Dr. Vargha Dezső | Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 5.

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 5.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

A Pécsi Nemzeti Színház az 1910-es években
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye).

 

A Pécsi Nemzeti Színház megnyitása 1895-ben – „A Pécsi Nemzeti Színház”

Az elmúlt részben a Pécsi Nemzeti Színház fölavatása alkalmából, a Pécsi Figyelő (1874-1902) politikai napilap 1895. október 5.-i, a lap első és második oldalának alján napvilágot látott, „A Pécsi Nemzeti Színház” című saját tárcája első részének közlését kezdtem meg. Ebben az újság a mai színház fölavatásához vezető út történetét foglalta össze. Most ennek a cikknek a közlését folytatom, és egyben zárom.

„… Időközben a Pártos műépítész által adott szakértői vélemény szerint az Oertzen-féle épület színházzá, a modern igények szerint átalakítandó nem lévén, az a terv, hogy az új városi színház a régi helyére jöjjön, végképp elejtetett. Az 1888.-ik évben már nagyot lendített az új színház ügyén a közgyűlés határozata, mely kimondotta, hogy a városi magyar színházat felépíti, és e célra a megkívántató területet, és a város pénztárából 50.000 forintot áldoz, és egyúttal Baranya megyét a hozzájárulás végett megkeresi. A következő, 1889.-ik évben végre kimondotta a közgyűlés, hogy az új városi színház a régi katonai kórház telkén építtessék fel, amely célra az épület és telke átengedtetik, és ennek ellenértékébe a már korábban megszavazott 50.000 frt. betudatik.

A Pécsi Nemzeti Színház 1913 előtt
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Gyűjteménye)

A város aztán felépítette a saját költségén a jelenlegi modern katonai kórházat a szőlők aljában, melynek költségei összesen 114.683 frt.-ra rúgtak. Így tehát az új nemzeti színház telke ugyanannyi értéket képvisel. A telek tehát már megvolt, és az emelendő épület iránt a pályázatot 1891-ben írták ki. A beérkezett pályaművek között a legcélszerűbbnek, és a nehéz területi viszonyokat legelőnyösebb kihasználónak mutatkozott a Steinhardt és Lang budapesti műépítő cég pályaműve. Amiért is 1892-ben közgyűlési határozattal véglegesen elhatároztatott, hogy a pécsi magyar nemzeti színház a nevezett cégnek a kívánt átalakítások értelmében még kiegészítendő terve és költségvetése szerint a régi katonai kórház telkén lesz felépítendő.

Utasíttatván egyben a város tanácsa, hogy a terv és költségvetés kormányhatósági jóváhagyása után az építkezés biztosítása iránt a kellő versenytárgyalást ejtse meg, és ennek eredményét, az építkezési költségek miként leendő fedezése érdemében teendő javaslata kapcsán jóváhagyás végett a közgyűlésnek jelentse be. A tanács megtette kötelességét, javaslatait beterjesztette, egyidejűleg a gyűjtést megindította. Így aztán az építkezés 1893. június havában kezdetét vette, és oly gyorsan haladt, hogy még ugyanaz év december havában, bárha ideiglenesen is, tető alá került.

Érdekesnek tartjuk ez alkalommal felemlíteni, hogy mennyibe került ez a mi pompás színházunk, mely eltekintve attól, hogy belülről kicsiny, de mégis páratlanul áll a hazában. Adományokból befolyt 15.648 frt. 99 kr., időközi kamatokban 5099 frt. 29 kr., hangversenyek jövedelme 826 frt. 72 kr., fogyasztási és italadókból 91.282 frt. 75 kr., fedési költség visszatérítésből 306 frt. 84 kr., régi anyag után 2400 frt., a Farkas-féle színházi alap 3417 frt., 63 kr., a 100.000 frt.-os kölcsönből 99.611 frt. 68 kr., szénsalak eladásából 6 frt. Összesen 218.604 frt., 90 kr. Amihez ha hozzávesszük a telek értékét, és a még kifizetésre váró 82.000  frt.ot, a pécsi új színház 414.692 frt 90 krba került.

Az építés vezetése Steinhardt és Lang cégre bízatott, amely állandóan tartott helyettest az itteni építési irodában, és két hetenkint hol egyik, hol másik cégtárs maga is lejött Pécsre a fővárosból. A fentebb kitűntetett összegből a művezető cég 9000 frt. tiszteletdíjat kapott, Schlauch Imre a föld és a kőműves munkákért 74.913 frt. 13 krt, Ruepprecht testvérek a vastartályokért 27.758 frtot, a bécsi Körting cég a fűtési és szellőztetési berendezésért 7500 frtot, Vittori József a granit terazzo munkákért 2279 frt. 81 krt., a Klein és Blum cég üveges munkákért 602 frt. 17 krt, Galó György a színpadi gépekért 4059 frt. 01 krt., Hofbauer Károly a díszvakolatért 13.500 frtot, Csonka István az ácsmunkákért 13.632 frt. 13 krt, Hillebrand Ferenc a bádogos munkákért 10.195 frt. 21 krt, Molnár Árpád a díszletekért 1895 frt. 08 krt, Kindl Ferenc a lakatos munkákért és vízvezetékért 8800 frt. 67 krt, Zsolnay Vilmos majolika és terracotta diszítésekért 13.000 frtot, Hoffmann Károly asztalos munkákért és a padozatért 13.044 frt. 68 krt., Piacsek Károly kőfaragó munkákért 7619 frt. 73 krt., Buday Béla festő és mázoló munkákért 1050 frtot, a színház szárazzá tétele 914 frt. 95 krba került.

Ennyiféle munka járult hozzá, hogy a pécsi színház ma olyan, amely érdemes a megtekintésre. Mint a fentebbiekből látható, a közel félmillióra rúgó költséget a város közönsége tisztán a saját erejéből teremtette elő. És ha egyáltalán érdemről van szó, úgy az érdem és elismerés elsősorban Pécs város közönségét illeti meg, amely előteremtette, habár nagy megterheltetés árán és kedvezőtlen viszonyok közt ezt az óriási összeget, ami által lehetővé tette, hogy hazánk e határszéli vármegyéjében, a magyar kultúrának e szélső gócpontján állandó csarnoka legyen a magyar színművészetnek. És a Király utcai fényes épület, mint a magyar színművészet állandó csarnoka, Pécsett minden időkben hirdetni fogja alapítói nemes áldozatkészségét és hazafiságát. Egykép (sic!) azokét, kik bőkezűen tették le oltárára a kincseket, mint a legutolsó polgárét is, ki talán utolsó filléreiből szakított el egy csekélyke adományt a pécsi magyar nemzeti színház alapjára, melyben íme holnap már megcsendül a magyar színészet apostolainak szava, hogy tanítson a hazát szeretni, hogy lelkesítsen a nagy tettekre, s fogékonynyá (sic!) tegyen a szép, a jó iránt!”

A szakmában örök vitatéma a korabéli újságok forrásértéke. Természetesen az nem ad okot vitára, hogy „egy forrás nem forrás”, magyarán csak újságra (vagy egyedüliként más forrásra) alapozva nem szabad megállapításokat tenni, következtetéseket elvonni, folyamatokat bemutatni tanulmányokban, szakcikkekben. Viszont az is igaz, hogy – mint ez esetben – a korabéli újság olyan adatokat is közöl, amelyeket csupán az akkori cikkíró, és így a kor közvéleménye is ismert, és ezek az adatok kiegészítik a mai tudásunkat. A színházunk építésének történetét szakszerűen foglalta össze ez a két részletben közölt cikk, amely az akkori pécsi hírlapírás magas szakmai színvonalát szintén tükrözi. A mai olvasónak pedig közelebb hozza ezt a kort, a helyi teátrum múltjának megismerését.

 

A párizsi „Repülő Ballett” fergeteges pécsi sikere 1901-ben        

Párizs, Eiffel-torony, 1900
(Forrás: Wikipédia)

A Pécsi Napló (1892-1944) 1901. január 29.-i számának „Színház és művészet” rovatában „A repülő ballett /sic!/” címmel tudósított arról a sikerről, amelyet addig még nem láttak azok a szerencsés színház-barátok, akik megnézték a párizsi balett-társulat két előadását. Éppen ezért a mai olvasónak is „csemege” lesz ez az írás, olvassák hát: „Oly osztatlan elismeréssel ritkán adózott még közönségünk valamely látványosságnak, mint a Paris-Bécsből hozzánk érkezett repülő balettnek. A mi színházunk a fölemelt helyárak daczára úgy vasárnapon, mint hétfőn este színültig megtelt, és ez a nagy siker arra bírta az igazgatónőt, hogy az impressarióval (sic!) megállapodva szerdán még egyszer föllépjen, illetőleg fölröpüljön ez a balett társaság. és a közönségnek mód felett tetszettek a repülő ballerinák (sic!). Oly grácziózusan (bájosan), szabályosan, biztonsággal dolgoznak a levegőben ezek a szép leánykák, hogy nem telik be az ember a nézésükkel. Úgy lebegnek a magasságban, mint ahogyan az angyalok lebegését képzeli az ember. Egyenkint, párosan, majd valamennyien fölemelkednek.

Keresztül kasul járják a színpadi űrt. föl a szulfitákig (a színpad fölső részéig), honnét láthatatlan kezek és gépek, láthatatlan zsinórokon végzik a ballerinák igazgatását. Keringő ütemeire repülnek egymáshoz, majd eltávolodnak egymástól, és képezik a legszebb csoportosításokat. Holnap, kedden szép pantomímiát (sic!) mutatnak be.

Egy skót ifjú lepkevadászatra megy, és egy lepketündér ejti rabjává. Ezt magához akarja vonzani a földre, ami sok fáradsággal, varázslattal sikerül is, leoldódnak a tündér szárnyai, de villamos ágyba fektetik társai, és fölemelik magukkal a magasba. Egy lepkét az ifjú gombostűjére tűzve a falba illesztett. Ez a lepke skioptikon (régi vetítő szerkezet, a diavetítő elődje) igénybevételével megelevenedik, tündérré lesz, és a gombostű által ejtett seb láthatóvá lesz. A tündér szívét szúrta át azzal az ifjú. Igen szép a mese maga, gyönyörű annak kiállítása, és az a közönségnek még jobban fog tetszeni. mint amennyire a vasárnapi és a tegnapi előadás tetszett.”

Párizs, Diadalív, 1900
(Forrás: Wikipédia)

Az akkori kor újságcikkeinek az is az erénye, hogy sok olyan részletet megtudunk az előadásról, amely hézagpótló, más forrásból soha sem ismerné meg az utókor. Az előadás részletei, meséje így lettek köztudottak, és a következő hírlapi közleményből további értékes részletek tárulnak föl a vendégszereplésről. Előbb azonban nézzük a kötelező adatokat. A Pécsi Napló, 1901. január 30.-I számának „Irodalom és művészet” rovata a „Repülő ballett – Niobe” címet kapta. A tudósítás pedig így szól:

„Bármíly kedves emlékében éljen is a mi közönségünknek az angol bohózat ’Niobe’ fölemelt helyárak mellett aligha történhetett volna meg az a csodadolog, hogy a színház valamennyi helyét eladják, ideértve még a karzatot is, ha a Niobe mellett a repülő ballett nem lebeg a színpadon. Gyorsan híre ment annak a közönség körében, hogy íly szép látványosság vidéki közönségnek még nem kínálkozott, és ezért telt meg ma a színház harmadszor, és már holnapra is elkapkodták a jegyek egy részét, úgyannyira, hogy tekintettel ezen páratlan érdeklődésre, valószínűleg még a hét végéig itt marad a ballett társulat, az igazgatóság ezen üdvöskéje, mely meghozta a telt házakat.

És amit ez a ballett ma este produkált, túlhalad mindent, amit eddig vidéki városban látni lehetett. Ragyogó fényesség, vakító pompa uralja a bemutatott némaképlet alatt a színpadon, és bájos ballerinák elragadó kedvességgel röpködnek ide és tova, és ugyancsak megfizetnek a skót ifjúnak, aki közülük akart lepkét fogni.

Párizs, Notre Dame, 1900
(Forrás: Wikipédia)

Mikor fölgördül a függöny, sűrű erdőben vagyunk. A virágbokrokban, a külömböző (sic!) színű virágkelyhekben, elhelyezett villamos körték kigyúlnak, minden bokorból bájos lepke kandikál elő, és fölszállnak, leérnek ismét a földre, bámulatos minucziozitással (pontossággal). Ekkor jő a skót lepkefogó, körülfogják, megtréfálják, a legváltozatosabb csoportokban röpködik körül, de megfogni nem tudja, míg segítségére nem siet az erdő koboldja, kendőt ad neki, melylyel (sic!) megfogja a lepketündért, kinek leesnek szárnyai. Társai sírásra fakadnak, virágágyra fektetik a szárnya veszett tündért, fényárban úszik az egész színpad, és fölszállnak a magasba, hogy társuk földi lényé mégse lehessen.

Szép kis tündérmese ez, igen ízléses kivitelben, és a közönséget tényleg meglepte, amit ez a legszolidabb ballett társasága a kerek földnek gépezeteivel, színvetőivel, ragyogó kiállításával nyújtani képes. A némakép befejezése után ismételten föl kellett húzatni a függönyt, mindenki még egy pillanatra látni óhajtotta ezt a szépséges, ragyogó képet, melyet holnap este megismételnek.

A Niobe előadása Jeszenszky Irénnek nyújtott alkalmat, hogy megnevettesse a közönséget…”

Végül idézzük a Pécsi Napló, 1901. január 31.-i száma „Színház és művészet” rovatának „Színházi hírek” című közléseit, amelyek mindent elárulnak a párizsi társulat fergeteges sikeréről, illetve arról az eredményes szervező munkáról, amelyet a színház akkori vezetése véghezvitt.

Degas: Balett-próba
(Forrás: Wikipédia)

„Tekintettel a ’Röpülő ballett’ pécsi nagy sikerére, az igazgatóság fölszólítására a társulat vasárnapig bezárólag Pécsett marad, és fölváltva a ballett volant és a Lepkevadász némaképletet fogja bemutatni. A repülő ballett most már nem változtat a műsoron. Holnap, csütörtökön este ’Bernardo Montilla’ Echageray jeles színműve kerül színre Vágó Bélával a czímszerepben. Két éve már, hogy ezen színmű Pécsett színre került, és így bizonyára érdeklődést kelt a reprise (ismétlés). A pécsi közönséget tán még jobban fogja érdekelni a ’Sabina’, földinknek, Zoltán Vilmosnak egy fölvonásos verses színművének bemutatója, mely péntekre van kitűzve, amikor ’Szép Galathea’ operettel egyszerre kerül színre. Nagy érdeklődéssel néz a közönségünk a ’Tartalékos férj’ bemutatója elé is, melyet szombaton mutatnak be. Rákosi és Guthy ezen jóízű bohózata Budapesten, a Vígszínházban állandóan műsoron maradt. Mindezen előadásokon a repülő ballett is közreműködik.”

Először is tudni kell azt, hogy az akkori pécsi színigazgató nő, özv. Tiszay Dezsőné Ellinger Ilona (1862-1920) férje, Tiszay Dezső (1854-1900), haláláig elődje volt a direktori székben, akinek ő volt a második felesége, és akinek halála után vette át a Pécsi Nemzeti Színház vezetését. (Akárcsak a férje, ő is neves színész is volt, a kor egyik legjobb szubrettjeként tartották számon, és nem mellesleg ő volt az egyedüli nő az óta is a pécsi színház élén.)

Isadora Duncan
(Forrás: Wikipédia)

Özv. Tiszay Dezsőné szervezte meg azt „kis csapatával”, hogy a kontinenst járó, a „Balett Fővárosából” jövő neves balett-együttes itt maradjon tovább, és a már előre lekötött műsor mellett, immár a látványosság-elemekkel átszőtt fény-árny-zene-akrobatikus balett kombinációjú előadását megtartsa – a színházat megtöltő pécsiek nem kis örömére. Mert azt se feledjük, hogy a színház üzlet is volt akkor, nem volt mindegy, ki lép föl ott, és mennyi nézőt vonzanak az előadások. Anélkül, hogy hozzá tennénk valamit a cikkben leírtakhoz, leszögezhetjük, hogy (Angela) Isadora Duncan (1877-1927) vendégszereplése mellett ez volt az akkori pécsi balett-történet másik csúcspontja. S mivel ez nem volt eddig ismert, ideje volt erre rávilágítanunk!…

 

Danis Jenő írása a dikrektorról és a rendezőről 1927-ből (Folytatás és befejezés)

A történeti forrásokat föltáró írásom harmadik részében Danis (Daniss) Jenő (József, 1886-1963), a kor közkedvelt és híres pécsi színésze elszerződésének körülményeiről emlékeztem meg. A negyedik részben ezt írtam: „Most ’menjünk vissza az időben’, annál is inkább, mivel szépíróként is szerepelt a pécsi sajtóban. A Dunántúl (1911-1944) 1927. április 17.-i, vasárnapi számában például ’Premier készülődések 40 fokos lázban’ címmel szórakoztató ’opusza’ látott napvilágot…” A cikk bevezetőjét követően a pénztárosról, a primadonnákról és a ’bonvivant’-ról értekezett. Az előző részben ezt ismertettem. Most a már akkor is kulcsfontosságú posztot betöltő két újabb „szereplőről” szóló „eszmefuttatása” következik.

 

A direktor

Már a harmincadik cigarettavéget gyömöszöli a hamutálcába. Pedig még félig se szívta el. Reggel óta instruál, tárgyal, futkos a soutterain (szuterén)-beli asztalosműhelyből – az ötödik emeleti festőteremig. Mindenütt ott van, izgul, ügyel, hogy minden a tervei szerint készüljön el. Telefonon hívja föl a pénztárt. Ha a pénztár nem jelentkezik – arca felderül: a pénztáros nem ér rá, tehát viszik a jegyeket. Ha rögtön jelentkezik – elkomorul: nincs senki a pénztárnál. Vegyük úgy, hogy most éppen Farkas Imre premierre készülnek, tehát a pénztáros még a füle búbját sem mozgatja a házi telefonhívásra. A cigaretták azért tovább szívódnak, mert minden percben jelentkezik a ’műszak’, a fő díszmester.

-Kérem, direktor úr, okvetlen kell még 20 méter príma díszletvászon. -Három kötés lécre is kérek pénzt! Meg rézkilincs is kell… A direktor dühében agyon gyömöszöli a cigarettát.

-Mit csinálnak, kérem? Eszik a vásznat meg a lécet? Már drótszögekre is milliókat költöttünk!… -Hja kérem, kell!…

Ezt a ’Hja kérem, kell’-t hallja aztán íróasztala mellett egészen addig, amíg elhangzik a harmadik csengetés, s lomhán húzódik felfelé a vas(függöny). S ez a ’Hja kérem, kell!’ – mire jól összeszámítja, elvitt a premier új kiállítására 10-15 milliót (koronában).

 

A rendező  

Meglehetősen fürge úr. Délelőtt a főpróbán még bírja hanggal. Nem is kíméli. Viharágyúzik. Tessék vigyázni!!! Rossz volt az egész jelenés! Vissza! Tízszer megmagyaráztam! Mi lesz itt ma este?? Botrány! Kétszer-háromszor végigfutja a rivaldát. A hajába markol.

-Még egyszer! Ez a jelenet a főpróbán némi variációval többször is ismétlődik. Egyébként galambszelídségű ember, de a főpróbán magas tenorban mindenkit lehord. A súgót, miért súg hangosan. A világosítót, miért aludt el előbb a villanysugár, mikor a szereplő keze még kapcsolóhoz sem ért. Leszidja az ügyelőt a késésekért, ami ilyenkor bizony megesik. Semmi sem jó! A díszlet sem jó. A szereplők sem!!

Persze, hogy az ilyen rémes ’kirohanásokra’ a főpróba után a szereplők rémülten sietnek haza szerepeiket gyakorolni, a díszletezők ijedtükben agyondíszletezik a színpadot, s estére kész a – legjobb előadás. Nagy siker. Tapsok. Ilyenkor boldogan dörzsöli a kezeit. Ő a legkellemesebb publikum. Még gratulál is. –Jók voltatok!! Ugye, mondtam a főpróbán, hogy nagyszerű lesz az előadás? És siet haza torkot borogatni, nehogy a következő főpróbára berekedjen, mint az operaénekesek néha – a mecseki széltől.”

 

A város színházi életének meghatározó illetékesei nyilatkozata 1937-ből:

A Pécsi Napló 1937. december 25.-i száma „Színház” rovatának „A színházról és a közönségről nyilatkozik” alcímű összefoglaló interjú-összeállításában a város illetékes vezetőit kérdezték meg a vidéki színházi élet, és ezen belül a pécsi akkori helyzetéről, de szó esett a helyi közönség közönyéről is. Lássuk tehát ezt a figyelemre méltó írást.

„Két hónappal ezelőtt vette kezdetét az idei pécsi színházi évad, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy az eltelt idő alatt Fodor Oszkár színigazgató beváltotta programját. Az előadások elsőrangúak, kifogásolni valónk nincs, ennek ellenére azonban sajnálatos következetességgel tart a közönség színház iránti közönye, és ezt még olyan művészi produkciók sem tudták megváltoztatni, mint amilyen ’Az ember tragédiája’ és a ’Csodatükör’ idei pécsi előadásai voltak. Mi az oka ennek? Ezzel a kéréssel kerestük fel Makay István polgármestert, a színügyi bizottság elnökét, dr. Sík Lajos tb. /tiszteletbeli/ főjegyzőt, a színügyi bizottság előadóját, és Fodor Oszkár színigazgatót. Feleleteik a következők:

 

Makay István polgármester:

-A magyar vidéki színészet kétségkívül nagy gondokkal küzd, és fennmaradása érdekében súlyos harcot folytat. Ez a helyzet az összes vidéki városokban, Pécsett azonban különösképpen az. Közönsége ízlésének kifinomodott volna és igényessége – ami egyebekben a lakosság egyik legnagyobb értéke – a színházzal kapcsolatban, mint súlyos tehertétel jön számításba. Ismételten megtörtént, hogy a közönség olyan darab felett tört pálcát, amelynek a fővárosban és a többi vidéki városban is átütő erejű sikere volt.

Pécs, Szent István tér Anno
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Gyűjteménye)

Elvitázhatatlan, hogy a pécsi ízlés más, mint bármely más város közönségéé. Nem lehet azonban az ízléskülönbséggel magyarázni például ’Az ember tragédiája’ és a ’Csodatükör’ előadása iránt megnyilvánult közönyt. Nehéz arra a kérdésre felelni, hogy ennek tulajdonképpen mi is az oka. A gazdasági viszonyok, a megélhetés gondjai mindenesetre közrejátszanak abban, hogy a színház közönsége megcsappant.

Nem hagyható figyelmen kívül azon kívül a rádió növekvő népszerűsége sem. Az elmúlt két év alatt 6435-ről 7015-re emelkedett Pécsett a rádió előfizetők száma, ami azt jelenti, hogy minden 13.-ik családnak van Pécsett rádiója, és a város minden 14.-ik polgára rádióhallgató. Ennek ellenére ez nem azt jelenti most már, hogy a közönség viselkedése megokolt. Amennyiben ugyanis a színház előadásai nemzeti, erkölcsi és természetesen művészi szempontból nem esnek kifogás alá, a támogatás a legfontosabb kulturális feladatok közé tartozik. Véleményem szerint a színház előadásai látogatásánál ezeket a szempontokat kell a közönségnek szem előtt tartania.

 

Sík Lajos dr. TB. főjegyző:

-Véleményem szerint elkerülhetetlen most már a magyar vidéki színészet gyökeres átszervezése. A mai rendszert semmi körülmények között sem tartom fenntarthatónak. megköveteli ezt úgy a közönség ízlésének megváltozása, mint az, hogy a vidéki színészet mai rendszere tökéletesen elavult. Tudomásom szerint a kultuszminisztériumban máris folyamatban vannak ezzel kapcsolatban az előkészítő munkálatok. Addig azonban, amíg ez megvalósul, át kell a magyar színpadi kultúra értékeit, még vidéki vonatkozásaiban is menteni a jövőbe.

A színészetnek ugyanis hivatását addig is teljesíteni kell, amíg a jobb idők bekövetkeznek. A városnak, társadalomnak és színigazgatónak egyaránt összefoglalva kell kötelességét teljesíteni. A város hatósága tudatában van annak, hogy mivel tartozik a színpadnak, eddig is tanúbizonyosságát adta annak, hogy még a legsúlyosabb válság idejében is elkövetett tőle telhetőleg mindent, hogy a magyar színészethez méltó hajlékot biztosítson Thaliának. Meg vagyok róla győződve, hogy a jövőben sem fog visszariadni attól, hogy még áldozatok meghozatalával is a mai kor követelményeinek megfelelő szintre emelje a Pécsi Nemzeti Színházat.

Pécs, Széchenyi tér, Takarékpénztár az 1930-as években
(Forrás: Csorba Győző Könyvtár Gyűjteménye)

-Tagadhatatlan, hogy a pécsi közönség valamikor minden szépért áldozott. A gazdasági válság óta azonban nem túlságosan örvendetes az ezen a téren bekövetkezett változás sem. A pénztelenség nem indokolja azonban a színház iránti érdeklődés hanyatlását. Nem helyes, ha érdeklődésünket, s ezzel együtt támogatásunkat megvonjuk a színháztól.

Személyi változások pedig éppenséggel nem okolhatják meg eljárásunkat, mert hiszen ezzel színházi kultúránknak ártunk. De éppenséggel megokolatlan közönségünk közönye most, amikor a színház tőle telhetően mindent elkövet, hogy igényeit kielégítse. Megdöbbentő képet kaptunk ennek a közönynek ’Az ember tragédiája’ előadásain ugyanúgy, mint a ’Csodatükör’ kongó nézőteréről, pedig mindkét játék kristálytiszta irodalmi értéket és erkölcsi nívót jelent. Nem tudok magamnak számot adni arról, hogy a közönség miért hanyagolja el a színházat akkor, amikor – miként már mondottam: a színház minden tőle telhetőt elkövet, hogy fokozott mértékben elégítse ki a közönség ízlését és igényeit. Szeressük és támogassuk a színházat, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a színház nemcsak kultur kérdés, hanem üzlet is…”

(Folytatjuk)

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pécsi Nemzeti Színházunk forrásai (1895-1949) – 5.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés