmes melódiái révén világhírűvé vált gallego származású énekes. Ennél többet azonban aligha érthet meg a dalból az, aki nem beszéli a modern portugál nyelv előfutárának tartott gallego nyelvet.